Ballisztikus rakétákkal támadták Szaúd-Arábiát az Irán által támogatott húszik

Hat ballisztikus rakétát hárított el Szaúd-Arábia, amelyeket az Irán által támogatott jemeni húszik indítottak a szaúdi Taif városa, illetve a Vörös-tenger partján található Janbu térsége ellen, írja a több forrásra hivatkozva a Guardian. A támadások hírére mintegy 3 százalékos emelkedéssel egyhetes csúcsra emelkedett az olaj nemzetközi piaci ára.
A húszik azzal reagáltak a bejelentésre, hogy egy érzékeny célpontot támadtak Rijádban, valamint Janbu térségében található létesítményekre terveztek csapást mérni. Egyelőre nincs információ arról, hogy a támadásnak voltak-e áldozatai, illetve keletkeztek-e károk. Eközben az Egyesült Államok és Irán a Hurmuzi-szoros újranyitásának lehetőségéről tárgyalt, de egyelőre nem született megállapodás a felek közt.
A húszik támadásai azért is tekinthetők kiemelt fejleménynek, mert veszélyeztetik Szaúd-Arábia olajexportját a Vörös-tengeren keresztül, miközben a Hormuzi-szorosban régóta akadozik a szállítás, a szaúdi királyság kelet-nyugati olajvezetéke pedig csak hónap eleji dróntámadásokat követő helyreállítások után kezdett ismét működni.
A mostani támadás előzménye, hogy a húszik júliusban tengeri blokádot hirdettek Szaúd-Arábia ellen, miközben szeptemberben elfoglalták Jemen teljes nyugati partvidékét, így érték el a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között található stratégiailag fontos Bab el-Mandeb-szorost. A lázadók állítása szerint blokádjuk kizárólag a szaúdi hajózásra vonatkozik, más kereskedelmi hajók nincsenek veszélyben. Jemen nemzetközileg elismert kormánya ugyanakkor nemzetközi gazdasági kockázatnak tekinti a húszik jelenlétét a térségben.
Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán vezérkari főnökei sürgős egyeztetést tartanak a húszi támadások elleni fellépésről, és a három ország nemrég közös védelmi megállapodást is kötött. Eszerint az egyiküket érő fegyveres támadást mindhárom ország elleni támadásnak tekintik. A beszámolók szerint pakisztáni tisztviselők attól tartanak, hogy országuk egy újabb, elhúzódó közel-keleti konfliktusba sodródhat.