Egy kutatócsapat szerint Amelia Earhart repülőgépének roncsára bukkantak egy lakatlan szigeten, de a felderítést hatalmas rákok nehezítik

Egy kutatócsapat szerint Amelia Earhart repülőgépének roncsára bukkantak egy lakatlan szigeten, de a felderítést hatalmas rákok nehezítik
Amelia Earhart – Fotó: Bridgeman Images / AFP
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kutatócsoport érkezett a Csendes-óceán egyik eldugott szigetére, Nikumaroróra, ahol a tervek szerint felderítik, hogy a műholdképeken pár éve feltűnt, repülőgéproncsnak tűnő tárgy a kilencven éve eltűnt Amelia Earharté lehet-e. A munkájukat azonban nemcsak a feltételezett roncs elhelyezkedése és a szélsőséges időjárási körülmények nehezítik, de a szigetet benépesítő rákok is, amelyek miatt az éjszakákat inkább a hajójukon töltik majd a kutatók – írja a BBC.

Amelia Earhart a repülés történetének egyik legfontosabb alakja, a női pilóták úttörője. 1932-ben ő lett az első női pilóta, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt. Öt évvel később még ennél is nagyobb kalandra vállalkozott: körbe akarta repülni a Földet. Már az út felén is túl járt, amikor 1937. július 2-án, valahol a Csendes-óceán fölött eltűnt a gépe. A roncsokat azóta sem találták meg, Amelia Earhart és navigátora, Fred Noonan eltűnése pedig a 20. század egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye maradt.

A pilóta eltűnésével kapcsolatban az elmúlt kilencven évben számtalan teória látott napvilágot, és évről évre akadnak olyan kutatók, akik azt állítják, a nyomára bukkantak. Eddig azonban egyetlen kutatás sem vezetett eredményre. Pár éve egy mélytengeri kutatással foglalkozó amerikai cég azt állította, Earhart tervezett úti céljától, a Howland-szigettől nyugatra egy repülő nyomaira bukkant az óceánfenéken.

Taira Object – Forrás: ALI
Taira Object – Forrás: ALI

Az Archaeological Legacy Institute (ALI) és a Purdue Egyetem kutatóiból álló csoport figyelmét azonban nem ez, hanem egy másik rejtélyes tárgy körvonalai keltették fel, amelyeket 2020-ban észleltek műholdas felvételeken egy, a Nikumaroro-sziget melletti lagúna szélén. A tárgyat Taraia Tárgynak nevezték el, a nevét arról a félszigetről kapta, ami mellett fekszik. A hivatalosan Kiribatihoz tartozó lakatlan szigeten hét, Taraia félszigetén pedig több mint tizenöt éve nem jártak emberek.

A kutatókat azért is csigázhatta fel a felfedezés lehetősége, mert az Earhart eltűnésével kapcsolatos teóriák egyike pont az, hogy Earhart és Noonan Nikumarorón kötöttek ki. Később több olyan leletet is találtak a szigeten, ami emberi jelenlétre utalhatott, de az elméletet soha nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Bár a szigetre érkező kutatócsapat szerint egyértelmű, hogy a lagúna sekély vizében egy repülőgép körvonalai bukkantak fel, sokan ezt is fenntartásokkal kezelik. A csoport mindenestre elkötelezett, hogy megközelítse a tárgyat, és kiderítse, pontosan mi az. Ezt azonban több dolog is nehezíti.

Először a növényzetet kell eltisztítani az útból, hogy könnyen meg tudják közelíteni a helyszínt, ami önmagában kihívás, a lagúnát ugyanis csak a sűrű dzsungelen átvágva lehet elérni. A munkát ráadásul az épp zajló szuper El Niño is keresztülvághatja. A tárgy egyébként mindössze 3 méterre a parttól, árapálytól függően nagyjából másfél méter mély vízben található. Az üledéket kotrógépek segítségével fogják eltávolítani körülötte, hogy meg tudják vizsgálni.

A sziget élővilága más módon is akadályozza a zavartalan kutatást. Nikumarorót ugyanis emberek nem, de hatalmas kókuszrákok lakják, amelyek főleg éjszakánként aktívak, amikor kisebb tengeri madarakra és rágcsálókra vadásznak. A több mint négy kilós ízeltlábúak a testtömegük akár a hétszeresét is fel tudják emelni, és fára mászni is tudnak. A nevüket arról kapták, hogy egyetlen állatfajként képesek feltörni a kókuszdiót.

Kókuszrák a Seychelle-szigetekhez tartozó Aldabrán – Fotó: Olivier Born / Biosphoto / AFP
Kókuszrák a Seychelle-szigetekhez tartozó Aldabrán – Fotó: Olivier Born / Biosphoto / AFP

A kutatócsapat a rákoktól tartva inkább úgy döntött, nem is ver tábort a szigeten, az éjszakákat inkább a hajójukon töltik majd. Öt napot terveznek a szigeten dolgozni.

Hogy a rákoktól való aggodalmuk mennyire valós, mi sem jelzi jobban, mint hogy korábban az az elmélet is elterjedt, hogy Earhart épségben landolt a szigeten, ahol azonban a kókuszrákok áldozatává vált, az óriás ízeltlábúak pedig a csontjait is széthordták, ezért nem tudtak később a maradványaira bukkanni. 2018-ban egy kutatócsapat sertéstetemekkel bizonyította, hogy a kókuszrákok képesek a tetemeket a járatukba húzni, és kevesebb mint két hét alatt lecsupaszítani a csontokat a húsról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!