Francia katonák szállták meg az orosz árnyékflotta egyik hajóját

1220

A francia haditengerészet elfogta és a nyugat-franciaországi Saint Nazaire felé irányította a Boracay nevű kőolaj-szállító hajót, mivel azt feltételezik, hogy arról szálltak fel a múlt héten Dánia reptereit megbénító drónok – írja a Guardian. A tanker a gyanú szerint az orosz árnyékflotta része, amelynek a személyzete a helyi ügyészség szerint visszautasította a hatóságokkal való együttműködést.

Dániában múlt héten többször, több helyen tűntek fel ismeretlen drónok, amelyek miatt különböző időszakokra katonai és polgári repülőtereket is le kellett zárni. A dánok szerint „professzionális szereplő” drónjai repülhettek be Dániába, és Oroszországot sejtik az akció mögött, a Kreml azonban tagadja, hogy érintettek lennének abban.

A nyugati országok arra gyanakszanak, hogy a drónokat a homályos hátterű, orosz gazdasági célokat kiszolgáló, úgynevezett árnyékflotta hajóiról indították el. A dán média három olyan, orosz kötődésű hajót azonosított, amely a drónok berepülése idején Dánia környékén tartózkodott.

Az egyik közülük a hivatalosan Benin állam zászlaja alatt hajózó Boracay, amelyet néhány nappal ezelőtt még Puspának hívtak, és amelyet az elmúlt években számtalanszor átneveztek. Ez a hajó szeptember 20-án az oroszországi Primorszkból indult el 750 ezer hordó nyers kőolajjal az indiai Vadinar felé.

A hajó szeptember 22. és 25. között – a drónok berepülése idején – éppen megkerülte Dániát, és már Bretagne mellett is elhaladt, amikor a francia haditengerészet megállította. A helyi ügyészség szerint hajó legénysége nem tudta igazolni, milyen nemzetiségű a jármű, és megtagadta az együttműködést.

A hajót korábban az EU és Nagy-Britannia is szankciós listára tette, az észtek pedig egyszer megállították, de aztán elengedték. Most francia katonák szálltak fel rá, hogy átvizsgálják.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!