30 év után oldotta meg a rendőrség Texas állam legrejtélyesebb gyilkossági ügyét

1991-ben járunk, Austinban. Texas állam fővárosában egy kis joghurtozóban a két ott dolgozó 17 éves, Jennifer Harbison és Eliza Thomas este 11-kor zárni készült a helyet. Velük volt Jennifer húga, Sarah, és egy negyedik lány, Amy Ayers is, aki arra várt, hogy a lányok a zárás után kocsijukkal hazavigyék. Péntek este volt, és már bizonyára eltervezték, hogy mit csinálnak a hétvégén. De akármit gondoltak is, a terveiket már nem valósíthatták meg, ugyanis azon az éjszakán brutálisan meggyilkolta őket valaki, majd rájuk gyújtotta az üzletet.

Éjfélre már a rendőrséget is riasztották, és a helyszínen egy lime-zöld ingben megjelent John Jones nyomozó. Ahogy mindenki más, ő is értetlenül állt a gyilkosság előtt.

„Mondtam a családoknak, hogy legközelebb akkor látnak ebben az idióta ingben, amikor megoldódott az ügy”

– mondta a felügyelő. Annyira szívén viselte az ügyet, hogy megígértette a gyerekeivel: ha ő azelőtt meghalna, hogy meglenne a gyilkos, akkor nekik kell a zöld ingben megkeresniük a családokat. Erre végül nem került sor. A múlt héten ugyanis az austini rendőrség bejelentette, hogy 30 év nyomozás, több ártatlanul elítélt ember, és egy szenzációt keltő HBO-sorozat után megtalálták a gyilkost.

A felgyújtott és lelocsolt helyszínről eltűntek a nyomok

„I Can’t Believe It’s YOGURT”, vagyis „El sem hiszem, hogy JOGHURT”. A hetvenes évekre jellemző esetlenséggel adtak nevet annak a fagyasztott joghurtot árusító láncnak, amelyhez John Jones nyomozót riasztották 1991. december 6-án. A gyilkossági osztályhoz tartozó Jones nem értette, hogy miért hívják ki egy felgyújtott joghurtozóhoz, de a helyszínre érve számára is kiderült, hogy ennél súlyosabb az ügy. A kiégett boltban négy fiatal lány holtteste hevert. A szájuk be volt tömve, megkötözték és fejbe lőtték őket.

Jennifer Harbison és Eliza Thomas iskola mellett dolgozott a joghurtos lánc helyi egységénél. A gyilkosság idején Jennifer húga, a 15 éves Sarah és egy negyedik lány, a 13 éves Amy Ayers is a boltban várakozott. Mind a négyen a helyi Sydney Lanier Középiskolába jártak, de a helyi ifjúsági állattenyésztő egyesületben barátkoztak össze. Odavoltak az állatokért. Aznap este a két kisebbik lány együtt plázázott, aztán úgy tervezték, hogy a nagyobb lányok munka után hazafuvarozzák őket.

A rendőrök elsőre azt hitték, hogy a lányok rablógyilkosság áldozatai lettek, noha érthetetlennek tűnt, miért kellett megölni a lányokat, akiket már amúgy is sikerült megkötözni, hogy valaki kiraboljon egy nyamvadt kis joghurtozót. A nyomok arra utaltak, hogy a tettes a hátsó bejáraton ment be a helyiségbe, és valószínűleg meglepetésszerűen csapott le. De miért nem várta meg, hogy zárás után elmenjenek a dolgozók, és pakolta ki csendben a kasszát?

„Szerintem ami igazán megoldhatatlanná tette ezt az ügyet, az a tűz és a víz volt” – mondta a gyilkosságról könyvet is író Beverly Lowry az HBO dokusorozatában. Valóban: azzal, hogy felgyújtotta a joghurtozót, a gyilkos egy csomó bizonyítékot megsemmisített vagy beszennyezett. Mire a tűzoltók eloltották a lángokat, a vízzel rengeteg nyom eltűnt. Amikor a helyszínelők odaértek, bokáig állt az üzletben a kormos, fekete víz. Értelmetlen volt ujjlenyomatot venni, de azért megpróbálták. A halottkém rögtön el akarta szállítani a négy holttestet, de Jones nyomozó kérte, hogy várják meg a helyszínelő csapatot, hogy DNS-mintát vegyenek a testekről. Ekkoriban ez még nagyon új technológiának számított, de némi vita után végül sikerült elérnie.

