Trump bejelentette, hogy mégsem közvetítik élőben a Fort Hood-i lövöldöző kivégzését
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy mégsem közvetítik élőben Nidal Hasan egykori katonai pszichiáter kivégzését, amit az amerikai hadsereg kivégzőosztaga hajt majd végre – írta a BBC.
Trump korábban még azt mondta, támogatja, hogy az interneten közvetítsék a Fort Hood-i lövöldöző kivégzését. J. D. Vance amerikai alelnök azonban kétségbe vonta, hogy erre valóban sor kerül, és jelezte, hogy ő nem fogja nézni.
Miután egyre többen bírálták a kivégzés élő közvetítésének ötletét, Trump csütörtökön azt írta a Truth Socialön, hogy „sok nagyon jó szándékú és tisztességes ember inkább nem nézné végig a halálát, sem élő közvetítésben, sem más vizuális eszközön keresztül”. Trump azt is közölte, hogy a kivégzés élő közvetítése erős elrettentő hatással járhatott volna, és „a világ tanúja lehetett volna annak, hogyan bánik Amerika az olyan terroristákkal és söpredékekkel, mint Hasan”.
„A terveknek megfelelően kivégzőosztag végzi ki, de az eseményt nem közvetítik élőben” – fogalmazott Trump. Az amerikai elnök hozzátette, hogy az áldozatok hozzátartozói személyesen megtekinthetik a kivégzést.
Hasan 2009-ben a texasi Fort Hood-i katonai bázison 13 fegyvertelen amerikai katonát ölt meg, ezért 2013-ban halálra ítélték. A Pentagon múlt héten jelentette be, hogy a kivégzést december 3-ra tűzték ki, és ugyanazon a katonai bázison hajtják majd végre, ahol Hasan 2009-ben egy pisztollyal tüzet nyitott egy egészségügyi létesítményben. Így több mint 60 év után Hasan lehet az első amerikai katona, akinek a kivégzését az amerikai hadsereg kivégzőosztaga hajtja végre. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter később azt is megerősítette, hogy a kivégzést élőben közvetítenék.