Felvidéki szódamúzeumra kaptak pénzt a Bethlen Alapból, a kiállítás nagyon nehezen látogatható

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hiába kapott Magyarországról 100 ezer euró (36,2 millió forint) közpénzt egy szlovákiai magyar politikus egy szódáról szóló kiállításra, a tárlat most épp nem látogatható, de még honlapja sincs a Paraméter cikke szerint. Retkes János 2023-ban igényelt pénzt az Orbán-kormány nemzetpolitikai államtitkárságától, hogy Szőgyénen létrehozza a „Csallóköz kincse, »ivóvíz« – Szikvíz múltja, jelene, jövője” című kiállítást. A pénzt megítélték neki, a Bethlen Gábor Alapkezelő ki is fizette.

A kiállítást a családi cége, a párkányi U. P. Broker Kft. csinálta volna meg egy olyan épületben, amit erre a célra vesznek meg és újítanak fel. A cég 52 ezer euró (18,8 millió forint) önrészt is vállalt a romos egykori abc-épület renoválására. 2024-ben kellett volna átadni a felújított házat, a kiállítást pedig legalább 10 évig kellett volna működtetni. A Paraméter azonban semmi nyomát nem találta az interaktívra tervezett kiállításnak sem online, sem a való világban. A háznál semmilyen jele kiállításnak, egy tábla sincs kint.

Retkes azt mondta, az épületben jelenleg is gyártanak szikvizet, ezt be tudják mutatni a kiállítás keretében, ami most nem látogatható. „A kiállítás elkészült, és megkezdte működését, azonban ezt követően az épület hátsó falán sajnálatos szerkezeti süllyedés történt, amely jelentős károkat okozott, és a kiállítás egy részét is érintette. A károk helyreállítását saját forrásból kellett elvégeznünk” – nyilatkozta Retkes. Szerinte hamarosan elkészülnek, a múzeum nemsoká kinyithat.

Honlap, email és telefonszám híján csak Retkesnél személyesen bejelentkezve látogatható a kiállítás. Hozzátette, korábban már jártak ott diákcsoportok, bár ezt cáfolták az érintett iskolák a Paraméternek. A lap kikérte a részletes elszámolást a Bethlen Alaptól, de nem kapták meg. Ugyanis azt még nem kapta meg az Alap, ezért döntéselőkészítő anyagnak számít. Retkes sem akarta elküldeni a lapnak az elszámolást, a következő érvet hozta fel: „Mert nem.”

A vállalkozóról azt írja a Paraméter, a korábbi Magyar Koalíció Pártjának (MKP) párkányi alapszervezeti elnöke volt, jelenleg pedig a Magyar Szövetség tagja. A Fideszhez is kötődik, Facebook-oldala szerint ott volt a Terror Háza előtti hétvégi tüntetésen is. Retkes János és családja a főszervezője a Felvidéki Magyar Bálnak, aminek sokáig Kövér László egykori házelnök volt a díszvendége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!