Elon Muskék kirúgták őket, most több száz állami dolgozót hívnának vissza állásukba

Elon Musk pár hónapig állt a szövetségi kormányzat karcsúsítására létrehozott DOGE élén, ez idő alatt több ezer szövetségi alkalmazottat rúgtak ki – most pedig közülük több százat arra kérnek a munkáltatók, térjenek vissza az állásukba, írta meg a CNN.

Egy, az AP-hez eljutott belső memó szerint a kormányzati ingatlanokat felügyelő General Services Administration (GSA) vezetése a hét végéig adott időt az érintett alkalmazottaknak, hogy döntsenek, elfogadják-e visszahelyezésüket. Azoknak, akik elfogadják, október 6-án kell visszatérniük állásukba hét hónapos fizetett szabadság után.

A GSA egyik korábbi magas rangú tisztviselője szerint erre a lépésre azért van szükség, mert a Musk-féle hatékonysági hivatal túl messzire ment, túl gyorsan – nem maradt elég munkaerő a hivatalnál, és nem tudják elvégezni a feladatokat. A GSA szóvivője a CNN megkeresésére nem erősítette meg egyértelműen a hírt – azt írták, felülvizsgálták a munkaerővel kapcsolatos intézkedéseket, és a lehető legjobb megoldást próbálják megtalálni.

Elon Musk januárban láncfűrészes tornádóként érkezett meg Washingtonba Donald Trumppal, hogy nekikezdjen az amerikai kormányzat karcsúsításának, és május végi távozása hasonlóan viharosra sikeredett. A világ leggazdagabb embere sebzett vadként távozott kormányzati munkából – azt, hogy mit hagyott maga után, itt foglaltuk össze.

A következő napokban vulkánként tört ki a közte és Trump között hónapok óta növekvő feszültség. Ezért is volt váratlan, amikor Charlie Kirk hétvégi búcsúztatásán egy páholyban fotózták le őket kedélyes beszélgetés közepette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!