Donald Trump nem akar egy elfecsérelt találkozót Vlagyimir Putyinnal – írja a Bloomberg. Ezt nem sokkal azután mondta újságíróknak, hogy a Fehér Háztól megtudtuk, hogy a közeljövőben nincs tervben, hogy találkozna a két elnök – annak ellenére, hogy Trump nemrég még azt mondta, hogy két héten belül, Budapesten tárgyalna Putyinnal.
Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elmaradna a találkozó, pusztán arról van szó, hogy nincs tervben a közeljövőben. Igaz, már ez sem egy egzakt intervallum, tervezni nem nagyon lehet vele. Trump azt mondta, hogy még nem döntött arról, hogy teljesen elálljon-e a találkozótól, de szeretné, hogy a felek a fegyverszünet részeként nagyjából ott befagyasztanák a frontvonalat, ahol azok most vannak. Ezt Putyin kormánya határozottan elutasította.
„Nem akarok egy felesleges találkozót. Nem akarok időt pazarolni, meglátjuk, mi lesz”
– mondta az amerikai elnök.
Bár még bízik abban, hogy sikerül összehozni egy tűzszünetet, a Bloomberg szerint a sajtótájékoztató nem volt túl vidám hangulatú, ami arra utalhat, hogy az elnök tervei a háború gyors lezárásáról egyre távolibbnak tűnhetnek.
Kedd délután a Telex kérdéseire a Fehér Ház azt válaszolta, hogy Rubio és Lavrov külügyminiszterek eredményes telefonbeszélgetést folytattak, ezért a közeljövőben nincs szükség további személyes találkozóra sem közöttük, sem az elnökök között. Marco Rubio amerikai külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov előkészítő találkozóját a héten tartották volna, de a Fehér Ház erről csak annyit közölt, hogy a két külügyminiszter „produktív” telefonbeszélgetést folytatott egymással, és hogy a találkozójuk egyelőre „nem szükséges”. A Fehér Ház nem közölt további részleteket arról, hogy miért függesztették fel a tárgyalásokat.
Hétfőn Donald Trump arról beszélt újságírók előtt, hogy támogatja, hogy a jelenlegi frontvonal mentén fagyasszák be az orosz–ukrán háborút. „Hagyni kell feldarabolni úgy, ahogy van” – mondta Trump az oroszok által részben megszállt Donbasz régióról. Ugyanakkor Oroszország többször is ellenezte a konfliktus befagyasztását a jelenlegi frontvonal mentén. Moszkva csak a „hosszú távú, tartós béke” iránt érdeklődik – mondta Lavrov kedden, utalva arra, hogy a frontvonal befagyasztása szerinte csak ideiglenes fegyverszünetet jelentene.
A CNN korábban arról írt, hogy amerikai tisztviselők szerint az Egyesült Államoknak és Oroszországnak eltérnek az elvárásai a háború befejezésével kapcsolatban, részben ez is magyarázhatja, hogy miért halasztották el a külügyminiszterek eheti találkozóját. A Politco pedig arról írt, hogy néhány uniós vezető lobbizni akart azért, hogy részt vehessen a budapesti Trump–Putyin-találkozón, és azért, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is helyet kapjon a tárgyalóasztalnál. Zelenszkij egyébként korábban többször kijelentette, ha meghívnák Budapestre, részt venne egy ilyen találkozón.
A tervezett budapesti csúcstalálkozó jelentőségéről ebben a cikkben írtunk bővebben.