A lányok súlyosan megégtek, a hely tulajdonosa nehezen azonosította a két alkalmazottját. Mind négy lányt a saját alsóneműjével kötözték meg, hármukat .22-es kaliberű pisztollyal tarkón lőtték. Amyt kétszer lőtték meg egy másik pisztollyal, a három másik lánytól kicsit távolabb, míg a többieket egymás mellett, egy lövéssel ölték meg. A rendőrség csak annak a nagyobb kaliberű fegyvernek a lövedékéről tudott ballisztikai mintákat venni, amivel a legfiatalabb lányt lőtték le, mert a .22-es revolver töltényei túl puhák és aprók voltak.

A rendőrség a helyszínen füstté és gőzzé vált nyomok hiányát megpróbálta mindenféle kreatív módszerrel kompenzálni. Például a négy lány temetésére bepoloskázták a szülőket, hátha bárki odamenne hozzájuk bocsánatot kérni. Emellett a joghurtozó közelében kiosztott összes parkolási cédulát lenyomozták. Hipnózis alatt hallgattak ki minden vendéget, aki akkoriban megfordult a joghurtozóban, és így készítettek fantomképeket. Tippeket is kaptak a városlakóktól, de hiába. Nem jutottak semmire.

Ártatlanokat küldtek halálsorra

Az évek folyamán volt egy-egy gyanús alak, például Shawn Smith, akinél szinte már célegyenesben érezték magukat a rendőrök. Smitht Hector Polanco nyomozó hallgatta ki, akiről úgy hírlett, hogy egy ügye sem maradt megoldatlan. Polanco nagyon jó kihallgatótiszt hírében állt.

„Hectortól a szar is megfagy benned, és mindent bevallasz. Amíg meg nem szerzi a vallomást, addig nem érdekli, hogy te tetted-e” – mondta róla egykori kollégája. Smithnek az égvilágon semmi köze se volt az ügyhöz, de Polanco meggyőzte, hogy a biztonsági kamerán látszott, ahogy bemegy a joghurtozóba. Smith egy ponton úgy összezavarodott a rendőr hazugságaitól, hogy maga is elhitte: ő lehet a tettes, csak nem tud róla. Polanco több más gyanúsítottal is így járt el. A nyomozó túlkapásai miatt a hatóságok sok időt pazaroltak el olyan gyanúsítottakra, akikről aztán kiderült, hogy ártatlanok.

Több eredménytelen év után a rendőrségen nagy volt a nyomás, miközben az austini lakosság vagyonokat gyűjtött össze nyomravezetői díjként. Polancót levették az ügyről, de John Jones főnyomozót is leváltották, miután PTSD-je lett a gyilkosság miatt. Helyettük két másik nyomozót, Paul Johnsont és Ron Larát nevezték ki, akik 1997-ben újra átnyálazták az egész aktát. Így akadtak rá egy korábban már lezárt szálra.

Néhány nappal a gyilkosságok után két tinédzser fiú, Forrest Welborn és Maurice Pierce lépett be abba a plázába, ahol a gyilkosság napján Sarah és Amy is lófrált. A bevásárlóközpont néhány saroknyira volt a joghurtozótól. Pierce-nél volt egy töltött revolver – éppen olyan kaliberű, mint amilyet a Harbison nővérek és Eliza Thomas esetében használtak az elkövetők. A rendőrség őrizetbe vette a fegyveres fiatal fiút, és elkezdték kihallgatni. Eleinte úgy tűnt, hogy Pierce használható információkat ad át, és arról beszélt, hogy egyik este kölcsönadta a revolvert Welbornnak és még két másik srácnak, Robert Springsteennek és Michael Scottnak. A srácoknak még a szemük sem állt jól, például a gyilkosság másnapján elloptak egy kocsit. Welborn állítólag még viccelődött is azzal, hogy megölte a lányokat.

Amikor viszont hallgatták, ahogy a bepoloskázott Pierce megpróbál a gyilkosságról beszélni Welbornnal, utóbbi azt mondta, hogy csak poénkodott, és teljesen nyilvánvaló tényként beszélt arról, hogy nem is volt nála annyi ideig a fegyver, hogy meg tudjon vele bárkit ölni. Amikor rendesen kihallgatták Welbornt, a fiúról sütött az ártatlanság, a rendőröknek egyértelmű volt, hogy képtelen lenne őket megtéveszteni. A kihallgatótisztek ebből azt szűrték le, hogy az elkapott Pierce valójában csak megpróbálja kihúzni magát a szabálysértés vádja alól azzal, hogy rákeni másra a pisztollyal való szórakozást. Így őt és az általa említett fiúkat kizárták az ügyből. Pierce később azt mondta egy őt kihallgató rendőrnek, hogy 16 évesen egyszerűen halálra rémítette Hector Polanco, aki azt hazudta neki, hogy tudják, hogy köze van a gyilkosságokhoz, ezért kezdte el rákenni a többi fiúra az ügyet.

