Törökországba toloncolták ki az izraeli hatóságok Greta Thunbergéket

616

Törökországba toloncolták ki Greta Thunberget és társait az izraeli hatóságok, írja az izraeli külügyminisztérium X-en. A bejegyzésben a minisztérium azt írja, 137 „provokátort” küldtek Törökországba, a politikusok és aktivisták között amerikai, olasz, brit, jordániai, kuvaiti, líbiai, algériai, mauritániai, malajziai, bahreini, marokkói, svájci, tunéziai és török állampolgárok is vannak. Az izraeli külügyminisztérium szerint az aktivisták humanitárius segély ürügyén érkeznek, de egyértelművé tették, hogy „valódi céljuk a Hamász szolgálatában álló provokáció volt, nem a humanitárius segítségnyújtás”.

Izrael igyekszik felgyorsítani a kitoloncolási folyamatot, de a külügy szerint az aktivisták egy része akadályozza a kiutasítási eljárást, és vannak olyan külföldi kormányok is, akik nem fogadják a hajón lévőket.

A héten az izraeli erők több palesztinbarát flottila hajóját is feltartóztatták, nagyjából 110 kilométerre Gáza partjaitól. A hajók megpróbálták áttörni a terület tengeri blokádját, a rajtaütés a flottila vezetőhajóján, az Almán kezdődött, ennek legénységét, köztük a svéd klímaaktivistát, Greta Thunberget is letartóztatta az izraeli katonaság. A flotilla saját hajókövetési adatai alapján összesen 13 hajót állított meg Izrael. Az út szervezői közölték, hogy ennek ellenére a többi hajóval „rendíthetetlenül folytatják útjukat”, és úgy vélik, hajóikat illegálisan fogta el Izrael.

Izrael már kétszer, júniusban és júliusban is megakadályozta, hogy az aktivisták eljuttassanak Gázába. Júniusban a Madleen nevű vitorlás fedélzetén tartózkodó 12 aktivistát az izraeli erők Gázától 185 km-re nyugatra elfogták, az utasokat, köztük Thunberget is, őrizetbe vették és végül kiutasították az országból. Júliusban 10 országból 21 aktivistát tartóztattak fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!