Fred Ramsdell amerikai kutató éppen háromhetes túrán volt Montana államban, a Sziklás-hegységben a feleségével, amikor bejelentették, hogy megkapta az orvosi Nobel-díjat. Ezt ő azonban 12 órán át nem tudta meg, mert nem tudták elérni. Dr. Ramsdell ugyanis a szokásának megfelelően repülőgépmódba rakta a mobilját.
A házaspár éppen megállt egy kempingező helynél, amikor a felesége felkiáltott. Fred Ramsdell először azt hitte, hogy medvét látott, de felesége, Laura O’Neill tudatta vele, hogy „megnyerted a Nobel-díjat”. A kutató első reakciója az volt, hogy „nem is”, mire felesége közölte: „Van kétszáz üzenetem, ami szerint igen” – mondta el a kutató a New York Timesnak és a BBC-nek adott interjúiban.
Dr. Ramsdell a Timesnak elmondta, hogy többhetes túráik alatt rendszeresen repülőgépmódba rakja a telefonját, és most sem kapcsolta be, mert nem számított semmilyen fontos hívásra vagy üzenetre. „Arra egyáltalán nem számítottam, hogy megkapom a Nobel-díjat, fel sem merült bennem” – közölte.
Felesége azonban bekapcsolva hagyja a telefonját, hogy beszélni tudjon a családjával és a barátaival, és az üzeneteket akkor kapta meg, amikor egy olyan helyre értek, ahol volt térerő.
Végül csak húsz órával azután tudtak beszélni a Nobel-bizottság főtitkárával, Thomas Perlmannal, hogy ő először próbálta elérni Dr. Ramsdellt az örömhírrel. Perlmann a Timesnak elmondta, hogy még soha nem tudott úgy elérni új Nobel-díjast, mint most.
Hárman kapták
Idén hárman osztoznak az élettani-orvosi Nobel-díjon: Mary E. Brunkow, Fred Ramsdell és Shimon Sakaguchi, akik a perifériás immuntoleranciával foglalkozó kutatásukért kapták meg az elismerést.
A most díjazott kutatók vették észre, hogy a regulációs T-sejtek akadályozzák meg az immunrendszert abban, hogy a test saját sejtjeit is megtámadja, ami a Nobel bizottság szerint meghatározó volt abban, hogy jobban megértsük, hogy működik az immunrendszerünk, és azt, hogy miért nem alakul ki mindenkinél súlyos autoimmun betegség.