Azt mondta, ők nem zsoldosok, hanem fizettek a szerbeknek, hogy emberekre lőhessenek Szarajevóban

„A feltételezésünk ugyanis az, hogy ha valaki egyszer ölt, akkor az újra meg akarja tenni, mert élvezetet okozott neki..., megízlelte a gyerekek, nők, férfiak és idősek megölése nyomán felszabadult adrenalinfröccsöt – el tudjuk képzelni, hogy a háború végeztével szépen visszatér a fácán- és nyúlvadászathoz? Vagy hogy ugyanolyan lelkesedéssel fog Afrikában a szavanna állataira lövöldözni, mint azelőtt?”

Ezek a mondatok is olvashatók annak a könyvnek a fülszövegében, ami az emberiség egyik morális mélypontjáról íródott. Az 1992-95 között tartó boszniai háborúban a szerb erők szinte végig ostromzár alatt tartották Szarajevót, és az orvlövészeik a völgyteknőben fekvő város lakosaira vadásztak a hegytetői állásaikból. Az orvlövészek sugárútja (angolul Sniper Alley, emiatt bosnyákul Snajperska aleja) nevet kapta a város legfontosabb útja is, ahol a vízért, élelemért, ügyeik után siető civilekre lövöldöztek a szerbek, összesen több ezer áldozatot szedve.

A lövöldözők azonban régi feltételezések szerint nemcsak szerbek voltak, hanem pénzes külföldiek is, és úgy tűnik, erre egyre több bizonyíték van. Ezeket szedte csokorba az olasz szerző, Ezio Gavazzeni, akinek könyve nyomán már eljárások is indultak.

Már tavaly november 11-én írt róla a Guardian, hogy a milánói ügyészség nyomozni kezdett azon olaszok ügyében, akik részt vehettek az ilyen állítólagos „szafarikon”. A gyanú szerint sok gazdag külföldi nagy összegeket fizetett a Radovan Karadžić vezette boszniai szerb erőknek, hogy maguk is lövöldözhessenek emberekre a Szarajevó feletti magaslatokról. A háborús és emberiesség elleni bűnök miatt Hágában börtönbüntetésre ítélt Karadžić csapatainak pedig jól jött a valuta.

Szerdán tartotta a Jaffa Kiadó a Hétvégi orvlövészek – A szarajevói emberszafarik nyomában című, magyarul július 1-én megjelenő könyv bemutatóját a XI. kerületi Godot Galériában. Gavazzeni a megjelent újságíróknak azt mondta, semmilyen vádemelés nem történt még az ügyekben, de zajlanak nyomozások, vannak gyanúsítottak, őket sorban hallgatják ki a hatóságok. „Már nemzetközi az ügy, jelenleg öt ország ügyészsége folytat nyomozati eljárást”, Olaszország mellett Ausztria, Svájc, Belgium és természetesen Bosznia-Hercegovina is érintett. Januárban a szarajevói polgármester és a főváros maga is becsatlakozott felperesként a milánói eljárásba.

Magát az írót is beidézték már hatósági meghallgatásokra Olaszországban és Svájcban, sőt pont a beszélgetés előtt pár perccel kapott értesítést, hogy Belgiumba is várják. Gavazzeni arról is beszélt, hogy kapott kritikákat is: egy velencei konferencián azt mondták neki, könyvével destabilizálhatja a törékeny boszniai etnikai helyzetet. „Kaptam fenyegetéseket karácsony előtt, ezeket mind jelentettem az ügyészségnél” – mondta. A legtöbb fenyegetés a közösségi médiában érte.

A fonál felvétele

A boszniai Szabad Európa szerint már 2003-ban elhangzott a Hágai Törvényszéken a „szafari” kifejezés. A háborús bűnökkel vádolt egykori szerb elnök, Slobodan Milošević tárgyalásán tanúskodó, C-017 jelű védett tanú használta a vallomásában. A tanú egy „Kanada” becenevű, Nicholas Ribic nevű férfit említett, aki Kanadából érkezett, és azt mondta neki, hogy „szafarira, embereket vadászni” jött. Florence Hartmann, a hágai törvényszék volt szóvivője a Szabad Európának azt mondta, hogy akkoriban nekik is volt tudomásuk erről, azt viszont nem tudták, hogy a szervezés hogyan történt.

