Izrael iráni vasútvonalakra és hidakra mért légicsapást

Izrael iráni vasútvonalakra és hidakra mért légicsapást
Donald Trump amerikai elnök újságírói kérdésekre válaszol a Fehér Házban, 2026. április 6-án – Fotó: Evan Vucci / Reuters

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Magyar idő szerint szerda hajnali 2-kor fog lejárni az a határidő, amelyet Donald Trump Iránnak adott a Hormuzi-szoros megnyitására.

Reggel folytatjuk az iráni háború legújabb fejleményeivel.

Irán egyes hatóságai felhívásokat tettek közzé, amelyekben arra kérik a lakosságot, hogy élő láncot alkotva védjék az erőműveket az országban. Az amerikai elnök, aki az iráni energia-infrastruktúra elpusztításával fenyegetett, azt mondta, ez „teljesen illegális”, és nem lenne szabad ezt tenniük. Donald Trump korábban azt mondta: „Iránban minden erőmű működésképtelenné válik, lángokban áll, felrobban, és soha többé nem fogják használni.”

Irán ifjúsági és sportügyi miniszterhelyettese azt írta az X-en, hogy a fiataloknak élőláncot kell alkotniuk a „fényes jövő” érdekében. Az akció több helyen meg is valósult, a Kazerun város közelében lévő erőművet például kézen fogva körülállták. A programról több hivatalos szerv is felhívást tett közzé, a jelentkezők egy telefonszámra küldött SMS-ben regisztrálhatnak. Maszúd Peszeskján iráni elnök azt írta, hogy már 14 millió iráni jelentkezett, hogy megvédje az országot.

(BBC)

Donald Trump azt mondta, jelenleg hevesen tárgyalnak az iráni háborúról, többet viszont nem árulhat el erről, fogalmazott, miután újságírók arról kérdezték az amerikai elnököt, hogy hogyan áll a tárgyalásokhoz. A pakisztáni miniszterelnök időközben üzent Trumpnak, hogy tolja ki az Iránnak adott határidőt két héttel – Trump eredeti ultimátuma szerda hajnali 2-kor járna le magyar idő szerint.

Sehbaz Sarif, az Iránnal szomszédos Pakisztán miniszterelnöke kedden üzent Trumpnak, és azt kérte, hosszabbítsa meg a Hormuzi-szoros megnyitására adott határidőt két héttel, hogy a folyamatban lévő diplomáciai erőfeszítések eredményt hozhassanak. Trump erről egyelőre csak azt mondta, hogy tájékoztatást fog kapni arról, mit ajánlott a miniszterelnök, akit egyébként szerinte mindenki nagyra becsül.

Sarif ezen kívül tűzszünetet is javasol az időszakra, és Iránnak is üzent: „Pakisztán őszintén kéri az iráni testvéreit, hogy jó szándékuk jeléül nyissák meg a Hormuzi-szorost erre a kéthetes időszakra” – írta a pakisztáni kormányfő az X-en. A Fehér Ház is megerősítette, hogy az üzenet eljutott hozzájuk, és az elnök hamarosan válaszolni fog.

(AP, CNN)

Egy izraeli harckocsi lövései és egy Hezbollah által elhelyezett bomba okozhatta az ENSZ békefenntartóinak a halálát a március 29-én, valamint a március 30-án történt incidensekben – közölte a világszervezet kedden. Az ENSZ jelentése szerint az indonéz békefenntartók halálának körülményeit vizsgálta, és most tették közzé az első, előzetes eredményeket, a vizsgálat tovább folytatódik.

Az ENSZ március 6-án és 22-én is megadta az izraeli hadseregnek, hogy pontosan hol helyezkednek el a békefenntartó-egységek, hogy csökkentsék a kockázatokat. Az első eredmények mégis arra utalnak, hogy egy izraeli tank lövése ölhette meg az egyik békefenntartót 29-én. Másnap pedig ketten haltak meg, miután felrobbant egy út mellett elrejtett bomba, amit vélhetően a libanoni Hezbollah helyezett el.

