Magyar az azbesztügyről: A szennyező fizet elvét a végén Magyarország alkalmazni fogja

Az azbesztszennyezésről azt mondta Magyar, nem tudni, hány települést érint, de sok ezerre tehető az érintett emberek száma. Megköszönte Stocker rugalmasságát és segítségét, „itt nincs helye mellébeszélésnek, teljes transzparenciára, átláthatóságra”, közös munkára van szükség. Hétfőn megkezdi a működését az ügyben a közös bizottság. Környezetvédelmi, egészségügyi, jogi szakemberek mennek majd Magyarországról Ausztriába.

Magyar szerint van olyan magyarországi település, ahol a határérték 300-szorosa az azbesztszennyezés, pedig nulla volt az ezzel kapcsolatos megbetegedés korábban a térségben. Évek óta öt osztrák bányában termelik ki az azbeszttartalmú követ, ami kereskedelmi forgalomba került. Magyarnak nem világos, hogy történhetett ez, ezeket szigorúan be kell vizsgálni. Még egy bánya működik Ausztriában, de a fontos, hogy ne kerülhessen kereskedelmi forgalomba azbesztes kő. Magyarországon megkezdődött a felmérés, hétfőtől közösen dolgoznak az osztrák partnerekkel. Gyors kármentesítés kell, „bármennyibe is kerül”. „A szennyező fizet elvét a végén Magyarország alkalmazni fogja”, akárki a felelős, egy cég vagy a politika. Talán ez az ügy minta lesz, hogy milyen hatékonyan tudja a két ország megoldani.

Fotó: Leonhard Foeger / Reuters
Fotó: Leonhard Foeger / Reuters

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!