Robbanóanyagokat rejthetett el egy lengyelországi temetőben az orosz katonai hírszerzés

Orosz titkosszolgálati műveletekben vehetett részt egy ukrán származású, Lengyelországban élő férfi a lengyel hatóságok szerint – írta a Gazeta Wyborcza. A férfi tavaly drónalkatrészeket és feltételezhetően robbanóanyagot tartalmazó konzervdobozokat vitt át a Litvániába és Németországba. Később négy darab, robbanóanyaggal töltött párnát is készített, amelyből aztán három kigyulladt szállítás közben.

A Katowicében élő, munkanélküli férfi korábban banki csalás miatt már egy évet töltött börtönben Lengyelországban. Egy Spanyolországban megismert, szintén ukrán származású barátja javasolta neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a Telegram üzenetküldő alkalmazáson egy Warrior nevű felhasználóval, mivel ő tud majd neki munkát ajánlani.

Ezután felvette a kapcsolatot Warriorral, aki adott neki egy autót, és elmondta, hogy kriptovalutában fognak fizetni. A férfit először Kaunasba, Litvánia második legnagyobb városába küldték, ahol két konzervet ásott ki egy temetőből, amiket aztán egy lengyelországi autópálya egyik kijáratánál kellett elhelyeznie. Utána ismét Kaunasba ment, és ezúttal drónalkatrészeket kellett kiásnia a temetőből, amiket aztán a németországi Düsseldorfba szállított.

Harmadik útján Litvánia fővárosába, Vilniusba vezetett: itt felvett egy táskát, ami mellé elemeket és négy dobozt vásárolt. Ezekből aztán négy, masszázspárnákat és kozmetikumokat tartalmazó csomagot készített, majd Warrior utasítására el is indította a párnákban található masszírozóberendezést, mielőtt a csomagokat egy parkban hagyta.

A következő napokban három csomag kigyulladt szállítás közben: az egyik egy teherautóban Varsó közelében, a másik az Egyesült Királyságban, a harmadik pedig a lipcsei repülőtéren. A negyedik csomagot lefoglalta a lengyel rendőrség, amiből kiderül, hogy a párnában robbanószerkezet, a kozmetikumokban pedig gyúlékony anyagok voltak.

A lengyel és litván hatóságok visszavezették a nyomokat az ukrán férfiig, akit aztán elfogtak a katowicei lakásán. A temetőbe is kimentek, ahol korábban járt a férfi, és még több kukoricakonzervet találtak, amikben körülbelül 1,4 kilogramm TNT-nek megfelelő mennyiségű robbanóanyagot találtak. A hatóságok úgy gondolják, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU hírszerző tisztjei állhattak az akció mögött.

A lengyel hatóságok az autópálya mentén hagyott konzervdobozokat már nem találták meg, és bár nem tudják biztosra, hogy ezekben is robbanóanyag volt-e, aggasztónak találják, hogy a szintén a férfi által leszállított, drónokhoz használt rögzítőelemek átmérője megegyezett a konzervdobozokéval. Ez 2024 júliusában, a Németországban zajló futball-Európa-bajnoksággal egy időben történt. A Gazeta Wyborcza hírszerzési informátorai szerint az Eb-vel is összefüggésben lehetett ez az akció.

Az ukrán férfinek külföldi hírszerzés nevében elkövetett szabotázsért kell majd felelnie a varsói bíróság előtt, és akár életfogytiglant is kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!