(AP)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közlése szerint Izrael kedden légicsapásokat mért iráni vasútvonalakra és hidakra. „Tegnap pilótáink szállítórepülőgépeket és helikoptereket semmisítettek meg egy iráni légitámaszponton. Ma pedig a Forradalmi Gárda által használt vasútvonalakat és hidakat támadták meg. Ezeket használják a fegyverekhez szükséges nyersanyagok és a fegyverek szállítására” – mondta Netanjahu a kedden közzétett videóüzenetében. Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy a csapások „nem az iráni népet célozták meg”.

Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy nyolc olyan hidat támadtak meg, amelyeket fegyverek és katonai felszerelések szállítására használtak. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint a célpontok Teherán, Karadzs, Tabriz, Kásán és Kom városában voltak.

Kedden Irán-szerte több vasútvonalon is támadásokat jelentettek. Az iráni Mehr hírügynökség jelentése szerint két ember meghalt egy vasúti híd elleni támadásban Kásán városában. A támadásokra az IDF korábban figyelmeztetett, és arra kérték az irániakat, hogy 12 órán át ne használják a vasutat, és tartsák távol magukat az ország vasútvonalaitól.

(CNN)

J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatásának első állomása a Karmelita volt, ahol Orbán Viktor magyar miniszterelnök fogadta. Közös sajtótájékoztatójukon az amerikai alelnököt kérdezték az iráni háborúról is.

Nem fogunk energetikai infrastruktúrát célba venni, ameddig megállapodási terv van az asztalon – mondta Vance, miután arról kérdezték, hogy Donald Trump miért fenyeget azzal, hogy hidakat és erőműveket fog támadni Iránban, de ennek nem ad semmilyen időkeretet. Az alelnök szerint, amit katonailag el tudtak érni Iránban, azt sikerült, de ha az irániak nagyobb fájdalmat akarnak okozni a világnak, akkor Amerikának megvannak az eszközei a még erősebb válaszra. „Ma este nyolc óráig várunk választ Irántól, reméljük ez egy jó válasz lesz, mert mi egy olyan világot akarunk, ahol szabadon áramlik az olaj” – mondta.

Vance és Orbán közös sajtótájékoztatójáról itt írtunk bővebben.

J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója – Fotó: Bődey János / Telex
J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója – Fotó: Bődey János / Telex

Irán új legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hamenei cselekvőképtelen, és orvosi kezelés alatt áll Kom városában, derült ki egy hírszerzési jelentésből, amely arra utal, hogy Hamenei nem képes az ország irányítására.

Egy diplomáciai feljegyzésben, amely vélhetően amerikai és izraeli hírszerzési adatokon alapul, azt írták, hogy Modzstaba Hamenei eszméletlen állapotban van, és súlyos egészségügyi problémával kezelik. A Times által vizsgált feljegyzés felfedte az iráni legfelsőbb vezető tartózkodási helyét. „Modzstaba Hameneit súlyos állapotban kezelik Komban, és képtelen részt venni a rezsim bármilyen döntéshozatali folyamatában” – idézte a lap a feljegyzés szövegét. Az idősebb Hamenei holttestét temetésre készítik elő Komban, a síita vallási központban.

Irán új legfelsőbb vezetőjének tartózkodási helye az amerikai és az izraeli kémszolgálatok előtt már egy ideje ismert lehetett, de korábban nem hozták nyilvánosságra. Modzstaba Hameneit a háború kezdete óta nem látták, holott őt választották apja utódjául március elején.

(The Times)

Egy amerikai tisztviselő megerősítette a CBS Newsnak, hogy az Egyesült Államok újabb csapásokat mért katonai célpontokra az iráni Hárg-szigeten. A tisztviselő közölte, hogy az olajipari infrastruktúrát nem vették célba a támadások során. (CBS News)

Műholdképen a Hárg-sziget 2026. február 25-én – Fotó: Planet Labs / Reuters
Műholdképen a Hárg-sziget 2026. február 25-én – Fotó: Planet Labs / Reuters

Donald Trump a közösségi oldalán írt arról, hogy egy egész civilizáció fog meghalni, ha Irán nem tud megállapodni az Egyesült Államokkal.

