Sorsdöntő parlamenti választást tart vasárnap Moldova, alig egy évvel a sorsdöntő elnökválasztás után. Tavaly szűk többséggel nyert az EU-párti Maia Sandu elnök, és szűk többséggel lehozta az azzal egy időben tartott népszavazást is az EU-tagság támogatásáról.
Az egykor Oroszországhoz lojális szakadárállamként létrejött Dnyeszter Menti Köztársaság (PMR) létével súlyosbított, összesen alig 2,4 milliós, harmadmagyarországnyi köztársaság jelentősége politikailag és stratégiailag is különösen megnőtt Oroszország szemében az ukrajnai háború miatt, ezért a Kreml érdeke, hogy visszavágjon a tavalyi vereségért és olyan kormányt segítsen hatalomra Európa legszegényebb, de tavaly óta EU-tagjelöltté vált országban, amely képes ismét Moszkva felé fordítani a volt szovjet köztársaságot. A PMR területén nem is tartanak választást, de lakói átmehetnek a Dnyeszter nyugati oldalára, ahol szavazhatnak.
Történt már ilyen fordulat a szintén EU-tagjelölt Grúziában, egy újabb ország irányváltása az EU-nak is kellemetlen üzenet lenne, különösen a Románia révén immár schengeni határai mentén, ráadásul az Oroszország ellen védekező Ukrajna szomszédságában.
Fásultság biztosan van
„Moldova Oroszország hibrid taktikájával szemben is megmutatta, hogy független, erős és európai jövőt akar” – gratulálhatott még tavaly Maia Sandunak az Európai Bizottság. Akkor egy szűk győzelem is elég volt ehhez az üzenethez, valójában azonban már az is előrevetítette, hogy a parlamenti választás kiélezett lesz.
Az ugyanis bizonyos, hogy a magát az EU-integrációt leghatározottabban támogató erőként definiáló Cselekvés és Szolidaritás (PAS) a 101 fős parlamentben a mostani 62 képviselőnél kevesebbet fog bejuttatni. Az államfő pártja nagy valószínűséggel nem fog tudni egyedül kormányt alakítani, de relatív többsége is kétséges.
Az iData felmérése szerint ugyanis a PAS a biztos választók körében 33,6 százalékon áll, míg a legnagyobb kihívója, a kommunistákat, szocialistákat, baloldali nacionalistákat tömörítő Hazafias Választási Blokk (BEP) 33,8 százalékot is szerezhet. Rajtuk kívül az 5 százalékos parlamenti küszöböt – illetve szövetségek számára a 7 százalékot – jó eséllyel még két párt viheti át: a baloldali-oroszpárti Mi Pártunk (PN) – a felmérések szerint 7 százalékos a támogatottsága – és az oroszpártiságában kevésbé egyértelmű, az EU-tagságot nem eleve elutasító Alternatíva (BA) – 10 százalék –, amely tavaly Sandu legfőbb riválisát, Alexandr Stoianoglo egykori főügyészt adta az elnökválasztáson.
Bárki veszít, kételkedni fog
Az élen a kiélezett helyzet a felfokozott hangulatban azt sejteti, hogy a vesztes nem fogja könnyen tudomásul venni az eredményt. A PAS szerint Moszkva tiltott eszközökkel avatkozott be tavaly is és idén is, tiltott finanszírozástól jól fizetett trollhadseregen át az energetikai zsarolásig, ezért a kormánypárt a veresége esetén könnyen hivatkozhat a választás manipulációjára. De a BEP is beszélhet ellopott győzelemről, ha a PAS mögé szorul, elvégre az eltitkolt orosz finanszírozásra hivatkozva a BEP-et alkotó pártok közül kettőt már eltiltottak a választástól a moldáv hatóságok. 74 embert pedig előállítottak a héten, azzal a gyanúval, hogy Szerbiában orosz titkosszolgálatok kiképzésén vettek részt, hogy aztán zavargásokat szítsanak az országban.
A PAS szerint ezek újabb bizonyítékai az orosz beavatkozásnak, míg az oroszpártiságot vállaló vagy azzal megvádolt pártok szerint a kormánypárt csak azért beszél törvénytelen orosz beavatkozásról, hogy így szedje le a tábláról a kihívókat.
A legnagyobb elszámoltatás nem sikerült
A betiltott pártokhoz köthető szálakat a PAS-szal szemben egy vadkelet-európai értelemben vett üzletember, Ilan Șor képviseli, akit tavaly 15 évre elítéltek Moldovában, de nincs börtönben, mert már 2019-ben elhagyta az országot – Izraelbe ment, ahol született moldáv emigráns családban – majd 2023 őszén Moszkvában bukkant fel.
