„Ti az EU-ban vagytok, aztán mégis lassabban haladtok” – ilyen lett a Budapest–Belgrád szerb vonala

„Ha egyszer megépül a magyar oldal, majd azon is elsőként leszünk rajta”

– mondja két szerb nő az újonnan átadott Szabadka–Belgrád-vonalon. Szerdán indult az első személyszállító vonat ezen a szakaszon, vasárnapig ingyen utazhat rajta bárki, így a vonat népszerűsége ebben a pár napban láthatóan az egekben van. Vagyis ez nem teljesen igaz: a vonaton elég szellősen ülünk annak ellenére, hogy a szabadkai jegypénztárnál azt mondták, szerdára már nem lehet jegyet venni. „Sokan lefoglalták, hogy legyen, aztán nem ültek fel rá” – legyintenek a nők, amikor erről kérdezzük őket.

„Ti az EU-ban vagytok, mi nem, aztán mégis lassabban haladtok, nevetséges” – teszik hozzá ironikusan, és hát nehéz vitatkozni velük. A Budapest–Belgrád-vasútvonal szerbiai részét már tavaly át akarták adni, de az újvidéki tragédia miatt határozatlan időre elnapolták a megnyitását. Újvidéken 16 halálos áldozatot követelt a vasútállomás tetőszerkezetének leomlása, ami kormányellenes tüntetéshullámokhoz és országos elégedetlenséghez vezetett Szerbiában.

A mostani, új vonal elhalad a tragédia helyszíne mellett is, így a szerbek szerint kevésbé volt meglepő, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök múlt héten zárt körben, a független sajtót kizárva adta át a vele vonatozó Csepreghy Nándor magyar építési és közlekedési miniszterhelyettessel közösen az említett szakaszt. A különbséget viszont a szerbek is látják: míg Szerbiában többek között politikai okokból csúszott az átadó, addig nem teljesen világos, hogy a magyar oldalon miért nem fejeződött még be az építés. Csepreghy a szerb vonal átadásán azt ígérte, jövő február–márciusra, a választás előtt ők is kész lesznek vele.

Van viszont más különbség is: a szerb oldalon a vasútvonal Szerbia legfontosabb települései közül hármat is összeköt. Megáll Szabadkán, Újvidéken és Belgrádban, a teljes utat 79 perc alatt teszi meg a vonat, ami jelentős mérföldkő a szerb vasúthálózat korábban fényesnek nehezen nevezhető történetében. A magyarországi vonal viszont elkerüli majd a kézenfekvő településeket, Szegedet és Kecskemétet, helyette Kiskunhalast és Fülöpszállást érinti majd.

A nyilvános átadó napján mi is kipróbáltuk a Szabadka–Belgrád-vonatot, amely a maga hibáival együtt is tökéletesen alkalmas ingázásra és egynapos kirándulásra is, a kényelmet pedig nem lehet elvitatni tőle. Arra viszont pontosan rávilágít, hogy egy ilyen vonalnak akkor van értelme, ha olyan településeken is átmegy, ahol használni is tudják az emberek.

Átadva, lezárva

Szegedi gyerekként sokat jártam át Szerbiába, de a vonatozás itt sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Vannak országok a világon, amelyek afféle vonatos országok, ahol alapvető, hogy minden utat, minden távolságot vonatidőben mér az ember. Akkoriban azt gondoltam, hogy Szerbia nem ilyen, bár naivan azt is hittem, hogy Magyarország meg igen. Utóbbit ma már nem merném kijelenteni.

Ennek ellenére mégis kellemes nosztalgiával sétáltam a szabadkai vasútállomás felé, amit utolsó látogatásom óta egy időre bezártak, felújítottak, majd átadtak. Az újvidéki tragédia után aztán a szerb építési és közlekedési minisztérium átvizsgálta többek között ezt az épületet is. A vizsgálatból kiderült, hogy a szabadkai, a kiszácsi, a topolyai és még két vasútállomás épületét építési engedélyek és statikai számítások nélkül újították fel. Kíváncsian lépdelek a vasútállomás épülete felé, balra egy hiányzó lámpát szúrok ki elsőre az épületen, aztán a feliratot az ajtón: „tilos a belépés”.

