Trump és Netanjahu megegyezett egy gázai béketervben, amit szerintük a Hamásznak is el kell fogadnia

346

„Nagyon, nagyon közel”, vagy még annál is közelebb van a gázai háborút lezáró béke – jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök, miután Bejámin Netanjahu izraeli kormányfővel tárgyalt a Fehér Házban. „Ez potenciálisan az egyik legnagyobb nap a civilizáció történetében” – jelentette ki Trump.

Az amerikai elnök egy 20 pontból álló béketervet hozott nyilvánosságra, amibe Izrael beleegyezett, de azt még a Hamásznak is el kell fogadni. Trump hozzátette, hogy a palesztin szervezetnek ebbe bele kell egyeznie, különben zöld utat ad Izraelnek arra, hogy teljesen megsemmisítse a Hamászt.

Ha elutasítják, „Izrael a teljes támogatásomat fogja bírni ahhoz, hogy befejezzék a melót, a Hamász jelentette veszély megsemmisítését”. Ezt megerősítette Benjámin Netanjahu is, közölve, hogy a Hamász megsemmisüléséig folytatják a háborút, ha nem egyeznek bele Trump béketervébe.

A béketervezetet Hamász tárgyalóinak Katar kormányfője és az egyiptomi hírszerzés vezetője átadta – írta a New York Times és az AP amerikai hírügynökség. Beszámolóik szerint a Hamász tisztségviselői jelezték, hogy jóhiszeműen tanulmányozzák azt, és válaszolnak majd rá.

Az amerikai elnök közölte, hogy szerinte a Hamász el fogja fogadni a tervet.

A békét egy nemzetközi béketanács felügyelné, aminek az elnöke Trump lenne, és a tagok között lenne még Tony Blair egykori brit kormányfő. A többi tag nevét a napokban fogják nyilvánosságra hozni – közölte Trump.

A terv szerint a Hamásznak a békekötés után nem lehet semmilyen kormányzati szerepe, és a területet ideiglenesen egy technokrata, palesztinokból és külföldi szakértőkből álló bizottság vezetné. A Gázai-övezetben a Hamász alagútjait és fegyvergyárait megsemmisítenék, és le kellene adniuk minden fegyvert, valamint Gázát demilitarizálnák.

A Hamásznak 72 órán belül át kell adni a még fogva tartott túszokat, cserébe Izrael palesztin foglyokat ad át. A Hamász 2023. október 7-én történt támadása alatt 251 túszt ejtettek fogva Izraelben. Jelenleg 48 túszt tartanak fogva, akik közül Izrael szerint nagyjából húszan lehetnek még életben

A Gázai-övezetben élő palesztinoknak nem kellene elhagyniuk a területet, aki pedig távozni szeretne, az szabadon megtehetné.A területre azonnal segélyek érkeznek, és megkezdik a romok eltakarítását, valamint az infrastruktúra és a kórházak, valamint a pékségek helyre állítását.

A jövőbeli palesztin állam kérdése lehetőségként szerepel Trump béketervezetében, de csak bizonyos feltételek teljesítése mellett, mint a Palesztin Hatóság reformja. A szöveg szerint azonban mindössze csak elfogadják, hogy a palesztinoknak egy saját, önálló állam a vágya. A palesztinok többsége ezt minden bizonnyal túl távolinak és kevésnek tartja, de a jobboldali izraeli kormány számára még ez is túl sok lehet – írta a New York Times.

Netanjahu a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a Palesztin Hatóságnak addig nem lehet semmilyen szerepe, amíg nem megy át radikális változáson.

A terv megalkotásában Trump közlése szerint több ország is részt vett, köztük Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek is.

Tűzszünetek eddig

A Hamász legutóbb augusztus közepén fogadott el egy nemzetközi közvetítők által a vezetősége elé terjesztett tűzszüneti ajánlatot. Egyiptomi és katari közvetítésével lényegében a háború kezdete óta zajlanak tűzszüneti tárgyalások, ezek azonban rendszerint megfeneklenek.

  • A 2023. október végén meginduló izraeli szárazföldi offenzíva utáni egyhetes fegyvernyugvás során összesen 105-en térhettek haza Izraelbe, négy embert a Hamász egyoldalúan engedett szabadon. Cserébe Izrael összesen 180 bebörtönzött palesztint – főleg nőket és tinédzsereket – küldött haza.
  • A 2025. január középén megkötött hathetes tűzszünet alatt 25 izraeli túszt engedtek el – gyakran felháborító ceremónia kíséretében –, nyolc túsznak pedig a holttestét adták át (rajtuk kívül a Hamász öt thaiföldi vendégmunkást is elengedett). Cserébe Izrael több mint kétezer palesztin foglyot – köztük komolyabb vádak nélkül letartóztatottakat, de elítélt terroristákat is – engedett szabadon.

Netanjahu bocsánatot kért Katartól

Benjámin Netanjahu a Fehér Házból felhívta Katar miniszterelnökét, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Hamász vezetősége ellen Katar fővárosában végrehajtott izraeli támadásban meghalt egy katari biztonsági őr, valamint hogy azzal megsértették az arab ország szuverenitását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!