Májusban halt meg, de még mindig nem temették el az Ukrajnában elesett magyar katonát

Májusban halt meg, de még mindig nem temették el az Ukrajnában elesett magyar katonát
Aser Benjámin az ukrán hadsereg egyenruhájában – Fotó: Benjamin Aser Memorial Foundation / Facebook

552

Hónapok teltek el azóta, hogy május 24-én az ukrán fronton az oroszokkal folytatott harc közben elesett a 21 éves magyar állampolgár, Aser Benjámin, de a fiatal katonát máig nem sikerült eltemetni – tudta meg a Telex. Mint arról júliusban beszámoltunk, Aser Benjámin az egyik legelitebb egységben, a 3. önálló rohamdandárban szolgált, amely az Azov Különleges Műveleti Dandárból kiválva jött létre. Ennek az egységnek a kötelékében vesztette életét bevetés közben, nem sokkal a 21. születésnapja után.

Aser Benjámin haláláról június 20-án szerzett tudomást Sámuel Ilona, miután a kijevi magyar konzulátusról felhívták őt. Az idős asszony Aser Benjámin édesapjának Budapesten élő nevelőanyja, azaz a fiú nagyanyja, még ha nem is vér szerinti. Benjámin eredetileg kapcsolattartóként az idős asszony telefonszámát adta meg, ezért is őt tájékoztatta a konzulátus. Sámuel Ilona elmondása szerint azért őt adta meg kapcsolattartóként, mert mielőtt az unokája Ukrajnába ment, nála lakott, ugyanaz volt a lakcímük is.

„Telefonon azt kérdezték, hogy hazaszállíttassák-e Benjámin holttestét vagy inkább hamvasszák el. Mivel a hazaszállítás költsége másfél millió forintba került volna, és ezt nem tudtam volna kifizetni, ezért a hamvasztás mellett döntöttem” – mesélte a Telexnek Sámuel Ilona. Mindeközben nevelt lánya tájékoztatta a történtekről testvérét, a Kanadában élő Aser Nátánt, a fiú vér szerinti apját. Ő szinte azonnal létrehozott egy emlékoldalt és egy alapítványt, adománygyűjtésbe kezdett és felvette a kapcsolatot az ukrán állammal. A Telexnek akkor azt mondta, hogy mivel Benjámin az ő egyenes ági leszármazottja, ezért ő akarja eltemettetni a fiát és nem szeretné, ha erre Magyarországon kerülne sor.

Bár időközben Sámuel Ilona az ukrán nagykövetségtől megkapta Aser Benjámin halotti bizonyítványát, az ukránok a Kanadában élő Aser Nátánnal kezdtek egyeztetésbe a temetéssel kapcsolatban, mondván, hogy ő az egyenes ági rokona. Így az is eldőlt, hogy a temetés Kijevben lesz.

Szeptember legelején érdeklődtünk Aser Nátánnál. A fiú apja akkor azt mondta, hogy Aser Benjámint Kijevben helyezik végső nyugalomra, az ukrán hadsereg pedig az apa kérései és kívánságai alapján szervezi a temetést és a tervezett megemlékezést is, ő pedig Kanadából Kijevbe utazik. Akkor azt mondta a Telexnek, hogy „napokon, vagy legalábbis rövid határidőn belül” már kijelölik a dátumot. Amikor nemrég újra megkerestük, azt közölte, hogy a temetés dátuma még nem ismert, de folyamatban van az ügyintézés.

Noha Benjámin egyenes ági rokona a Kanadában élő apja, ezért az ukránok vele állnak kapcsolatban, a magyar diplomácia sem sietett a Budapesten élő nagymamája és nagynénje segítségére, akik szerették volna, ha Magyarországon tartják a fiú búcsúztatását. Leginkább azért, mert állításuk szerint ők voltak azok, akik Benjámin haláláig kapcsolatban álltak vele.

Benjámin nagynénje a Telexnek elmondta: a fiú és a családja 2019-ben ment ki Kanadába, de 2020-ban Benjámin már a családjától külön, egy bentlakásos iskolában élt. Amikor nagykorú lett, egyedül visszatért Magyarországra, a kanadai menekültstátuszát is visszavonták, édesapjával nem tartotta a kapcsolatot. 2022 őszén állt be katonának a Magyar Honvédséghez, 2023 kora tavaszán pedig Ukrajnába ment. Nagynénje elmondása szerint egyik este azt mondta, elmegy sörözni a haverjaival, de többé nem ment haza. Másnap két honvédszázados jelent meg a nagymamájánál, aki ekkor tudta meg, hogy a fiú Ukrajnába ment.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!