Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar túrázó a tiroli hegyekben
Halálos baleset történt az innsbrucki Nordkette hegységben: egy 18 éves magyar fiatal szerda délután, ereszkedés közben 150-200 métert zuhant, és a helyszínen életét vesztette – számolt be a tragédiáról az ORF.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a három, egyaránt 18 éves magyar túrázó szerda reggel indult el a Hungerburgbahn állomásától, és a Nordkette egyik csúcsát tervezték megmászni. A Seegrube hegyi állomásnál pihenőt tartottak, majd tovább indultak, tájékozódásukat egy telefonos applikáció segítette.
A túra későbbi szakaszán, meredek terepen az alkalmazás leállt, a fiatalok pedig a Kemacher csúcs környékén elvesztették a tájékozódásukat. A rendőrség szerint ezután ösvény nélküli, nagyon meredek, füves és sziklás terepen haladtak tovább a csúcskeresztje irányába.
Délután negyed négy körül, nagyjából 2300 méteres magasságban egy kisebb platóra értek, és úgy döntöttek, visszafordulnak. Az ereszkedés közben az egyik fiatal megcsúszott, majd mintegy 150-200 métert zuhant le egy kőtörmelékes árokba.
Az egyik társa azonnal segélyhívást indított, a másik leereszkedett hozzá, de már nem lehetett segíteni rajta. A helyszínre érkező mentőhelikopterből egy orvos ereszkedett le a sérült fiúhoz, de csak a halál beálltát tudta megállapítani. A másik két fiút biztonságban elszállították.