Șor 2014-ben az ország GDP-jének tizedével egyenlő összeget lopott el és menekített cégein keresztül külföldre. Ez annak idején súlyos zavargásokhoz vezetett, miután kiderült, hogy az akkor mindössze 28 éves Șor ehhez a bizonyos egymilliárd dollárhoz három, irányítása alá került bank által folyósított hitel formájában jutott, ami után a pénzintézeteket csak a pénzben egyébként sem dúskáló ország állami közbeavatkozása mentette meg a csődtől. (Moldova egy főre jutó GDP-je nominális értéken számolva jelenleg alig 3000 dollár, ez alig hatoda a magyar mutatónak.) Ennek ellenére 2015-ben még Orhei polgármesteri székét is elnyerte, 2019-ben parlamenti mandátumot is szerzett, pedig akkor már nem is volt az országban.
Șor támogatta Stoianoglo elnökjelöltségét is, és szerepe volt abban is hogy a gagauz autonóm területen a semmiből 2023-ban kormányzói választást nyert Evghenia Guțul nyíltan Vlagyimir Putyin mellett állt ki, ami arra utalt, hogy az orosz elnök rajta keresztül egy újabb szakadár régióval destabilizálná Moldovát. Guțult idén augusztusban hét év börtönre ítélték miután kiderült, hogy nem deklarált orosz forrásból használt fel pénzeket a megnyert választáshoz.
Tucatnyi induló párt van a parlamenti bejutás esélye nélküli szinten, kérdés, hogyan döntenek végül szavazóik, nem is beszélve a pártot egyelőre nem választók 20 százalékos arányáról. Sandu nyilatkozatai és az EU preferenciái alapján a PAS-nak nincsen megbízható potenciális partnere, de lehetséges, hogy a mandátumok eloszlásának ismeretében PAS esetleg mégsem fogja oroszpártinak tekinteni az Alternatívát, ha ezen múlik a koalíció.
Orbán véletlenül ezt is megakasztotta
A 2021 óta kormányzó PAS népszerűségének csökkenését több tényező magyarázhatja annak ellenére, hogy az EU-tagság felé vezető út első mérföldkövét elérte: Ukrajnával együtt az EU-tagjelöltje lett. Ez azonban 2022 nyarán történt, több mint három éve nem kezdődtek meg a tárgyalások, aminek közvetve a magyar kormány az oka, bár Moldova tagságát Orbán Viktor nem utasítja el. Ukrajnáét azonban igen. Orbán vétója megakadályozta, hogy a csatlakozási tárgyalások első fejezetét megnyissa az EU, amely viszont Ukrajna és Moldova tárgyalását párhuzamosan kezeli. Azaz, ha áll az ukrajnai folyamat, áll a moldáv is. Tavasszal az EU bővítési biztosa már jelezte, hogy Moldova csatlakozási folyamatát az Ukrajnát érintő magyar vétó miatt külön kellene vinni. A tavalyi népszavazás nyomán alkotmányba is foglalt EU-tagsági célhoz tehát nem közeledtek. Igaz, az EU látványosan elismeri Moldova erőfeszítéseit, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen épp ezért idén nyáron 1,9 milliárd eurós csomaggal érkezett Moldovába, amelyet 2027-ig fizetne ki az EU az ország uniós integrációjának és reformtörekvéseinek támogatása érdekében.
Ez azonban azonnali eredményt nem hoz, így sok olyan választó van, akit ez nem hat meg és inkább a gazdaság javulását és a korrupció beígért visszaszorítását hiányolja.
Az ellenzéknek népszerűségének növekedését tehát nem csak a Kreml pénze, propagandahálózata fűti, hiszen a demográfiai válságtól sújtott országban – ahol a lakosság jelentős részének román állampolgársága révén az elvándorlás is erős az EU munkaerőpiaca felé –, nincsenek látványos gazdasági sikerek, a havi 35 ezer forintos fizetés sem ritka, miközben az árak nőnek, a társadalmi egyenlőtlenség is erősödik.
Nem véletlen, hogy a PAS képviseletében a parlament házelnöke nagyot ígért: a munkaképes lakosság jövedelmét megkétszerezik, háromezer kilométer út felújítását elvégzik és Moldova 2028-ra az EU tagja lesz. Már ennél a pontnál sejthető, hogy az ígéret nem tartható.
Moszkva saját szövetségesét is beáldozta
Ráadásul az ukrajnai háború miatt az energetikai helyzet sem stabil: orosz földgáz sem jut el, nemhogy Moldovába, de az oroszok által szövetségesnek tekintett szakadár PMR-be (másik nevén Transznyisztriába) sem. Lett volna alternatív útvonal, de Moszkva nem él vele. Vélhetően ezzel áramellátásában akart zavart okozni, a helyzet ugyanis az, hogy a szakadár területen lévő, gázalapú cuciurgani hőerőműből az áram nagy részét a Dnyeszter túlsó partján adják el és jutnak bevételhez.
