Az orosz védelmi miniszter személyesen hagyta jóvá orosz katonák titkos kiképzését Kínában

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

2025-ben 200 orosz katona vett részt egy titkos kiképzésen Kínában, a katonai együttműködést pedig az orosz védelmi miniszter, Andrej Belouszov személyesen hagyta jóvá 2025 augusztusában – írja a Reuters a birtokukban lévő titkos dokumentumok alapján. Az információt két európai tisztségviselő is megerősítette.

A dokumentumokban szereplő információk alapján a kiképzésben legalább 4 orosz és kínai tábornok is részt vett, ami arra utal, hogy mind Kínának, mind Oroszországnak kiemelt fontosságú lehet az ilyen jellegű katonai együttműködés.

A Reutershez eljutott jelentések részletesen leírják a kiképzés menetét. A háromhetes kiképzés során elsősorban a sugárzás elleni, valamint a vegyi és biológiai fegyverek elleni védekezéssel foglalkoztak egy pekingi katonai bázison. A jelentések szerint az orosz katonák kínai kiképzőktől tanultak többek között „vegyi és sugárfelderítésről”, illetve a szellőztető rendszerek szennyeződés elleni védelméről. A dokumentumokhoz képeket is csatoltak, ezek közül az egyiken egy atomreaktor modelljét tanulmányozzák a kiképzés résztvevői.

Az orosz és a kínai védelmi minisztérium sem válaszolt a Reuters megkeresésére. A kínai külügyminisztérium azonban később közleményt adott ki, amelyben megalapozatlannak nevezett minden híresztelést, amely szerint együttműködnének az oroszokkal. A közleményük szerint Kína továbbra is semleges álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúban. Oroszország a Nyugat által terjesztett „hamis információnak” minősítette a dokumentumokat.

Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője június 15-én arról beszélt Brüsszelben, hogy az Európai Unió a saját csatornáin keresztül megerősítette, hogy a kiképzés megtörtént, jelenleg pedig az azzal kapcsolatos kockázatok elemzése zajlik.

A Reuters információi szerint a kiképzésen részt vevő 200 orosz katona május közepén került bevetésre Ukrajnában.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!