Nyolc tengerész próbált meg öngyilkosságot elkövetni az USS Lincoln hadihajón
Az amerikai haditengerészet egyik levele szerint a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó hajó kötelékéhez tartozó nyolc tengerész kísérelt meg öngyilkosságot az elhúzódó bevetés során, írta a New York Times.
Hung Cao, a haditengerészet ügyvezető minisztere levelében arról írt, hogy az egyik tengerész augusztus elején a fedélzetről a vízbe került, de a hajó egyik mentőhelikoptere kimentette, míg egy másik tengerész márciusban akarta a vízbe vetni magát, csak a társai akadályozták meg ebben.
A Lincoln közel 5000 fős legénységével több mint 300 napot töltött a tengeren, és nemrégiben haditengerészeti rekordot állított fel azzal, hogy kikötői megállás nélkül a leghosszabb ideig tartózkodott a nyílt vízen. A novemberben elindult hajót eredetileg a Csendes-óceánon vetették be, már Trump venezuelai katonai akciójában is részt vett. De miután elkezdődött az amerikai–izraeli háború Iránnal, a hajót és kötelékét átirányították a Közel-Keletre, ahol a bevetését a folyamatban lévő háború közepette többször is meghosszabbították. A kialakult helyzet egyeseknek komoly lelki terhet jelentett, ráadásul egyes beszámolók szerint a tengerészek ellátása is pocsék, rettenetesek az életkörülmények és a koszt is.
Az egyre nagyobb mentális nyomásról már családtagok is beszámoltak a médiának, és többen öngyilkossági kísérletekről, szorongató gondolatokról is beszéltek. Mindeközben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma tagadta, hogy megszaporodtak volna az öngyilkossági kísérletek, vagy hogy válsághelyzet állt volna elő. Pete Hegseth védelmi miniszter szerint „teljesen félremagyarázzák” a valós állapotokat a lapokban megjelent beszámolókban. Donald Trump amerikai elnök elhessegette azokat a híreket, hogy családok panaszkodtak volna a bevetés hossza miatt, szerinte rekordhosszú tengeri szolgálat közel sem elég hosszú. Bár elismerte, hogy az amerikai hadsereget „kicsit többet” vette igénybe, mint szerette volna.
Kirsten Gillibrand demokrata szenátor szerdán bírálta Trump elnököt és a Pentagont, amiért bagatellizálták a legénységre nehezedő terheket. Szerinte a haditengerészet válasza igazolta, hogy a Lincoln fedélzetén szolgáló tengerészek által tapasztalt körülmények „súlyosak voltak, és folyamatosan romlottak”.
„Teljesen elfogadhatatlan, hogy ez a kormányzat végtelen mennyiségű adófizetői pénzt talál bombákra, báltermekre és milliárdosokra, miközben nem képes gondoskodni a katonáinkról” – mondta Gillibrand.
Brad Cooper tengernagy, aki a közel-keleti amerikai műveleteket felügyeli, augusztusban egy a közösségi médiában megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy a haditengerészet 11 aktív repülőgép-hordozója közül jelenleg a Lincoln fedélzetén a legalacsonyabb a mentális egészséggel kapcsolatos esetek száma. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a hosszú tengeri szolgálat megterhelő és nagy kihívást jelent, és a stresszforrásokra nem mindenki ugyanúgy reagál.
Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.