„Egy egész civilizáció fog meghalni ma éjjel, és soha többé nem tér vissza. Nem akarom, hogy ez megtörténjen, de valószínűleg meg fog. Ugyanakkor most, hogy teljes és totális rezsimváltás van, ahol más, okosabb és kevésbé radikalizált elmék kerülnek előtérbe, talán valami forradalmian csodálatos dolog történhet, ki tudja? Ma éjjel kiderül, a világ hosszú és összetett történelmének egyik legfontosabb pillanatában. 47 évnyi zsarolás, korrupció és halál végre véget ér. Isten áldja Irán nagyszerű népét!” – írta az amerikai elnök a Truth Socialön.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy Irán újabb rakétákat indított Izrael felé. Az izraeli hadsereg szerint a védelmi rendszerek dolgoznak a rakéták elfogásán. (BBC)

Kedden az iráni hatóságok bejelentették, hogy légicsapások megsemmisítettek egy vasúti hidat Kásánban, egy közúti hidat Tebriz közelében, illetve egy vasútállomást Meshedben. Egyelőre sem az amerikaiak, sem az izraeliek nem vállalták magukra a támadásokat. (AP)

Orosz műholdak részletes felvételeket készítettek katonai létesítményekről és kritikus helyszínekről a Közel-Keleten, hogy segítsék Iránt az amerikai erők és más célpontok elleni csapásokban – olvasható egy ukrán hírszerzési jelentésben. A Reuters által vizsgált dokumentum szerint az orosz és iráni hekkerek együttműködnek a kibertérben is. A jelentésből kiderült, hogy az orosz műholdak március 21. és március 31. között legalább 24 alkalommal készítettek felvételeket 11 közel-keleti országban, 46 létesítményt érintve, köztük amerikai és egyéb katonai bázisokat, repülőtereket és olajmezőket.

A jelentés szerint a felvételek készítése után napokon belül iráni rakéták és drónok vették célba az érintett katonai létesítményeket. Egy nyugati katonai forrás és egy regionális biztonsági forrás a Reutersnek megerősítette, hogy saját hírszerzési adataik is intenzív műholdas tevékenységet jeleznek a térségben, és a felvételeket megosztották Iránnal.

A jelentésben azt írták, hogy kilenc felvétel készült Szaúd-Arábia egyes részein. Törökország, Jordánia, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek területeiről két alkalommal készültek műholdas felvételek, míg Izraelben, Katarban, Irakban, Bahreinben és a Diego Garcia-i tengerészeti támaszponton egy-egy alkalommal – írták a jelentésben. A dokumentum szerint új trendként az orosz műholdok aktívan készítenek felvételeket a Hormuzi-szorosról.

(Reuters)

Az izraeli és az amerikai erők 17 polgári célpontra mértek csapásokat kedd reggel, közölte az iráni Vörös Félhold. Az X-en közzétett nyilatkozatban azt írták, hogy nem lehet igazolni védtelen civilek megtámadását, szerintük az ilyen cselekmények háborús bűnnek minősülnek. (Guardian)

Ahogy közeledik a Donald Trump által szabott határidő a Hormuzi-szoros megnyitására, úgy emelkednek az olajárak. A brent típusú kőolaj ára 0,3 százalékkal 110 dollárra, míg a West Texas Intermediate (WTI) ára 113 dollárra nőtt. Kedden délelőtt erősödtek az ázsiai és az európai részvénypiacok, miközben az amerikai tőzsdén gyengébb nyitásra lehet számítani. (CNN)

Olajszállító tartályhajók és teherhajók sorakoznak a Perzsa-öbölt az Ománi-öböllel összekötő Hormuzi-szorosban az egyesült arab emírségekbeli Hor Fakkánból nézve 2026. március 11-én – Fotó: Altaf Qadri / AP / MTI
Olajszállító tartályhajók és teherhajók sorakoznak a Perzsa-öbölt az Ománi-öböllel összekötő Hormuzi-szorosban az egyesült arab emírségekbeli Hor Fakkánból nézve 2026. március 11-én – Fotó: Altaf Qadri / AP / MTI

Maszúd Peszeskján iráni elnök kedden azt írta a közösségi oldalán, hogy 14 millió iráni, köztük ő is, önként jelentkezett, hogy életét áldozza Irán védelméért. Ez a szám duplája annak, ami az iráni médiában megjelent az önkéntesekről, akiket a teheráni kormány szöveges üzenetekben és a médián keresztül toborzott a háború során. Iránban több mint 90 millió ember él, de sokan továbbra is dühösek a rezsimre az országos tüntetések véres leverése miatt. A 14 milliós szám valószínűleg arra szolgál, hogy elrettentse az amerikaiakat a beígért bombázásoktól. (AP)

