A Louvre kirablása után a múzeum igazgatója beadta a lemondását, de a kulturális miniszter nem fogadta el azt
A Louvre-t érintő rablás után a múzeum igazgatója beadta a lemondását, de a francia kulturális miniszter nem fogadta el azt – írja a Le Parisien.
A francia szenátus szerdán hallgatja meg Laurence des Cars-t, a párizsi múzeum igazgatóját. Az intézmény vezetője elismerte, hogy szörnyű kudarcot jelent számára, hogy betörtek az épületbe, és megdöbbentő körülmények között loptak el több császári koronaékszert. Des Cars elismerte, hogy a kültéri biztonsági kamerák terén súlyos hiányosságokat tártak fel. A Louvre-nak emellett régóta voltak más gyenge pontjai is a biztonságot tekintve, ezekre ő állítása szerint már korábban is figyelmeztetett.
Az igazgató felvetette annak a lehetőségét, hogy létre kéne hozni egy kisebb kirendeltséget, hogy állandóan legyen rendőr a múzeum közelében. Azt elutasította, hogy a biztonsági őröket fegyverrel szereljék fel. „Inkább a rendőri erők megerősítésére támaszkodnék” – mondta.
Vasárnap délelőtt álruhába öltözött tolvajok rontottak be a párizsi Louvre-ba. Az épület felújítását és a szomszédban zajló építkezést kihasználva egy darus kocsi kosarából másztak be az egyik legszebb kiállítóterembe. Hét perc alatt feltörtek egy vitrint, kivették belőle a milliós értékű francia koronaékszereket, majd kámforrá váltak. A Louvre filmbeillő kipakolását több hasonló eset előzte meg az elmúlt évben. A vasárnapi botrányos bűntény részleteit ebben a cikkben szedtük össze.