Születésükkor elcserélték őket, 35 év után találkozott a két osztrák nő

534

35 év után találkozott egymással két osztrák nő, akiket a születésükkor összekevertek és elcseréltek egy osztrák kórházban, írja a BBC. Doris Grünwald és Jessica Baumgartner 1990 októberében születtek a grazi LKH-Uniklinikum kórházban. Mindketten koraszülöttek voltak, röviddel születésük után a két csecsemőt véletlenül összekeverték, és a másikuk családja vitte haza őket. 2012-ben Doris Grünwald egy véradás után a vércsoportja alapján jött rá, hogy nem szülei, Evelin és Josef Grünwald biológiai lánya.

Az osztrák tévé 2016-ban beszámolt az esetről, de akkor nem sikerült megtalálni a másik családot. Herbert és Monika Derler egyébként nem messze Grünwaldéktól nevelte a lányát, Jessica Baumgartnert. Ő akkor jött rá, hogy nem egyezik a vércsoportja a szüleiével, amikor terhes lett. Egy orvos ekkor említette neki, hogy néha előfordul, hogy elcserélnek csecsemőket. Baumgartner a Facebookon rátalált Doris Grünwaldra, felvette vele a kapcsolatot, nemrég pedig találkoztak, amiről az osztrák sajtó is beszámolt. A nő azt mondta az osztrák ORF tévécsatornának, olyan volt, mintha a testvérével találkozott volna.

Monika Derler, Jessica Baumgartner anyja a műsorban azt mondta, először nagyon össze volt zavarodva: az első gondolata az volt, hogy Jessica mindig is a lányuk marad, Dorisról pedig azt gondolta, nagyon édes nő. Evelin Grünwald, Doris anyja úgy nyilatkozott, hogy úgy érzi, nagyobb lett a családja, és „végre biztos vagyok a dolgokban”. Férje szűkszavúan azt nyilatkozta, megkönnyebbült.

A grazi kórház operatív igazgatója, Gebhard Falzberger mindkét családtól bocsánatot kért a 35 évvel ezelőtti hiba miatt.

2016-ban a Grünwald család ügyvédhez fordult, aki azt tanácsolta, hogy biztosítsák Doris öröklési jogait, és utána próbáljanak meg kártérítést szerezni a kórháztól. Jessicáék családja szintén kártérítést követel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!