Gavazzeni 2023 előtt már tudott az állítólagos fizetős embervadászatról, de a szlovén Miran Zupanič 2022-es dokumentumfilmje, a Szarajevó Szafari után kezdett igazán érdeklődni a téma iránt. Zupanič filmjében egy korábbi szerb katona és összekötő azt állította, pénzt befizetve nyugatiak is lőhettek civilekre az ostrom idején. Gavazzeni felvette a kapcsolatot Zupaničcsal, levelezni kezdtek, a bizonyítékok gyűltek a magánnyomozás során, végül az író benyújtotta anyagát a milánói ügyészségnek. Szerinte „sok-sok-sok olasz” volt érintett, valamint „németek, franciák, angolok..., emberek az összes nyugati országból, akik nagy összegeket fizettek, hogy odavigyék őket civilekre lövöldözni”.

Az olasz író jelszavat kapott a szlovén rendezőtől az akkor publikusan még nem elérhető, nyugati médiumok által nem támogatott film megnézéséhez – az előzetese itt érhető el –, sőt megadta az informátora elérhetőségét is. Az informátor azt mondta, hogy öt olyan olasz orvlövész személyazonosságát is felderítettek, akik jártak Szarajevóban. Az információt továbbították az olasz katonai hírszerzésnek (SISMI), amely jelen volt az ostromlott városban egy diplomata miatt. Két hónap múlva válaszolt a titkosszolgálat, mondván azonosították és hazaküldték az öt olaszt, „és ezzel az olasz orvlövészipar befejeződött”. De ez nem volt igaz Gavazzeni szerint. Felmerült a kérdés, ha egy nyugati titkosszolgálat tudott a szafarikról, akkor a többinek is kellett.

Az olasz szerző 2024-ben találkozott egy forrásával, a Névtelennel, aki a titkosszolgálatnál dolgozott, és a helyszínen is járt. „Elmondtam neki, mivel foglalkozom, az első mondata az volt, hogy »mi mindenről tudtunk«”, ahogy a többi európai szolgálat is”. A Névtelen azt mondta neki, csodálkoznak, hogy az egész ügy nem került hamarabb felszínre, ezért is segített a szerzőnek, aki rajta keresztül jutott el a Francia fedőnevű forráshoz. „Kapcsolatban állok egy párizsi ügyvédi irodával, amin keresztül lesz alkalmam beszélni egy olyan forrással, aki megerősítheti, hogy a francia titkosszolgálat is mindent tudott” – mondta a Telexnek az író.

Hogy zajlott szerinte a szafari?

Az embervadászatra igyekvő olaszok az író szerint Triesztben találkoztak, onnan utaztak Belgrádba, ahonnan már a boszniai szerb katonák vitték őket Szarajevóba. Az ügy egyik koronatanúja a ma 62 éves Edin Subašić lehet, aki a kérdéses időszakban a boszniai hadsereg katonai hírszerzésénél szolgált. Subašićot, aki a háború előtt újságíró volt, 1993 végén azzal bízta meg egy tábornok, hogy elemezze a szerb foglyok kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket.

Így került elé egy 20 év körüli, a szerbiai Paraćin városából származó olyan önkéntes vallomása, akit kétszer is kihallgattak. Az Euronews szerint azt mondta, hogy busszal érkezett a Szarajevó közelében lévő Pale településre, útitársai között pedig szerbeken kívül külföldiek is voltak, többek között „öt olasz, akik vadászfelszereléssel és drága fegyverekkel rendelkeztek”.

Közülük egy milánói azt mondta neki, hogy „ők nem fizetett zsoldosok, hanem vadászok, akik fizettek a szerbeknek Szarajevóban, hogy emberekre lőhessenek a városban”.

Subašić azt mondta, ez a foglyot is meglepte, ő maga pedig tőle hallott először bármi ilyenről. A foglyot kétszer hallgatták ki, megtudták tőle, hogy az olaszok Palénál, Szarajevótól nagyjából 16 kilométerre szálltak le a buszról, ahol „a katonai különleges erők terepjárókkal várták őket”.

Subašić felettesei a jelentése alapján felvették a kapcsolatot a békefenntartóknál szolgáló SISMI tisztjeivel, és tájékoztatták őket a történtekről. A bosnyákok követelték, hogy ellenőrizzék a tényeket, és intézkedjenek Olaszországban. A SISMI aztán még 1994 elején megerősítette a fogoly vallomását, és a csoportok indulási helyszíneként Triesztet is azonosította.

Az olasz író kiderítette, hogy „íjászoknak” hívták az elkövetőket, a becslése szerint 4-500-an lehettek. Nem voltak köztük magyarok, csak nyugatiak, és legalább a felük olasz volt. Mivel Karadžić szerb katonái vették körül a várost, és köztük is voltak orvlövészek, ezért nem lehet megállapítani, ki kit lőtt le a dombtetőkről. A vizsgálata szerint a nyugatiak fejenként átlagosan 3 embert lőttek le, többnyire gyerekeket. Gavazzeni pár hete Cecilia Strada EP-képviselőtől kapott telefont, akinek apja, Gino Strada egy szarajevói tábori kórházban dolgozott akkoriban. Az idősebbik Strada azt állította, ennyi orvlövész által lelőtt gyereket egyik háborúban se látott.

