Előzetes megállapodás született az EU védelmi iparának és védelmi kapacitásainak erősítéséről

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Előzetes megállapodást kötött az Európai Tanács elnöksége és az Európai Parlament (EP) tárgyaló delegációja az uniós védelmi ipar és a védelmi készenlét erősítéséről.

A Tanács közleménye szerint az előzetes megállapodás egyszerűsíti az Európai Védelmi Alap (EDF) irányítását és az abból történő forrás szerzést. Többek között egyszerűsítik az EDF-hez benyújtott pályázatokra vonatkozó adminisztratív követelményeket, miközben növelik és kiszámíthatóbbá teszik a kkv-knak nyújtott támogatást. A kkv-k támogatásának részeként növelik a támogatási bónuszt azon projektek esetében, amelyekben kkv-k is részt vesznek.

Az előzetes megállapodás továbbra is fenntartja az alapot társfinanszírozó tagállamok hozzáférését az EDF kereteiben megvalósuló fejlesztésekhez, ugyanakkor biztosítja a fejlesztéseket elvégző ipari szereplők szellemi tulajdonjogát is.

A célok között szerepel az is, hogy felgyorsítsák a védelmi projektek engedélyeztetési folyamatát. 102 napja lenne az illetékes tagállamnak elbírálni az engedélyezési kérelmet, amennyiben pedig ezen idő alatt nem hoz döntést, úgy az engedélyt jóváhagyottnak kell tekinteni.

A védelmi célú közbeszerzéseknél szeretnék megszüntetni az adminisztratív folyamatokból származó késedelmeket, megkönnyíteni a védelmi termékek EU-n belüli forgalmazását, és megerősíteni az EU-n belüli védelmi együttműködéseket. Védelmi beszerzéseknél továbbá megemelik a közbeszerzési küszöbértéket, és növelik a keretmegállapodások rugalmasságát.

Az előzetes megállapodás ezeken kívül két új értékesítési tanúsítványt, engedélyt vezet be. Az egyiket a már minősített beszállítók és beszerzők közötti értékesítésre, a másikat pedig az EU-n belüli ipari partnerségben történő értékesítésre.

Az előzetes megállapodást most az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, mielőtt hivatalosan is érvénybe lépne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!