Amikor 2003 nyarának vége felé a hőmérők higanyszála elkezdett 35 fok fölé emelkedni Európa nyugati részén, eleinte legfeljebb kellemetlenségként kezelték. Franciaországban, amit a leginkább sújtott a példátlan, történelmi rekordokat megdöntő hőség, a tisztviselők nem tartották különösebben jelentősnek, a kormány tagjai vakációra mentek, a média pedig jellemzően szökőkutakban pancsoló turistákat használt illusztrációnak.
Az akkori francia egészségügyi miniszter csak több nappal a krízis kezdete után, augusztus 11-én szólalt meg, és bár akkor a kórházakban dolgozó orvosok már kétségbeesve igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy súlyos egészségügyi krízissel küszködnek, a TF1-nek adott interjújában igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy megfelelően kezelik a helyzetet.
A dél-franciaországi Riviérán lévő nyaralójából, egy árnyékos lugasból egy gondtalanságot sugárzó pólóingben nyilatkozó Jean-François Mattei interjúja végül a francia kormány felkészületlenségének és nemtörődömségének jelképe lett. „Ekkor már rögtönzött hullaházakban halmozódtak fel a holttestek olyan városokban, mint Párizs és Lyon” – mondta az RFI francia adónak Richard C. Keller, az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem orvostörténet-professzora. A halálos áldozatok száma végül döbbenetes volt. Franciaországban alig két hét alatt majdnem 15 ezer ember halt meg a hőség miatt, Európa-szerte pedig hetvenezer ember az egész nyáron.
Mire a miniszterek végre válságülést tartottak, mire a háromhetes kanadai nyaralását meg nem szakító Jacques Chirac akkori francia köztársasági elnök először megszólalt, mire a kormány végre vészhelyzetet hirdetett, már több ezer halottja volt a hőhullámnak. Olyan sok, hogy a párizsi halottasházak megteltek és kénytelenek voltak hűtött sátrakban elhelyezni a holttesteket. Olyan sok temetést tartottak, hogy egyes papokat esküvőkről temetésekre irányították át. Volt, hogy egy pap egyszerre két embernek volt kénytelen temetési szertartást tartani.
A halottak 87 százaléka idős volt, közülük sokan egyedül éltek, vagy rokonaik otthon hagyták őket, míg elmentek nyaralni. Több halottat csak akkor fedeztek fel, amikor a vakációról hazatérőket bomló holttestek szaga fogadta a társasházakban, vagy a foltos plafont látva tudták meg, hogy egyedül élő idős felső szomszédjuk meghalt. „2003 elektrosokk volt” – mondta az Euronewsnak Mathilde Pascal, a francia közegészségügyi szolgálat tudományos munkatársa. Szerinte az akkori hőhullám „olyan volt, mint valami, ami a jövőből jön, és azt mondja, készülj fel, mert vissza fogok térni”.
Felkészültek
Miután nyilvánvalóvá vált a hőhullám pusztító hatása, Jacques Chirac a francia egészségügyi rendszer átalakítását ígérte, és parlamenti vizsgálóbizottságot hozott létre az okok kivizsgálására. A történtek olyan fordulóponttá váltak az orvosi közösség számára, amikor rájöttek arra, hogy milyen keveset is tudnak a hőség okozta rosszullétekről és betegségekről. „Felfedeztük, hogy a hőség mindössze néhány nap alatt ölni tud, olyan akut kiszáradást okozva, amiről Franciaországban soha nem gondoltuk volna, hogy lehetséges” – mondta François Braun későbbi francia egészségügyi miniszter, aki akkor egy kórház sürgősségi osztályának orvosa volt.
A 2003-as hőhullám után 2004 májusában országos hőségtervet vezettek be. A francia meteorológiai szolgálat négyfokozatú hőségriadót kezdett el alkalmazni, amit azelőtt soha nem használtak. Ezt összekapcsolták egy egészségügyi hőségfigyelmeztető rendszerrel, hogy figyelmeztetni tudják a közegészségügyi hatóságokat a megfelelő, egy külön akciótervben részletezett intézkedések megtételére.
Rendszert hoztak létre arra, hogy hőség idején ellenőrizzék az egyedül élő időseket és a hajléktalanokat. Az idősotthonokat kötelezték arra, hogy legalább egy hűtött helyiséget hozzanak létre, és lehetőséget adtak az önkormányzatoknak a szabadtéri események betiltására. Emellett hűsítő menhelyeket hoztak létre, megnyitva az olyan légkondicionált közintézményeket, mint például a könyvtárak és önkormányzati épületek. Vízosztást is bevezettek.
