Életfogytiglant kapott az aneszteziológus, aki szándékosan megmérgezte a betegeit

Életfogytiglant kapott az aneszteziológus, aki szándékosan megmérgezte a betegeit
Frédéric Péchier, az elítélt aneszteziológus – Fotó: Arnaud Finistre / AFP

Életfogytiglanra ítélték Franciaországban azt az aneszteziológust, aki szándékosan megmérgezte harminc betegét, tizenkét ember halálát okozva ezzel, írja a BBC. Az 53 éves Frédéric Péchier legidősebb áldozata 89 éves volt, míg a legfiatalabb egy négyéves gyerek volt, aki 2016-ban két szívleállást is túlélt egy mandulaműtét során.

Péchier két klinikán praktizált a franciaországi Besançonban, ahol 2008 és 2017 között több beteg szíve is gyanús körülmények között állt le. Ezután indult ellene nyomozás. Azzal gyanúsították, hogy kollégái paracetamolos tasakjaival vagy altatószereikhez tartozó infúziókkal dolgozott, és így idézett elő életveszélyes helyzeteket a műtőben, ahol aztán beavatkozhatott, és demonstrálhatta újraélesztési képességeit. Péchier a mérgezések nagy részéért a kollégái „orvosi hibáit” okolta.

Péchier a tárgyalás alatt végig tagadta, hogy bármi rosszat tett volna. „Már korábban is mondtam, és most is elmondom: nem vagyok méregkeverő. Mindig is betartottam a hippokratészi esküt” – nyilatkozta. A férfinak 10 napja van fellebbezni az ítélet ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!