Először lesz nő a canterburyi érsek

Sarah Mullallyt választották meg az anglikán egyház élére, így 1400 év után ő lesz az első nő, aki betölti canterburyi érsek tisztségét – írta meg a Reuters. 2026 márciusában fogják beiktatni a canterburyi székesegyházban.

Az anglikán egyház 11 évvel ezelőtt vezette be azokat a reformokat, amelyek lehetővé teszik, hogy nők is betölthessék ezt a tisztséget. Mullally korábban ápolónőként tevékenykedett, majd Anglia ápolói vezetőjeként is dolgozott a 2000-es évek elején. 2002-ben szentelték pappá, majd 2015-ben az első női püspökök egyike lett az anglikán egyházban. Az anglikán egyház tavaly november óta volt vezető nélkül, miután Justin Welby lemondott egy gyermekbántalmazási botrány eltitkolása miatt.

A 63 éves Sarah Mullally a 106. személy, aki betölti a canterburyi érsek tisztségét, ezzel pedig a világon élő 85 millió anglikán legfőbb vallási vezetőjévé is válik. Míg Angliából indult a 16. században, addig mára már az anglikán egyház követőinek jelentős része nem brit: egy 2005-ös kutatás szerint a hívek 55 százaléka élt Afrikában, olyan országokban, mint Nigéria, Kenya vagy Uganda – így Mullally kinevezése az afrikai országok konzervatívabb anglikán egyházai között akár mélyebb teológiai megosztottságot is okozhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!