„Merre van a peron?” – szólítja meg egy külföldi az egyik kollégámat, majd pár perc leforgása alatt többen is megállnak a bezárt épület előtt, keresve, hogy hol lehet bemenni. Mint kiderül, sehol: az épület az átadás ellenére a vizsgálat óta zárva, kintről bekukucskálva egy kongó, modernnek nem nevezhető várót látunk, de aki szemfüles, már az első, karnyi hosszú repedéseket is észreveheti az újonnan felújított épület falán bent. A peron pedig? Az épülettől balra van, egyetlen vágány üzemel rajta, mivel a vasúti aluljáró beázása miatt a többihez el sem lehet jutni.

Ahogy elindulok a peronok felé, egy fehér, kopott bódét látok, oldalán vasúti menetrend lóg. „Vasútállomás Szabadka” – hirdeti a keresgélő utasoknak a tábla. Gigantikus sor áll előtte, ketten épp most állnak ki belőle, azt mondják egymásnak, hogy nemhogy mára, már holnapra sincsenek jegyek. Hamar kiderül, hogy az új Szabadka–Belgrád miatt ilyen népszerű az állomás. „Nemrég értünk ide, lassan megy a sor, sokan kihasználják egynapos kirándulásra most, hogy ingyen van” – magyarázza nekünk egy férfi a sorban.

Nekünk jegyünk szerencsére van, kisebb nehézségek és oldallehalások után lefoglaltuk online. El is hagyjuk a sort, bár egy pillanatra azért megállunk – épp most torlaszolja el egy kínai és egy szerb munkás a vágányokhoz vezető aluljárót, azt még megnézzük. „Mi történik itt?” – kérdezzük a biztonsági őrt, aki magától értetődőn közli: feljött a talajvíz az aluljáróban, „sajnos a kivitelezők elfelejtették megkérdezni a szabadkaiakat, hogy itt szokott-e lenni olyan”.

Megyünk bárhova, ingyen van

Kollégáimmal kiérünk a peronra, ahol kisebb tömeg vár a következő vonatra, helyiek és turisták vegyesen. Három szabadkai lánnyal kezdünk beszélgetni, ők azt mondják, azért jöttek, mert „láttuk, hogy ingyenes ma, Vučić pedig már elment a múlt heti vonattal, úgyhogy nem kell vele utaznunk” – mondja egyikük nevetve. Mint kifejti, amint meglátta, hogy ingyenes a vonat, felhívta barátnőit, akiknek az volt az első kérdésük, hogy hova megy a vonat. „Mondtam nekik, hogy mindegy, menjünk, mert ingyen van. Most pedig itt vagyunk.” Pár órát töltenek majd Belgrádban, kávéznak, pizzáznak, aztán jönnek haza.

„Ő azt mondta, biztos meghalunk, rajtunk tesztelik a vonatot” – mondja egyikük a másikra bökve mosolyogva. Szerintük valójában azért nem téma az újvidéki tragédia fényében sem az, hogy biztonságos-e a vonat. „Mondtam nekik, hogy ez olyan, mint egy hullámvasút.” A másik lány hozzáteszi, őt is érdekelte a vonal: hosszú évek óta nem utazott vonattal Szerbiában, amikor utoljára vonatozott Belgrádig, akkor is „vagy hat órán át zötykölődött a vonat, egy ponton hússzal mentünk”.

A jegy most vasárnapig ingyenes, utána pedig 2000 dínárba, azaz nagyjából 6700 forintba kerül majd oda-vissza. A lányok szerint ez így sokkal olcsóbb, mint autóval vagy busszal indulni Belgrádba – eddig ugyanis ez volt csak az alternatíva a fővárosig. Szerintük ez főleg a reptér miatt fontos, eddig volt, hogy inkább Budapestre mentek repülni, mert nehéz volt Belgrádig eljutni. Emiatt a budapesti szakasz megnyitását is várják.

