Orbán „Európa és Ukrajna ellen kampányol” – uniós vezetők kritizálták az ukrán hitelről tett „ígérete megszegését”
Orbán Viktor „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában” – jelentette ki Petteri Orpo finn miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők Európai Tanácsának csütörtöki ülésére érkezve.
A testületben tavaly állapodtak meg mindannyian, köztük Orbán Viktor egy Magyarországra pénzügyi terhet nem rovó, 90 milliárd eurós hitelről Ukrajnának. A magyar kormány utólag blokkolta az alku végrehajtását az orosz támadás után leállt Barátság kőolajvezeték körüli vita miatt, mert szerinte a rendszer már működőképes. (Arról, hogy miért kell egyhangú döntés a közös költségvetés mozgásteréből garantált hitelnél, itt írtunk.)
„Ez nem jó.
Volt egy megállapodásunk, és úgy vélem, elárult minket”
– jelentette ki a finn miniszterelnök.
Belgium kormányfőjének is az volt a benyomása, hogy ez a választási kampány része. Politikailag eldöntöttük, tehát végre kell hajtani – jelentette ki az alkuról Bart De Wever. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy a vezetők döntenek, aztán valaki blokkolja a végrehajtást: „a megállapodásokat teljesíteni kell”. Folytatniuk kell Ukrajna támogatását, növelniük kell a nyomást Oroszországon, ezért meg kell állapodni a 20. szankciós csomagról – utalt a Barátság ügye miatt szintén blokkolt csomagra.
Végre kell hajtaniuk a hitelt, ez ennyire egyszerű – válaszolta, amikor egy újságíró felvetette a korábbi, lefoglalt orosz vagyont felhasználó alternatív tervet. Úgy vélte, van B terv, de erről nem okos dolog beszélni. (A jóvátételi hitelt főleg ő ellenezte, mert az orosz jegybanki vagyon túlnyomó részét egy belgiumi székhelyű cégnél foglalták le. A Politico szerint felmerült, hogy a tagállamok egy része adja össze kétoldalúan a kölcsönt, ezzel gyakorlatilag szintén egy korábbi, elsőnek kiszórt tervet melegítenének újra.)
Mind a 27 tagállam vezetője beleegyezett a hitelbe, hangsúlyozta Friedrich Merz. A német kancellár emlékeztetett a lojalitás elvére, amelyet az uniós munka alapjának tartott. (Ahogy arról korábban írtunk, a magyarra hivatalosan lojálisként fordított őszinte vagy jóhiszemű együttműködés elvét az EU kvázialkotmánya mondja ki, volt már perek és büntetések alapja.)
Christian Stocker osztrák kancellár azt hangoztatta, hogy Orbán beleegyezett a támogatásba Ukrajnának, nem tartotta megfelelő érvnek a választási kampányküzdelmet. Más tagállamoktól, köztük Horvátországtól vannak ajánlatok – utalt arra, hogy az Adria-vezetéken jönnek (nem orosz) kőolajszállítmányok Magyarországra.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök jelezte: mostanra teljes mértékben használják a vezetéket. Már 13 tankerszállítmányra kaptak megrendelést a Moltól, négy már meg is érkezett, az olajat már átszivattyúzták belőlük. Az eddigi kapacitás másfél millió tonna, időarányosan felszorozva „ez elég egyszerű”. Úgy számolt, hogy a szlovákiai és a százhalombattai magyar finomítót akkor is el tudják látni, ha folyamatosan teljes kapacitáson működnek. „Barátként, szomszédként” a magyarok és a szlovákok a gazdaságuk mellett állnak. (A Mol ugyanakkor drágállja a tranzitköltségeket, feljelentette az Adriát üzemeltető Janafot az Európai Bizottságnál, amiért nem enged át orosz olajat, és a vezeték teszteléséről is vitatkozott a két cég.) Az árkülönbségnek tudta be a húzódozást, de arra is utalt, hogy 2022-ben minden állam- és kormányfő, köztük Orbán Viktor beleegyezett az orosz energiafüggőség lehető leggyorsabb megszüntetésébe.
Nem hiszem, hogy nagyon igazodnunk kellene azokhoz, akik nem akarják teljesíteni a minden vezető által jóváhagyott megállapodást – közölte Evika Siliņa. A lett miniszterelnök szerint a vezeték ügye napirendre kerül, de a volt szovjet tagköztársaság is meg tudta oldani, hogy leváljon az orosz gázról.
Orbán „Európa és Ukrajna ellen kampányol” a választás előtt, „de nem hiszem, hogy megszegheti a mindannyiunknak adott ígéretét”,
ezért várja, hogy teljesítsék a decemberi egyezséget. „Nem hiszem, hogy visszakozhatunk azoktól a döntésektől, amelyeket vezetőként hoztunk”, mindannyian felelősek ezekért.
Gitanas Nausėda litván elnök megmagyarázhatatlannak és sajnálatosnak tartotta, hogy még mindig nincs az asztalon az új szankciócsomag, amelyet a Barátság kőolajvezetékre hivatkozva szintén blokkol a magyar kormány. A megbékéltetéssel nem lehet eredményeket elérni – használta ugyanazt az angol szót, amellyel az Adolf Hitler követeléseit elfogadó, második világháborúhoz vezető politikát szokták jellemezni.
Voltak itt uniós döntések, arra számítok, hogy ezeket mindenki tiszteletben tartja – közölte Rob Jetten. A holland miniszterelnök örült, hogy az Európai Bizottság talált technikai módszert a haladáshoz. (Arra a megállapodásra utalt, hogy Ukrajna uniós támogatással állítja helyre a vezetéket, de Orbán a csúcsra érkezve az olaj újraindulásához kötötte a vétó feloldását, minden mást csak mesének tartott.)
„Nem én fogom meggyőzni Orbán urat, ez az ő ügye, nem az enyém” – igyekezett elhúzódni az egésztől Andrej Babiš, aki az Európai Tanács egyetlen másik tagja a Patrióták Európáért pártcsaládból Orbán mellett.