Brazíliában nemrég kezdődött el a klímacsúcs, a COP30, amelyen a világ vezetői szokás szerint megpróbálják kitalálni, hogy milyen pályán mozogva lehetne elkerülni a bolygó gyors ütemű felmelegedést. Előre borítékolható, hogy radikális, hatékony megoldás mögé ezúttal sem fognak beállni, de a klímacsúcs újra ráirányíthatja a figyelmet Brazíliára, ahol a kiterjedt erdőségekre a klímacélok teljesítésében nagy szerepet játszó szénnyelőként is tekintenek. A mostani elnök, Luiz Inácio Lula da Silva korábbi ciklusában valamelyest fékezni tudta az erdőirtást, de továbbra is mindennaposak a környezeti, ökológiai konfliktusok. Az erdők leradírozása mellett az Amazonas vízrendszere és annak élőközössége is veszélyben van a nagyüzemi mezőgazdaság terjeszkedése miatt, ami hagyományos gazdálkodói csoportok és halászközösségek széthullásához is vezethet. A Pedral do Lourenço nevű sziklazátonynál kialakult konfliktust a Reuters anyaga alapján mutatjuk be.
A Tocantins az Amazonas-medence egyik nagy folyója, körülbelül 2400 kilométer a teljes hossza, és kormányzati tervek szerint afféle csatornává alakításával Brazília trópusi mezőgazdasági övezetét kapcsolhatná be még sikeresebben a világkereskedelembe. Az Araguaia–Tocantins-csatornán egész évben közlekedhetnének a szójával és kukoricával megpakolt uszályok. Az olcsó szállítási módszer árelőnyt is jelenthetne Brazíliának, ami így megerősíthetné dominanciáját a globális gabonapiacon. Thiago Pera logisztikai szakértő szerint az uszályok közép- és hosszú távon körülbelül 60 százalékkal olcsóbbak, mint a közúti fuvarozás.
A folyóra települt hagyományos közösségeket azonban a terv nem nyűgözi le, félnek, hogy teljesen megváltozik az életük, és nehezebbé válik a létfenntartásuk, ha több tíz vagy száz kilométernyi szakaszokon, például a Pedral do Lourenço nevű zátonyoknál végeznek robbantásokat és kotrásokat a csatornaépítők, ami után jelentősen megnövekedett hajóforgalommal is számolni kellene.
Nincs még minden veszve, szövetségi ügyészek is dolgoznak rajta, hogy leállítsák a 7,3 milliárd dolláros projektet.
„A hajóink nélkül sehova sem mehetünk. A halakból élünk” – mondta Welton de Franca, aki még gyerekként telepedett le családjával a folyó egyik sziklájára. A férfi apja mindennap a folyón viszi két unokáját az iskolában, de sokan járnak az ellenkező irányba is, hogy babassu kókuszdiót gyűjtsenek. Érthető, ha veszélyt látnak a megnövekvő hajóforgalomban.
Maria de Sousa, aki babassu kókuszdió gyűjtéséből él, hogy abból olajat és lisztet állítsanak elő, azt mondta, hogy a nagyüzemi gazdaságok már most is veszélyeztetik az életmódjukat. A környék kókuszpálmáit rendszeresen vegyszerrel kezelik, egyrészt mert a gazdák tartanak attól, hogy növényi kártevőket hordoznak, másrészt területet is akarnak nyerni a fák elpusztításával. Maria de Sousa attól tart, hogy ha megnyitják a vízi utat, akkor egyáltalán nem tudják majd begyűjteni a kókuszdiót.
Alberto Akama, az Emilio Goeldi Múzeum munkatársa és kollégái szerint a folyó biológiai sokfélesége is károsodna, hogy ha a sziklás élőhelyeket szétrobbantanák. Ezeken a helyeken gyakran gyülekeznek a táplálkozó és szaporodó veszélyeztetett halak, teknősök és folyami delfinek.
Az Ibama környezetvédelmi ügynökség ekkora veszélyt nem érzékelt, kiadta a robbantási engedélyt, igaz, azt csak a szaporodási és vonulási időszakon kívül lehet elvégezni, és a teknősfészkeket át kell helyezni. A Nemzeti Közlekedési Infrastruktúraminisztérium pedig azt ígérte, hogy a robbantások előtt külön csapatok fognak azon dolgozni, hogy elriasszák a szikláktól az állatokat.
A kormányzati szervek fő érve az, hogy a vízi szállítás környezeti előnyei sokszorosan felülmúlják az élőhelyekben okozott károkat.
A brazil kormány szerint az Araguaia–Tocantins vízi úton évente körülbelül 20 millió tonna szóját és kukoricát lehetne szállítani északi kikötőkbe, és a hajózás hosszú és sok légszennyezéssel járó teherautós fuvarozást váltana ki.
Csak a szállítási kibocsátások számítása azonban leegyszerűsítő, mert a vízi út megnyitása több száz kilométernyi folyószakaszt és hatalmas területeket érinthet. Az erdőirtásokkal Brazília szén-dioxid-megkötése csökken, az őserdők helyén egyre nagyobb területeken terpeszkednek szántóföldek és legelők. A leggyorsabb térhódítás most éppen az Araguaia és a Tocantins folyók mentén, a Matopiba régióban zajlik, és borítékolható, hogy a szállítások könnyebbé tételével még inkább felpörög a földfoglalás.
A Climate Policy Initiative nevű agytröszt brazil kutatói azt találták, hogy a kevésbé szennyező közlekedési infrastruktúra, például a vasút vagy a folyami szállítás is növelhetik a közvetett kibocsátásokat az erdőirtások fellendítésével. Megállapították, hogy a gabonaexportra tervezett vasútvonal, a Ferrograo, körülbelül egymillió tonna közvetlen kibocsátást spórolna meg a teherautók forgalmának csökkentésével, de 60 millió tonna közvetett kibocsátással járna együtt a brazil mezőgazdasági területek bővítése miatt.