„Persze az ükunokám is fizetni fogja ezt” – mondják a vasútra felvett kínai hitelről, de hozzáteszik, abban azért bíznak, hogy a hitel miatt Kína továbbra is segíteni fogja Szerbiát. Kicsit panaszkodnak, hogy a szomszédos vasúti átjáró, meg a vasúti épületek is omladoznak, de aztán hamar hozzáteszik: „mi nem politizálunk”. Végszóra be is fut a vágányra a szerb színekre festett, piros-kék-fehér vonat. Rajta a sokat ígérő felirat: SOKO, ami szerbül sólymot jelent. Nem kérdés, hogy ez a vonat 200 km/órás végsebességére utal.

Négy óra helyett 79 perc

Felszállunk mi is a hosszú, négy kocsiból álló vonatra. Ahogy belépünk, balra ülőhelyek, jobbra egy étel- és italautomata, felül pedig az emelet, ahol vagy kétfős, vagy asztal mellett négyfős részeken ülhetünk le. A mi jegyünk fentre szól, átsétálunk a vonat űrhajófílingű folyosóján, a helyünkre. A székek közötti konnektornak egyből megörülök, de kiderül, hogy az nem működik.

A Soko első ránézésre elég modern benyomást kelt, a szabadkai omladozó állomásról felszállva szinte olyan, mintha egy másik országba, de legalábbis másik évtizedbe lépne át az ember. A kiépítés németes, kényelmes, a székeket állíthatjuk is, az ülések puhák. A funkcionalitásban van egy kis kínai, a felső táskatartóra egy kistáskával vagy kabáttal még mernék vállalkozni, egy kisebb kézi bőröndöt viszont már erővel se tudnék feltuszkolni oda. De legalább a világítás miatt a tartó maga jól néz ki.

Az élményben viszont azért ott van egy kis Balkán: az alsó szinten a kávégép még nem működik, az étel- és italautomata üres, a vécében lévő kézfertőtlenítőről pedig már most tudom, hogy pár hét múlva egy csepp sem lesz benne. Az ajtókat gomb nyitja, ezek néha beragadnak és megmakacsolják magukat, a nagyobb bőröndök lezárására kitalált, egyeuróssal használható tartókat pedig ötletem sincs, hogy kéne használni.

„Hol van az étkezőkocsi?” – kérdezzük két nőtől, de hamar kiderül, hogy már láttuk, az automata és mellette egy kávégép meríti ki ezt az igényt. Ennyi egyébként bőven elég is az összvissz 79 perces útra – vagyis elég lesz, ha egyszer működni fognak. A kalauz szerint erre márciusig kell várnunk. Ahogy végigsétálunk a vonaton, viszonylag sok az üres hely: a kalauz szerint a déli vonat még tele volt, de arra számítanak, hogy hosszú távon nagyobb lesz az érdeklődés, főleg az Újvidék és az új vonat révén alig negyvenpercnyire lévő Belgrád közötti ingázók, dolgozók és diákok miatt.

„Az elmúlt hetekben több próbajárat volt, most már egész jól megszoktuk ezt a sebességet” – teszi hozzá. Mint mondja, régen 3,5-4 óra volt a szokásos menetidő Szabadka és Belgrád között, ehhez képest teljesen új dolog nekik egy emeletes, nagy sebességű járat. „Alig várták már az emberek, hogy újra összekössék ezt a vonalat” – mondja, majd hozzáteszi: az újvidéki tragédia valóban vetett rossz fényt erre a vonalra is, de „ez egy vonat, az pedig egy épület”. Szerinte a magyar vonal is meglesz idővel, nem tudja, mi az oka annak, hogy nem. „Ott biztos rosszabb a szervezés” – zárja rövidre.