Erre a szálra talált rá Johnson és Lara. A korábbi vallomásaikra alapozva 1999-ben a letartóztatták mind a négy fiatal férfit. „Jól hangzott a dolog, még az ingemet is előkerestem” – mondta Jones. Csakhogy négyük közül csupán Robert Springsteen és Michael Scott vallott, Pierce és Welborn nem. „A két vallomás olyan volt, mint egy kétlábú szék. Megingatható. Kell egy harmadik láb is: bizonyíték” – mondta később Jones az HBO stábjának. A négy férfi ellen ugyanis, a zavaros vallomásaikon kívül, semmilyen tárgyi bizonyítékot nem tudtak felmutatni. Bár egyezett a revolver kalibere, nem lehetett bizonyítani, hogy azzal lőtték volna le a lányokat. Az ujjlenyomataikat és a DNS-üket sem találták meg a helyszínen vagy az áldozatokon. Az áldozatok családjai a közös sajtótájékoztatójukon azt kérték, hogy a négy fiatal ellen fair eljárást folytassanak le, mert senkinek nem hiányzik még több megnyomorított élet.

Springsteent és Scottot az esküdtszék a kétezres évek elején bűnösnek mondta ki, annak ellenére, hogy mindketten visszavonták a vallomásukat arra hivatkozva, hogy kikényszerítették belőlük. A védőügyvédek szerint a rendőrség olyan pszichológiai nyomást alkalmazott, amivel hamis emlékeket ültettek a gyanúsítottak fejébe. Springsteent halálra ítélték, Scott pedig életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Welbornnak vádalkut ajánlottak, hogy valljon a három másik férfira, de ő ezt elutasította. Később nem tudtak ellene vádat emelni.

Pierce-t felmentették, de annyira megviselte az ügy, hogy soha többé nem tudott megbízni a rendőrökben. Évekkel később, amikor figyelmen kívül hagyott egy stoptáblát, és egy rendőr üldözőbe vette, Pierce egy késsel megvágta a járőr nyakát, mire lelőtték. Az egykori védőügyvédje szerint PTSD-ben szenvedett a korábbi ügye miatt.

A két elítélt férfi fellebbezést nyújtott be, mivel a bírósági tárgyaláson alkotmánysértő eljáráshiba történt. Emiatt úgy volt, hogy újratárgyalják az ügyüket. Az ügyészség közben a DNS-technológia újabb vívmányait is bevetette, az Amy hüvelyéből és fehérneműjéről vett mintákat elküldték tesztelésre. Azt remélték, hogy az újabb tárgyalásokon ez kétséget kizáróan bebizonyítja majd, hogy a négy férfi körül legalább egy részt vett a gyilkosságban.

Csakhogy a DNS-vizsgálat eredménye egy ötödik, ismeretlen férfira utalt.

A fejlemény mindenkit megrázott. Az ügyészség először úgy vélte, hogy szennyeződhetett a minta, de hiába vizsgálták meg az összes hatósági személyt a tűzoltóktól a helyszínelőkig, az ő mintáik nem mutattak egyezést. Amy apjától és fiútestvérétől vett mintát is megvizsgálták, hátha egy korábbi molesztálás nyomairól lehet szó, de ez sem vezetett sehová. Ez alapján viszont nem lehetett újratárgyalni Springsteen és Smith ügyét, és nagyjából tíz év börtönben töltött idő után, 2009-ben ideiglenesen szabadlábra helyezték őket. Ezzel együtt az ügyészség számára határidőt szabtak, hogy újra összeállítsák a vádemeléshez szükséges anyagot. Miután ez nem sikerült nekik, ejteni kellett az ügyet. Így pedig ismét a startvonalra ugrott a nyomozás, ahol az első napon állt.

Előkerült a szekrényből a zöld ing

Múltak az évek, a joghurtozóbeli gyilkosság ügye pedig kihűlt. 2017-ben sikerült pontosabb DNS-profilt készíteni arról, akinek a mintáit megtalálták a lányok testén. A férfi profilja ismételt nem egyezett korábbi elítéltekével. Újabb évek teltek el, mire eljutottunk 2025-ig, amikor is Gyilkosság Austinban címmel az HBO megjelentette az ügyet feldolgozó négyrészes bűnügyi sorozatát. A Margaret Brown, Emma Stone és férje, Dave McCary producerségével készült alkotás nem csupán a bűncselekmény részleteire és a nyomozásra fókuszál, hanem arra is, hogyan hatott Austinra és a lányok környezetére a gyilkosság.