Ez az együttműködés egyébként jelzi, hogy ma már a PMR oroszbarátsága is relatív. A rövid, de véres polgárháború után orosz segítséggel 1993-ra létrehozott szakadár köztársaság félmilliós lakossága – amely nagyjából egyenlően oszlik meg az orosz, ukrán és moldáv anyanyelvűek között – ma már másképp tervezi viszonyát Chișinăuval, mint 2014 előtt.
A PMR sokáig biztos bázisa volt Oroszországnak, amely óriási lőszerkészletet is itt halmozott fel az ukrán-moldáv határon lévő Cobasnában a Szovjetunió évtizedei alatt, és ezt békefenntartóként odavezényelt több ezer katonával őrizte. A 20 ezer tonnás, lejárt szavatosságú robbanótöltettel teli állomány elszállítása az ezredfordulón megrekedt a Nyugattal kötött megállapodás ellenére, így az orosz katonák is maradtak, szabályozott módon Ukrajnán keresztül biztosított rotációval. Ennek lehetősége 2014 után megszűnt, hiszen Oroszország annektálta a Krímet és Kelet-Ukrajnában támogatta a szeparatistákat. Az orosz kontingens lényegében bennragadt, sokan le is telepedtek Moldovában. 2022-ben megint képlékennyé vált a helyzet. Oroszország Ukrajna megtámadásakor deklarálta, hogy teljes egészében meg akarja szerezni a Fekete-tenger ukrajnai partvidékét, Odesszával együtt, és ezzel közvetlenül eléri a PMR-t és Moldovát is. Ez Moldova megmaradását is kérdésessé tette volna, az orosz hadsereg azonban megrekedt Odesszától keletre, így a PMR elérésére sem volt esély – amit az oroszbarátság ellenére talán a szakadárok vezetői sem bántak.
Kavarásra jó lehet Moszkvának, veszélyhelyzetre nem
Ma sem a szakadárok vezetése, sem Chișinău nem gondolkodik katonai megoldásban, mindkét fél diplomáciai megoldásban érdekelt, miután a területek egymásra vannak utalva és a PMR-hez Oroszország szárazföldi összeköttetésben nem is tud eljutni. Katonai erejük kölcsönösen csekély: Moldova talán 5500 fős hadsereget tudna kiállítani, a PMR meg nagyjából 3 ezer tartalékost tudna behívni a már említett 1500 fős, kiöregedett, harci tapasztalattal régóta nem rendelkező orosz kontingens mellé.
Ez egyébként csökkenti annak esélyét is, hogy Ukrajnára közvetlen fenyegetést jelentsen egy magát oroszbarátként meghatározó kormány hatalomra jutása Moldovában. Bármennyire állna be Moszkva mögé, elméletben sem lenne képes akárcsak a határtól 40 kilométerre fekvő Odesszát fenyegetni – de nincs is olyan párt, amely akár csak tervezett volna ilyet. Ettől függetlenül a hibrid háborúk korában – amikor néhány drónnal is komoly zavart lehet okozni, ahogyan ezt nemrég Oroszország tette Lengyelországban – egy kevésbé konstruktív Moldova mindenképp destabilizáló tényező lenne, Moszkva érdekeinek megfelelően.
Ezt a vonalat követve azonban másképp is tudna gondot okozni egy Kijevvel kevésbé együttműködő moldáv kormány: az országon keresztül is zajlik az ukrán gabona exportja – miután a fekete-tengeri szállítás a háború miatt kevésbé biztonságos –, az eljáráson tavaly a moldáv parlament könnyített is. Ha a tranzit lelassulna Moldovában, az bevételkiesést és újabb logisztikai nehézséget jelentene Ukrajnának.
Igaz, a moldáv társadalmat nem fűti Ukrajnával szembeni indulat – a háború elején igyekezett segítséget nyújtani az ország lakosságával összemérhető menekülttömegnek, amely áthaladt Moldován –, de Moszkva reményei szerint az EU-val szembeni ellenérzések felerősíthetők. Ezt arra a tényre alapozza, hogy tavaly a szűken megnyert elnökválasztást és népszavazást az EU-pártiak javára végül az EU-ban élő moldávok szavazatai döntötték el. Otthon tehát nem annyira EU-pártiak, mint azt a jelenlegi vezetés szeretné – vonta le a következtetést az orosz fél, amely bizonyos, hogy mindent megtesz azért, hogy a területén százezerszám élő és dolgozó moldávok most kellő számban és megfelelően szavazzanak vasárnap. Kérdés, mennyire lesznek aktívak az EU-ban élő honfitársaik, akiken a mostani választás is múlhat.