Ha loptak is, legalább megépítették

Őt erősíti az a két, újvidéki nő is, akikben felmerült, hogy az EU-ban láthatóan lassabban haladnak a dolgok. Ők azt is mondják, hogy korrupció nyilván van Szerbiában, és a vonatra költött „rengeteg pénz aggaszt minket, de mit csináljunk? Minket nem kérdeztek meg. Kizárták a népet, de attól a nép még igénybe veszi azt, amire szüksége van, ez ellen nem lehet mit tenni.” Amit utána mond, azt már nehezen hallani: a vonat beér egy alagútba, a fülem bedugulásából itt érzem a legjobban, hogy milyen gyorsan is megyünk.

Csodálkozni viszont nincs időm: már be is érünk Belgrád vonzáskörzetébe, térképre nézek, innen 40 perc lenne autóval a központ. Mi ezzel szemben tíz perc múlva szállunk le Belgrád újonnan átadott vasútállomásán, ahol beázások mellett megyünk fel a nem üzemelő mozgójárdán az új, reptérre emlékeztető, hatalmas terű, de kevés ülőhellyel ellátott állomásra. Amíg várjuk a vonatunkat, van még pár percünk ránézni a szerb mini-Dubaj korrupciós ügyekkel övezett épületeire is.

„Szüksége volt ilyen minőségű vasútra Szerbiának. De persze tudjuk, hogy ez egyetlen vonal, nem ez lesz mindenütt” – mondja a visszafelé úton egy srác, aki Újvidék és Belgrád között ingázott eddig is munkába, de hozzáteszi, ez autóval sokkal rosszabb út volt. Úgy látja, ez a vonal biztosan sok turistát is vonz majd, ez pedig a vonalon lévő ingatlanok árára és a szerb gazdaságra is hatással lehet. Ezt erősíti egy orosz nő is, akivel a mellettünk ülő négyfős helyen kezdünk el beszélgetni az estére már kellemesen felfűtött vonaton. „Nekem a háború miatt nincs már hazám, itt kezdtem új életet” – mondja. Belgrádban dolgozik, de az új vasútvonal miatt férjével elgondolkoztak, hogy Szabadkán vesznek majd házat, hiszen azzal Belgrádot, később pedig Budapestet is könnyen elérik majd.

A vonatúton azt többen is hangsúlyozzák, hogy Budapest elérhetősége hasznos lesz, de az a legnagyobb áldás, hogy az országon belül ezentúl minimális idővel tehetik meg a fontosabb városok közötti utat. A közel 180 kilométeres Szabadka–Belgrád-távolság leküzdését nagy előrelépésnek érzik, már csak azért is, mert ilyen időtávokkal a városok státusza is átalakul: Újvidékből lényegében Belgrád agglomerációja lesz, Szabadkából pedig Újvidéké. Hangsúlyozzák, ez nemcsak egynapos nyaralás szempontjából fontos, de azt is máshogy gondolja át az ember, hogy hol vegyen lakást: „Szabadka például sokkal fontosabb város lesz, a budapesti úttal egy remek központi hely az EU felé.”

„Nekünk Budapest közelsége miatt biztos hasznos lesz” – mondja az orosz nő, és ebben igaza is van: míg a szerbek több településen lehetőséget kapnak arra, hogy eljussanak az EU-ba, addig a magyar szakasz kikerüli a nagyvárosainkat. Egy idős szabadkai férfi épp unokája látogatásából tér vissza a vonattal, ő arra is kitér, hogy tudja, az új vonal a kínai teherszállítás miatt valamelyest fellendíti a gazdasági helyzetet Szerbiában, de „tény az is, hogy az unokáim unokái is fizetni fogják ezt a hitelt”.

Neki ennek ellenére azért éri meg mindez, mert legalább ingázni tud a vonalon. „Sokat járok Budapestre és Szegedre is, ez is nagy előny lesz” – teszi hozzá, ebből legalább Budapestet eléri majd ezzel a gyorsvonattal is. Szegedre pedig marad a régi vonal. Meg az a tény, hogy a 180 kilométerre lévő Belgrádba most már valamivel rövidebb menetidővel jut majd el vonaton, mint a tőle 44 kilométerre lévő Szegedre.