Orbán Balázs három dolgot döntött el egynapi EP-képviselőség után, az első, hogy levelet ír

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Orbán Balázs a Fidesz képviselőjeként kedden kezdte meg a munkát az Európai Parlamentben, majd első napja után három dolog mellett határozta el magát, derült ki Facebook-posztjából.

Orbán levélben akarja tájékoztatni az Európai Unió minden tagállamának parlamenti képviselőit, hogy mi történik Magyarországon.

„Politikusokat tiltottak el a választáson való indulástól. Alkotmányos intézmények vezetőinek mandátumát szüntették meg. Hatóságokat küldtek az ellenzéki pártokra. Konzervatív intézeteket államosítottak és zártak be. Embereket zaklatnak folyamatosan hatósági eszközökkel, és olyan új hatóságot hoztak létre, amely példátlan jogosítványokat kapott, nincs fölötte érdemi kontroll, és deklarált célja a magyar cégek, vállalkozások zaklatása” – írta Orbán Balázs.

„Sok minden kiderült azokról is, akik éveken keresztül demokráciából és jogállamiságból oktatták ki Magyarországot. Most, hogy hatalomra kerültek, kiderült, hogy ők nem mások, mint autoriter liberálisok, akik félnek az emberek haragjától, ezért az a legfontosabb céljuk, hogy a politikai versenyt kiiktassák” – folytatta az EP-képviselő.

Azt állította, hogy nem panaszkodni mennek külföldre, még csak segítséget sem kérnek a magyar politikai küzdelmek megvívásához, de számítanak azok szolidaritására, akiknek még fontos a parlamentarizmus és a szabadság.

Orbán Balázs egy kis lemaradásban van, mert párttársai, Deutsch Tamás és Gál Kinga már két héttel ezelőtt írtak az EP-képviselőknek, hogy szerintük Magyarországon önkényuralmi rendszer kiépítése zajlik, és felszámolják a demokráciát.

Orbán Balázs második vállalása, hogy utánajár az Európai Parlament által megrendelt közvélemény-kutatásoknak, míg harmadik ígérete szerint egy olyan kutatást kér az EP kutatószolgálatáról, ami arra ad választ, hogy milyen szerepet játszik a genderpolitika az EU külpolitikájában.

A fideszes politikus Szekeres Pál EP-mandátumát kapta meg, aki hétfőn tett esküt a magyar Országgyűlés előtt. Szekeres Lázár János listás mandátumát vette át, aki augusztus 20-án jelentette be a visszavonulását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!