Megütközik az ember, amikor ismerős nevekkel találkozik az elkövetők között – mondta Gavazzeni. A legdöbbenetesebbek szerinte a tarifák voltak, ugyanis a különböző célpontoknak különböző ára volt. „A legdrágábbak, akik a legkívánatosabbak is voltak, azok a gyerekek voltak”, aztán jöttek sorban a fiatalabb, majd az idősebb nők, a férfiak, nyugdíjasok. Szerinte két hete egy horvát újságíró oknyomozó munkája révén sikerült megerősíteni a tarifákat, erről a brit Times is írt.

Ukrajna, Koszovó, Horvátország: nem valószínű

A Telex kérdésére Gavazzeni azt mondta, a horvátországi és a koszovói háborúban biztos nem volt ilyen embervadászat. „Többekkel beszéltem Koszovóban, akik ezt megerősítették, és azért sem életszerű, mert annyiféle csapat volt ott, például ENSZ-csapatok, hogy ez kivitelezhetetlen.” Szarajevó mint helyszín nem volt véletlen, egy katlanban fekszik a város, kitűnő a rálátás a völgyre a hegyekből, mindenki oda akart menni lőni emiatt.

Felmerült a kérdés, a mostani ukrajnai háborúban is történhet-e ilyen fizetős embervadászat. Gavazzeni ezt nem kutatta, de szerinte az orosz–ukrán háború hagyományosabb, jobban hasonlít az első világháborúhoz (aminek hosszát épp a napokban lépte át az ukrajnai).

„Egy frontvonalon nem képzelhető el, hogy civil gyerekek rohangáljanak” – mondta az író. Sok más háború zajlik viszont, amelyek nincsenek reflektorfényben, például Dél-Szudánban. Ott szerinte „kísértetiesen hasonló bűntettek zajlanak, mint a délszláv háborúban”: tömeggyilkosságok, nemi erőszak, emberkereskedelem. Abban az esetben nem lehet kizárni, hogy bármilyen szörnyűséget el lehet követni a harcok árnyékában.

A Vučić-szál

Már tavaly decemberben arról jelentek meg cikkek egy horvát oknyomozó újságíróra hivatkozva, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök ott lehetett Szarajevó ostromakor a hegyoldalban, sőt akár civilekre is lövöldözhetett. Domagoj Margetić horvát tényfeltáró újságíró a milánói ügyészekhez fordult egy bejelentéssel november 21-én azt állítva, fiatalabb korában Vučić is járt a szarajevói lőállásokban. „Nincs kétség, hogy 1992-ben és 1993-ban Vučić ott volt a zsidó temetőben, ami a legexkluzívabb és legdrágább állás volt a külföldi lövészeknek” – utalt a Szarajevó fölötti, akkoriban a szerb egységek által uralt sírkertre.

A Telex rákérdezett Vučić szerepére is Gavazzeninél, akinek könyve már kész volt, amikor a horvát újságíró előállt a történetével. Több szerb milícia volt aktív Szarajevó ostromakor, az egyik a csetnikeké volt (ez volt a szerb monarchista gerillák neve a második világháborúban is), akikkel ő nem foglalkozott. Vučić 23-24 évesen csatlakozott a csetnikekhez, akiknek Szarajevó fölött voltak állásaik a zsidó temetőnél, ami az egyik legjobb kilátást biztosította a Sniper Alley-re. Őket a nagy szakállas, szektavezérre emlékeztető Slavko Aleksić vezette, szabadcsapatában sok orosz is volt – a zubbony alól kivilágló csíkos trikóról voltak felismerhetők.

Margetić Gavazzeni szerint megszerezte a csetnikek archívumát, benne Aleksić jegyzeteit. Eszerint egy Roberto R. nevű olasz anno 20 ezer német márkát (ma ez nagyjából 11 millió forint lenne) fizetett, hogy valakit lelőhessen. Gavazzeni egyébként a Francia fedőnevű forrásán át a csetnikek második emberéig is eljutott, ő tagadott, ahogy a csetnikek is. „Annyit tudok még hozzátenni, hogy a szarajevói ügyészségen van egy tanú” – mondta.

Gavazzeni közvetett módon hozta össze Vučićot a szafarival, és jelezte, egyelőre csak egymás mellett, nem egymással összefüggésben vannak az információi, amikből a három legfontosabb ez:

• Vučić a csetnikekkel volt a zsidó temetőnél a szarajevói ostromkor.
• A Francia, egy egykori kísérő az íjászok mellett azt mondta, amint odakísért egy fizető vendéget az állásokhoz, hirtelen előjöttek a csetnikek a bokrokból; tehát szerinte volt közük a fizetős lövöldözéshez.
• Bizonyítható, hogy csetnikek fogadtak el pénzt, hogy mások emberekre lőhessenek.

