Több százmillió dolláros kárt okoztak az iráni támadások az amerikai katonai támaszpontokon
Az iráni támadások közel 800 millió dollárnyi kárt okoztak a háború első két hetében azokon a támaszpontokon, amiket az USA is használ – írja a BBC a saját és a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) elemzése alapján. A károk nagy része a háború első napjaiban keletkeztek, amikor Irán visszalőtt az izraeli-amerikai támadások után. Ez az összeg csak becslés, azt nem tudni, hogy a tényleges kár mekkora lehet.
A BBC küldött kérdéseket az amerikai hadügyminisztériumnak, de onnan átirányították a médiumot a Központi Parancsnoksághoz, ahol nem akartak válaszolni.
Irán Izrael és az Egyesült Államok első támadásai után többek között az USA közel-keleten elhelyezett légvédelmi és szatellites kommunikációs rendszereire mért válaszcsapást. A károk egy jelentős része a jordániai Thaad-rakétákat támogató radarrendszerben keletkezett. A CSIS szerint egy ilyen rakétarendszer önmagában 485 millió dollárba kerül, és nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták kilövéséhez használják. Az elemzések szerint további 310 millió dollárnyi kár épületekben keletkezett azokon a bázisokon, amiket amerikai egységek is használnak. Legalább három ilyen légitámaszpontot többször megtámadtak.
Ez a veszteség azonban csak egy apró része a háború költségeinek: a védelmi minisztérium szerint az első hat nap 11,3 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek, míg a CSIS szerint az első 12 nap összesen 16,5 milliárd dollárba került. A Pentagon további 200 milliárd dollárt kért a háborúra, de Pete Hegseth védelmi miniszter szerint a végső összeg még változhat.
Az USA hivatalos közlése szerint már 13 katonát veszítettek el a Február 28-án kezdődött konfliktusban. Jogvédő szervezetek szerint a konfliktusnak összesen már 3200 áldozata lehet, amiből 1400 civil volt.