Ukrajna lerohanása óta először tárgyalt német kollégájával az orosz külügyminiszter

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Szombaton New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének apropóján találkozott Szergej Lavrov orosz és Johann Wadephul német külügyminiszter – írta a Reuters. Ez volt az első ilyen megbeszélés azóta, hogy Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát. A találkozót Wadephul kezdeményezte, és közvetlenül azelőtt került rá sor, hogy Lavrov felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.

A Moszkva és Berlin közötti kapcsolatok az orosz invázió kezdete óta befagytak, a feszültség pedig tovább nőtt, miután augusztus elején egy közepes méretű drón repült be a lipcsei repülőtér területére, amin robbanószert is találtak. A lipcsei reptér egyébként stratégiai jelentőségű, mert rengeteg fegyverszállítmányt innen visznek Ukrajnába. A drón ott ért földet, ahol a legnagyobbat robbanhat egy megtankolt repülő, így már akkor biztos volt, hogy bárki állt is a háttérben, kemény üzenetet akart küldeni.

A viszony elmérgesedését jelzi, hogy Szergej Lavrov egy sajtótájékoztatón azt mondta, a tárgyalások során semmi olyat nem tudott meg német kollégájától, amit Berlin korábban ne közölt volna már hivatalos nyilatkozataiban. „Őszintén megmondtam neki... egyszerűen felhívhatott volna, és azt mondhatta volna: »Olvassa el a nyilatkozatomat«” – fogalmazott Lavrov.

A felek tisztviselői azonban közölték, hogy a miniszterek a kétoldalú kapcsolatokról és az ukrajnai háborúról is tárgyaltak. Egy német küldöttségi forrás szerint Johann Wadephul német külügyminiszter arra sürgette Lavrovot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megállapodás szülessen a Fekete-tengeren keresztül történő gabonaexportról. A találkozó ugyanis olyan diplomáciai erőfeszítések közepette valósult meg, amelyek célja Oroszország és Ukrajna fekete-tengeri gabona- és energiaexportjának újraindítása. Ezeket az exportokat jelentősen visszavetették a hajók és kikötői infrastruktúra elleni támadások.

Lavrov elmondta, hogy Oroszország Indiával, Egyiptommal és Törökországgal is tárgyalt a Fekete-tengeren történő biztonságos hajózás garantálására vonatkozó javaslatokról. Ezek között olyan megoldások is lehetnek, amelyek Oroszország és az említett országok közötti kétoldalú megállapodásokon alapulnának. „Külön megbeszélésekre van szükség az ukránokkal, és nem kérések, hanem inkább követelések nyelvén” – mondta Lavrov, aki Ukrajnát hibáztatja a hajók elleni támadásokért. Ukrajna viszont kijelentette, hogy nyitott a megállapodásokra, és a háború minden következményéért az oroszokat, illetve az inváziójukat okolja.

A német delegáció egyik forrása szerint Wadephul azt mondta Lavrovnak: Az idő sürget, tekintettel a számos országban, különösen a globális dél országaiban, tapasztalható élelmiszerhiányra, minden félnek késznek kell lennie arra, hogy konstruktívan vegyen részt a folyamatban.

Az AP egy német delegációs tisztviselőre hivatkozva azt írta, Wadephul a találkozón felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a Németországgal, Európával és a NATO-val szembeni „veszélyes eszkalációs pályával”. Lavrov az ENSZ Közgyűlésén mondott beszédében elutasította a német felszólítást, majd azzal vádolta Németországot, hogy Ukrajna fő támogatója, és arra törekszik, hogy Európa vezető katonai hatalmává váljon. „Berlin vajon érti, hogy mindez hová vezethet?” – kérdezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének éves ülésszakán. „Nem tanulták meg a második világháború leckéit?”

Az orosz külügyminiszter beszédében és a találkozó utáni sajtótájékoztatón is elítélte a kollektív Nyugatot. Lavrov azt mondta, a Nyugat Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni, „ezek a törekvések azonban oda vezetnek, hogy a háborúpártiak stratégiai zsákutcába kerülnek”. Azt is állította, hogy az Egyesült Államok lerombolta az európai biztonsági rendszert, és egy oroszellenes rendszert hozott létre Kijevben.

Oroszország úgy véli, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin 2025 augusztusi alaszkai találkozóján megállapodás született az ukrajnai háború befejezéséről – mondta Lavrov, hozzátéve, hogy továbbra is készen állnak visszatérni ehhez. Az orosz külügyminiszter egy igazságosabb, többpólusú világrend kibontakozásáról is beszélt az ENSZ Közgyűlésén.

A meghiúsult lipcsei dróntámadásért Németország Oroszországot tette felelőssé. Oroszország alaptalannak minősítette a német vádakat, és azzal vádolta Berlint, bizonyítékokat hamisított, hogy Oroszországot felelőssé tegye a támadásért. Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyos hibának nevezte, hogy Németország hozzájuk kötötte a lipcsei esetet. Oroszország a német lépésekre reagálva bezáratta a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét. A két ország közötti konfliktusról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!