Emellett Margetić szerint a csetnikvezér Aleksić is azt nyilatkozta 2017-ben, hogy Vučić az egysége tagja volt, és amikor külföldiek jöttek hozzájuk, ő tolmácsolt. Margetić azt is állította, hogy egy videón látható Vučić a temetőben, amint egy szerb PAP puskát szorongat.

Erről Vučić elnöki szóvivője azt mondta, az csak egy kameraállvány volt (a lenti videón 3:40-től, a jobb szélen lévő barna mellényes, csíkos pulcsis férfit érdemes nézni). A horvát újságíró szerint Vučić a felvételen szándékosan bujdosik a kamera elől, nehogy látszódjon a puskája, de egy képkockán így is kivehető egy hasonló tárgy, ami szerinte sem kameraállvány, sem esernyő – ez volt a másik tárgy, amit az államfő állított, hogy a kezében volt.

A szerb Danas részletezte, miket írt Margetić a milánói ügyészségnek. Azt állította, hogy Vučić a Szerb Radikális Párt milíciájának tagjaként ott volt a zsidó temetőben önkéntesként több hónapon át 1992-93-ban. Ezt szerinte többek közt a háborús bűnök miatt Hágában 10 év börtönre ítélt Vojislav Šešelj is megerősítette saját hágai vallomásában. Šešelj őrizetben bőven leülte a 10 évet, és mivel több vádpontban utólag felmentették, nem kellett később börtönbe vonulnia. A horvát újságíró arról is írt, hogy a szerb állambiztonság tagjai közvetítették a külföldieket a szafarikra, amiknek egyik kiemelt helyszíne volt a temető.

A Guardian szerint 2021-ben egy boszniai tévéadónak Vučić tagadta, hogy valaha lőtt volna Szarajevóra vagy lakosaira, a vádakat politikai manipulációnak nevezte. Suzana Vasiljević, Vučić szóvivője a Times szerint szintén tagadta, hogy a szerb elnök lőtt volna Szarajevó magaslatairól. „Rosszindulatú dezinformációnak” nevezte az állítást, aminek az a célja, hogy „rombolja a Szerbiai Köztársaság és elnökének intézményi hitelességét”. Vasiljević konkrétumot is mondott: szerinte az elnök a kilencvenes évek elején újságíróként és fordítóként dolgozott, függetlenül a katonai struktúráktól. Hozzátette:

„Vučić elnök nem vett részt harci cselekményekben, nem használt fegyvereket, és nem volt szerepe semmilyen háborús műveletben.”

Margetić szerint azonban Vučić azt nyilatkozta 1994-ben, hogy önkéntesként harcolt a Šešelj radikális pártja alá tartozó Slavko Aleksić vajda egységében, a zsidó temető környékén. Kaltrina Kamberi elemző a Bosna szerint a bizonyítékok alapján arra jutott, Vučićnak szerepe volt a szafarikban, amik emberiesség elleni cselekmények lehetnek, és nem évülnek el. Kamberi idézte azt a kilencvenes évek közepi lapinterjút, amiben Vučić azt mondta: „Amikor elkezdődött a boszniai háború, elmentem a szerb Szarajevóba (így nevezték a boszniai szerbek a városnak azokat a részeit, amik az ostrom alatt az ő ellenőrzésük alatt voltak), és önkéntesként jelentkeztem. Nem voltam a párt tagja, egyszerűen csak elmentem. Ismertem néhány barátomat, és ezért mentem megvédeni Szerbiát. Egy ideig a zsidó temetőben voltam.”

A szlovén Z24 arról írt, hogy a szerb külügyminisztérium visszautasította a vádaskodást. Szerintük egyetlen fontosabb hazai, nemzetközi vagy szakosodott igazságügyi intézmény vagy ügyészség sem hozta soha kapcsolatba Vučićot olyan katonai akciókkal, háborús bűnökkel vagy tevékenységekkel, amelyek a nemzetközi jog megsértésének minősülnének. Az újvidéki állomástető-omlás óta eltelt egy évben rendszerellenes tüntetésekkel szembenéző Vučić pedig egy brit–balkáni üzleti fórumon így panaszkodott:

„Nincs olyan dolog, amit ne mondanának rám, hogy szörnyetegként, embertelenként mutassanak be, olyasvalakiként, akinek nemcsak hogy nincsenek érzelmei, hanem hidegvérű gyilkos is.”