A 2003-as hőhullám nem korlátozódott Franciaországra, egész Európa számára figyelmeztetés volt a hőség jelentette veszélyekre. Az európai országok egymás után kezdtek el különböző akcióterveket készíteni a hőség elleni védekezésre. A kutatások azt bizonyítják, hogy ezek sikeresek is voltak.
A Barcelonai Globális Egészségügyi Intézet egy 2024-es kutatása szerint a bevezetett intézkedések jelentősen csökkentették a hőség okozta halálesetek számát, és azok nélkül a 47 ezer halálos áldozatot követelő 2023-as európai hőhullámban 80 százalékkal többen haltak volna meg. Hasonló eredményt hozott a kétezer halálos áldozatot követelő 2006. júliusi hőhullámról készített kutatás, ami szerint 4400-zal kevesebb haláleset történt. „A döntéshozatal, kockázatelemzés és kommunikáció tekintetében hatalmas a fejlődés 2003 óta” – mondta két éve az Euronewsnak Mathilde Pascal.
Van még mit tenni
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy Európának még ennél is többet kell tennie a 2003-ban még teljesen elképzelhetetlennek tűnő, azóta már szinte megszokottá vált gyilkos hőségek kivédésére. „Alkalmazkodtunk, de ez még nagyon kevés ahhoz, ami várható” – mondta a New York Timesnak Pierre Masselot környezeti epidemiológus. A klímakutatók már hosszú ideje arra figyelmeztetnek, hogy „sok 2003-unk lesz” és mostanra „fájdalmasan nyilvánvalóvá vált, hogy ez történik, nyilatkozta ugyanő a Guardiannek.
A Politicónak nyilatkozó Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója szerint „Európa nagy része még mindig nincs rendszerszinten felkészülve” a hőségekre, amit a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Klímaközpont európai vezetője, Fleur Monasso „Európa legsúlyosabb és legsürgetőbb egészségi kockázatának” nevezett.
A legnagyobb gond az, hogy az európai városokat és a közlekedési és energia-infrastruktúrát nem arra az éghajlatra tervezték, ami az elmúlt húsz évben egyre megszokottabbá vált. A városok, még „mindig csak készülnek arra a hőségre, amit már ma megtapasztalunk”, és nem készítenek megfelelő terveket, mondta a Gristnek Ladd Keith, az Arizonai Egyetem docense.
Bár az Európai Unió összes országának van alkalmazkodási terve, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint azok nem kapnak megfelelő mennyiségű pénzt. „Most kell pénzt befektetni, hogy elkerüljük a jövőbeni költségeket” – figyelmeztetett a New York Timesnak nyilatkozva François Gemenne, a HEC Paris környezetpolitikára specializálódott professzora.
Bár több európai városban is igyekeznek a zöld területek növelésével, faültetésekkel és szélcsatornák kialakításával megakadályozni, hogy a nagyvárosok hőcsapdákká váljanak, egyre többen szorgalmazzák, hogy a légkondicionálás terjesztésével küzdjenek a hőség ellen. Az európai épületek, főleg a kontinens északi részein, arra készültek, hogy bent tartsák a meleget, és nem arra, hogy kizárják.
A légkondicionálókat illetően már a zöld pártok sem annyira ellenségesek. Marine Tondelier, a francia Zöld Párt vezetője közölte, hogy vannak olyan helyek, ahol a légkondicionálás elengedhetetlen. Katharina Dröge, a német Zöldek társvezetője is arra szólított fel, hogy légkondikat telepítsenek a kórházakba, óvodákba, iskolákba és idősotthonokba, és jelezte, hogy állami támogatást adnának olyan légkondicionáló rendszerekre, amik azok használatát napelemekkel kötik össze, mert ennek van a legtöbb értelme.
Közben London balközép polgármestere szintén arról beszélt, hogy légkondicionálni kell a brit főváros iskoláit, kórházait és irodáit. Az Európai Parlament Zöldek képviselőcsoportjának társelnöke, Terry Reintke a New York Timesnak szintén azt mondta, hogy szükség van a légkondicionálásra is, de olyan hosszú távú megoldások mellett, mint a zöld területek növelése.
Jeroen Kluck, az Amszterdami Egyetem professzora a Politicónak kijelentette, hogy „valamikor a jövőben a házaknak aktív hűtésre lesz szükségük”, mert kutatásuk szerint egyre több és több épület melegedik túl, még akkor is, ha megoldják az árnyékolást és a levegő mozgását. „Azt gondolom, hogy hasznos lenne párbeszédet folytatni és konszenzusra jutni a légkondicionálás fenntartható és fair használatáról” – mondta már két éve az Euronewsnak Mathilde Pascal.