A sorozat nyomán ismét felerősödött az érdeklődés a nyomozás iránt. Az austini rendőrség ki is adott egy közleményt, amelyben tisztázták, hogy az ügy aktája továbbra sincs lezárva. Egy hónappal a premier után pedig meglepő bejelentést tettek: három évtized után azonosították a négy lány gyilkosát. John Jones nyomozó újfent a zöld ingében nyilatkozott a médiának a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a DNS-minta elvezette őket egy már ismert sorozatgyilkoshoz, Robert Eugene Brashershez.

Brashers erőszakos múltja ismert volt a hatóságok előtt. 1985-ben Floridában lelőtt egy nőt, aki túlélte a támadást, és később azonosította a támadóját. Így a férfit gyilkossági kísérlet vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték, valamiért azonban 3 évvel később szabadlábra helyezték. Innentől kezdve Brashers több nőt és fiatal lányt megölt és megerőszakolt, de mindez csak évtizedekkel a történtek után derült ki. A későbbi DNS-elemzések szerint

• 1990-ben megerőszakolt és megfojtott egy nőt Dél-Karolinában;
• 1997-ben Tennesseeben megerőszakolt egy 14 éves lányt;
• 1998-ban pedig betört egy házba, ahol megerőszakolt egy kislányt, majd őt és az anyját is megölte.

Brashers eközben családos emberként látszólag normális életet élt, bár voltak kisebb-nagyobb ügyekben meggyűlt a baja a hatóságokkal, például amikor kocsit lopott. 1999-ben egy lopott rendszámtábla miatt akarta kihallgatni a rendőrség, amikor egy motelben lakott a feleségével és a gyerekeivel. Brashers azt hitte, hogy a gyilkosságok miatt keresik, így túszdrámába keveredett a hatóságokkal. Végül kiengedte a szobából a feleségét és a gyerekeket, de ezután öngyilkos lett.

2018-ban a Parabon NanoLabs DNS-vizsgálatot és genealógiai elemzést is végzett a mintákon, amiket Brashers rokonai szolgáltattak nekik. Később exhumálták a bűnöző testét, így pontosabb minták alapján is elvégezték a vizsgálatokat. Így bizonyosodott be Brashersről, hogy sorozatgyilkos volt – de ekkor még nem kapcsolták őt az austini esethez.

2025 júniusában az ügyön dolgozó nyomozó, Daniel Jackson feltöltötte a ballisztikai eredményeket abba az összes amerikai állam efféle adatait tartalmazó adatbázisba. Ekkor derült ki, hogy egy 1998-as kettős gyilkosságnál ugyanazt a fegyvert használták. Az is kiderült, hogy Brashers ugyanazzal a fegyverrel ölte meg magát, amivel Amy Ayerst is lelőtte. Közben megvizsgálták az Amy körme alatt talált DNS-mintákat is, és az egyezést mutatott a férfiével. „Amy utolsó pillanatai segítettek megoldani az ügyet. A küzdelmének köszönhető minden” – mondta Jackson a bejelentéskor.

Az ügyben ártatlanul elítélt Michael Scott az ügyvédjén keresztül adott ki közleményt. „Ez az ügy évtizedeket vett el az életemből, de végre kiderült az igazság” – írta. Barbara Wilson, a Harbison lányok édesanyja azt mondta, hogy a legkevésbé sem szerették volna, hogy olyasmivel vádoljanak meg valakit, amit az illető nem tett meg. „Soha nem a bosszú volt a lényeg. Hanem az igazság” – közölte.

Brashers egyetlen lánya szintén kiadott egy közleményt, miután kiderült, hogy az apja volt a joghurtozóbeli gyilkos. Azt mondta, hogy még csak csecsemő volt a gyilkosságok idején, és mindössze 8 éves az apja halálakor. Így ő sem tudja, hogy Brashers mit keresett Austinban. Meglepte az ügy ilyen fordulata, és attól tart, hogy Brashers neve még más eseteknél is felmerülhet.

„Bocsánatot kérek a családoktól, akiket apám bántott. Tudom, hogy nem az én feladatom bocsánatot kérni, de valakinek helyette is meg kell tennie, mert ő nem bánta meg a tettét. A DNS-em felét attól kaptam, aki mérhetetlen fájdalmat okozott nektek, én pedig nagyon sajnálom azt, ami történt. Annak azonban örülök, hogy végre válaszokat kaptatok”

– írta Deborah Brashers-Claunch.