Újra megnyitották a Szaúd-Arábiát Bahreinnel összekötő hidat. A helyi hatóságok a közeli energetikai létesítmények elleni iráni légitámadások idején óvintézkedésként lezárták a Fahd király hidat, mert tartottak a lehulló törmelékektől. Öt órával később közölték, hogy a járműforgalom újra megindult a hídon. A nagyjából 25 kilométer hosszú híd összeköti a két Öböl-országot. (BBC)

Reza Amiri Mogaddam, Irán pakisztáni nagykövete kedd reggel azt írta a közösségi médiában, hogy a pakisztáni közvetítési erőfeszítések kritikus, érzékeny szakaszhoz közelednek, részleteket viszont nem közölt. A pakisztáni külügyminisztérium szóvivője pedig nem nyilatkozott az Egyesült Államok és Irán közötti esetleges tárgyalások lehetőségéről. (New York Times)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy újabb iráni petrolkémiai üzemet támadtak meg. A közlemény szerint hétfőn mértek csapást a délnyugat-iráni Sirázban található létesítményre. Az IDF szerint ballisztikus rakéták gyártásához használt salétromsavat állítottak elő az üzemben. Ez a harmadik akció két korábbi, hétfői támadást követett, melynek részeként csapást mértek Irán egyik legnagyobb petrolkémiai létesítményére is. (BBC)

A közel-keleti térségért felelős amerikai parancsnokság, a Centcom szerint több mint 13 ezer célpontra mértek csapást az iráni háború február 28-i kezdete óta. Az Epic Fury hadműveletről adott friss helyzetjelentésben azt is közölték, hogy több mint 155 iráni hajót rongáltak meg vagy semmisítettek meg. A Centcom szerint a megsemmisített célpontok között szerepel az iráni Forradalmi Gárda főhadiszállása, légvédelmi rendszerek, ballisztikus rakétaállomások, valamint az iráni haditengerészet hajói és tengeralattjárói. (BBC)

Egy F/A-18F Super Hornet indul bevetésre a USS Gerald R. Ford fedélzetéről 2026. március 13-án – Fotó: U.S. Navy
Egy F/A-18F Super Hornet indul bevetésre a USS Gerald R. Ford fedélzetéről 2026. március 13-án – Fotó: U.S. Navy

Szaúd-Arábia légvédelme legalább 18 drónt lőtt le és semmisített meg az elmúlt órákban – közölte az ország védelmi minisztériuma az X-en. Korábban a szaúdi légvédelem hét, az ország keleti részét célzó ballisztikus rakétát semmisített meg. A rakéták törmelékei energetikai létesítmények környékére hullottak, a szakemberek dolgoznak károk felmérésén. Azt egyelőre nem tudni, honnan indították a drónokat és rakétákat. (Guardian)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kedd reggel arra figyelmeztette az Iránban tartózkodókat, hogy helyi idő szerint este kilenc óráig ne utazzanak vonattal az ország területén. Egy perzsa nyelvű posztban közölték, hogy életveszélyes lehet a vonaton tartózkodni vagy megközelíteni a vasútvonalakat. (New York Times)

Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) közölte, hogy Donald Trump fenyegetései alaptalanok, és elkötelezte magát a küzdelem folytatása mellett. Az amerikai elnök vasárnap az ABC Newsnak azt mondta, hogy felrobbantják az egész országot, ha a következő 48 órában nem lesz megállapodás Iránnal.

Ebrahim Zolfagári, az IRGC központi parancsnokságának szóvivője kijelentette, hogy „a téveszmékkel küzdő amerikai elnök durva retorikája, arroganciája és alaptalan fenyegetései, amelyek a patthelyzetből fakadnak, és az amerikai hadsereg ismételt vereségeinek igazolására irányulnak”, nem fogják Iránt megállítani a harcban. A szóvivő keddi nyilatkozatában azt mondta, ha megismétlődnek a nem polgári célpontok elleni támadások, akkor sokkal erőteljesebb és szélesebb körű megtorlásra kell számítani.

