Órákra le kellett zárni a koppenhágai repteret, miután drónok sértették meg a légterét. A dán miniszterelnök szerint nem ért még ilyen súlyos támadás kritikus infrastruktúrát az ország történetében. Mette Frederiksen azt mondta, vizsgálják még, ki állhat a légtérsértés mögött, de nem zárja ki Oroszország érintettségét – írta kedden a Guardian. Oroszország viszont tagadja, hogy közük van a dologhoz. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint alaptalanul vádolja az oroszokat a dán miniszterelnök.
A dán rendőrség két vagy három nagy drónt vett észre hétfő éjszaka a főváros repterének közelében. A beszámolók szerint úgy tűnt, hogy a támadás elkövetői jól értettek a drónok irányításához, és ezt meg is akarták mutatni. Több irányból jöttek a távirányítású repülő eszközök, kapcsolgatták rajtuk a fényeket, majd pár óra után eltűntek. Gyanúsítottakat egyelőre nem azonosítottak.
A NATO főtitkára szerint túl korai még a dán légtér megsértését összekötni azzal, hogy Moszkva nemrég más európai országok légterét, például Észtországét is megsértette.
Egyébként nem csak Koppenhágában kellett órákra lezárni egy drónos incidens miatt a repteret. A norvég fővárosban, Oslóban is ez történt, miután észrevettek a légterében két drónt. A norvég és dán hatóságok még vizsgálják, van-e összefüggés a két eset között.