Trump pálfordulása: már azt mondta, az EU segítségével megnyerheti a háborút Ukrajna

1156

„Miután megismertem és teljesen megértettem az ukrán-orosz katonai és gazdasági szituációt, és láttam, mekkora gazdasági problémát jelent ez Oroszországnak, azt gondolom, Ukrajna az Európai Unió támogatásával harcolhat, és visszanyerheti egész Ukrajnát, az eredeti formájában” – mondta Donald Trump New Yorkban az Axios szerint. Az amerikai elnök kedden találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„Idővel, türelemmel, Európa, és különösen a NATO anyagi támogatásával elérhető, hogy a háború kezdetekor érvényes határok elérése lehetséges. Miért ne?” – tette fel a kérdést Trump a Truth Socialön. Hatalmas váltásnak számítanak ezek a mondatok Trumptól ahhoz képest, amit az utóbbi hónapokban mondott. Februárban még komoly verbális inzultusnak tették ki az alelnökével Zelenszkijt a Fehér Házban: azt mondták neki, hogy „nincsenek nála ütőkártyák”, és „a harmadik világháborúval játszik”.

Trump szerint Oroszország három és fél éve céltalanul háborúzik Ukrajna ellen, egy igazi katonai hatalom ugyanis kevesebb mint egy hét alatt megnyerte volna a konfliktust. Emiatt az amerikai elnök azt is mondta, hogy Oroszország olyan, mint egy papírtigris. „Putyin és Oroszország nagy bajban van gazdaságilag, itt az ideje Ukrajnának cselekedni” – mondta Trump.

„Azt hittem, könnyű lesz megoldani a háborút a Putyinnal való kapcsolatom miatt” – mondta Trump. Ez a kapcsolat viszont szerinte „sajnos nem jelentett semmit”. Zelenszkijjel közös sajtótájékoztatóján beszélt arról is, támogatja, hogy a NATO lelőjön orosz légi járműveket, amik megsértik a szövetség légterét. Bár megjegyezte, hogy „a körülményektől függ”, amerikai részvétellel történhet-e ez meg.

Zelenszkij szerint az amerikai elnök azt is jelezte neki, hogy „készen áll biztonsági garanciákat adni Ukrajnának”, ha vége lesz a háborúnak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!