Trump többször is azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok támadást indít Irán erőművei, hídjai és egyéb infrastruktúrája ellen, ha Teherán nem köt megállapodást, vagy nyitja meg a Hormuzi-szorost. Hétfői sajtótájékoztatóján az amerikai elnök azt mondta, egész Iránt el tudnák foglalni egy éjszaka alatt, és lehet, hogy ez kedd este lesz. Trump korábban közölte, hogy Teheránnak amerikai keleti parti idő szerint kedd este nyolcig kell megállapodnia Washingtonnal.

(CNN)

Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma közölte, hogy kedden kora reggel Iránból indított drón- és rakétatámadásokkal kellett megküzdenie. Ezzel párhuzamosan Bahrein belügyminisztériuma is bejelentette, hogy ismét szirénák szólaltak meg az országban. (New York Times)

Irán elutasította a javasolt tűzszüneti megállapodást, a diplomáciai tárgyalások megrekedni látszanak, írja az iráni állami média. Az IRNA hírügynökség nem hivatkozott konkrét forrásra, és nem tárta fel az amerikai ajánlat részleteit.

Az IRNA szerint Teherán követelései között szerepel „a térségi konfliktusok megszüntetése, a Hormuzi-szoroson való biztonságos áthaladásról szóló protokoll, az újjáépítés, valamint a szankciók feloldása”.

A New York Times két meg nem nevezett magas rangú iráni tisztviselőre hivatkozva arról is beszámolt, hogy Irán garanciákat szeretne arra, hogy a jövőben nem éri újabb támadás, valamint azt is követeli, hogy Izrael hagyjon fel a szövetségesének számító Hezbollah elleni csapásokkal Dél-Libanonban.

(The Guardian)

Donald Trump börtönnel fenyegette meg az újságírókat, ha megvédik bizonyos iráni forrásaikat. Az elnök azt mondta, hogy egy meg nem nevezett médiumtól azt fogja kérni, hogy fedje fel a forrásait az amerikai vadászgép elleni támadásról szóló tudósítása kapcsán.

Trump egy sajtótájékoztatón mondta mindezt, amikor arról beszélt, hogy két katonát kimentettek Iránból, akik repülőgépét lelőtték az irániak. Az egyik katonát két napig keresték.

Az amerikai elnök szerint a meg nem nevezett médium tudósítása veszélybe sodorta a katonát és másokat is. Azt mondta, hogy nagyon keményen dolgoznak azon, hogy megtalálják a szivárogtatót.

A Fehér Ház nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Trump melyik médiumra utalt, csak annyit közöltek, hogy vizsgálat folyik. Pénteken több portál is beszámolt a vadászgép lelövéséről és a mentési műveletekről, köztük az izraeli N12, az Axios, a The Washington Post, a The New York Times és a Reuters.

(The New York Times)

Az AFP diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden szavaz egy határozatról, ami Irán Hormuzi-szorossal kapcsolatos fenyegetéseivel foglalkozik.

Az AFP által ellenőrzött tervezet felszólítja Iránt, hogy hagyjon fel a kereskedelmi hajók elleni támadásokkal, és állítsa le „a Hormuzi-szoroson való áthaladás vagy a hajózási szabadság akadályozására irányuló kísérleteit”.

A hírügynökség szerint több, vétójoggal rendelkező ENSZ-tag kifogásokkal élt, ami miatt a szöveget enyhítették, és a legújabb tervezet már nem ad kifejezett felhatalmazást katonai erő alkalmazására.

(France24)

  • „Pusztító” megtorlást lengetett be Irán arra az esetre, ha Donald Trump beváltja fenyegetéseit.
  • Nőtt az olaj ára, miután Trump húsvét utáni pokollal fenyegette meg Iránt.
  • Az Iráni Forradalmi Gárda szerint izraeli–amerikai csapás végzett a hírszerzési vezetőjükkel.
  • Izrael védelmi minisztere szerint csapást mértek Irán egyik legnagyobb petrolkémiai létesítményére.
  • Trump azt mondta, egész Iránt el tudnák foglalni egy éjszaka alatt. Hozzátette, az irániak külön kérik, hogy bombázzák őket.
  • Irak azt állította, hogy egy héten belül vissza tudná állítani az olajexportot a háború előtti szintre.
Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!