Székely Kriszta: Annyira magától értetődően képviselem a másságot, hogy kérdés, pontosan mivel támadhatnának

Néhány napja megszavazta a Fővárosi Közgyűlés Székely Kriszta igazgatói kinevezését, így tizenöt év után, 2026 februárjától a rendező váltja a leköszönő Máté Gábort a budapesti Katona József Színház élén. Az 1982-es születésű Székely éppen egyidős a társulattal, amelynek 2015 óta tagja. Az elmúlt tíz évben rendezőként az intézmény több fontos előadása fűződött a nevéhez, például a Nóra – karácsony Helmeréknél, A kaukázusi krétakör és a Platonov.

A jövőbeli igazgatót arról kérdeztük, miért szeretne egy demokratikusabb színházi működést megvalósítani; hogyan tréningezi magát a várható politikai harcokhoz; számít-e arra, hogy a szexualitása külön támadási felületet ad a színháznak a jobboldali sajtóban, ahogyan történt ez anno Alföldi Róberttel is; kinek az ötlete volt ifj. Vidnyánszky Attila rendezői meghívása és a fizikai átalakulásának van-e köze a feladatkörrel járó szorongásokhoz.

Önmagában van valami baljós abban, hogy egy politikai vita, a Pride körüli konfliktus miatt halasztották későbbre azt a Fővárosi Közgyűlést, amelyen a személyedről döntöttek volna. Még el sem foglaltad a széked, már balhé volt. Milyen jövőt vetít ez előre?

Már az előző közgyűlés elmaradása is alkalmas lett volna arra, hogy a személyes érintettségemet alaposan megéljem, de hétfőn is elhangoztak olyan gondolatok, amiket nehezen éltem volna meg, ha gondolatban nem trenírozom erre magam. Erős élmény volt. Közben színházi szakemberként is figyeltem az emberek viselkedését, és az ország jelen állapotát láttam ott kivetülni.

Máté Gábor egy interjúban azt mondta, igazgatóként krokodilbőrt kell növeszteni ahhoz, hogy ki lehessen védeni a politikai támadásokat. Neked mi lesz a taktikád?

Én nem szeretnék krokodilbőrt növeszteni. Gábor egy olyan időszakban volt igazgató, amiben a Katona, és személyesen ő is sorra kapta a durvábbnál durvább támadásokat az Origótól, majd a többi hasonló lap a saját fantáziája szerint cizellálta tovább ezeket a cikkeket. Ezt nagyon nehéz lehetett kezelni. Én is olvastam magamról ezt-azt, de érdekes módon rám ezek kevésbé hatottak. Valójában egész életemben a szemlélődést és bizonyos értelemben a kívülállást választottam, ami segít abban, hogy mindig a lényegre tudjak fókuszálni, és megpróbáljam helyesen felmérni a szituációkat.

De hogyan lehet kívülállónak maradni egy felelős pozícióban?

A kívülállóságot nem így értem, hiszen mentális és szellemi értelemben nagyon is része vagyok ezeknek a helyzeteknek. Hanem hogy nem vagyok az áldozata. Alapvetően akkor tudom a színházi munkám jól végezni, ha képes vagyok figyelemmel kísérni minden véleménynek és indulatnak a gyökerét és a miértjét – és nemcsak az enyémmel rokonokét. De biztosan így is sok váratlan dolog fog érni. Az elmúlt öt-tíz évben Gábor mellett beleláttam, hogyan kell hirtelen változásokra reagálni, láttam, amikor jött a Covid, az SZFE elfoglalása, a Metoo. Ki gondolta volna akár csak tíz éve, hogy az erőszakos férfi vezetőket elő fogják állítani? Azt képzelem, hogy ezek az adottságaim segítenek majd, hogy

ne krokodilosodjak el ebben az egészben.

Előfordult korábban, hogy alapvetően nem értettél egyet azzal, ahogyan Máté kezelt egy helyzetet? Vagy hogy egy ügyet másképp ítéltetek meg?

A legnagyobb szelete ennek a Metoo és Gothár Péter története volt, de akkoriban még nem működött a Katona művészeti tanácsa, a nagyobb krízisek még azelőtt történtek, hogy a vezetőség tagja lettem. Az elmúlt években Gábor gyakran kikérte a véleményem, volt, hogy azután megváltoztatta az övét, volt, hogy pont nem. Barátok vagyunk, vitáink nem nagyon voltak: mi feszültségek helyett inkább rágódni és gondolkodni szoktunk.

Mikor ismerted fel, hogy ha a színházon belülről kell érkeznie az utódjának, akkor már csak életkori sajátosságok miatt is az igazán szóba jöhető jelölt te vagy?

Ez nem úgy történt, hogy egy kedd reggel én vagy valaki más ezt felismerte, ennél organikusabban zajlott. A Katonában a kezdetek óta folyamatos az utánpótlásképzés, a rendezői gárdában is mindig volt pályakezdő, köztük voltam én is. Aztán hosszú évek alatt egyszer csak valakiről kiderül, hogy nem csak egy produkcióért lenne képes felelősséget vállalni, majd lassan a társulat és a vezetőség is elkezd rá úgy tekinteni mint potenciális jelöltre. Közben bennem is zajlott egy önvizsgálat, és talán ez még fontosabb része volt az egésznek: tudok-e én vinni ilyen típusú feladatot? Nagyjából az utolsó két évben konkretizálódott, hogy a társulat talán jól járna azzal, ha pályáznék.

Volt, hogy elbizonytalanodtál ebben?

Kár lenne tagadni, hogy ez az elbizonytalanodás nem suhintott meg néha a felelősség súlya miatt, ilyenkor egy pillanatra elképzeltem,

mi lenne, ha mégis Vietnámban motoroznék inkább a következő években.

Ez normális szerintem. Szabad ember vagyok rengeteg szempontból, ez az időszak most másmilyen lesz, ezzel szembe kellett néznem, és örülni annak a sok dolognak, amit nekem és a színháznak mindez hozhat. Szóval valójában végig nagyon elkötelezett voltam és vagyok.

Milyen vezető leszel a terveid szerint?

Elsősorban egy demokratikusabb működést szeretnék megvalósítani egy inkább csúcsosan és hierarchikusan működő vezetői egység helyett, és elhagynék néhány régi, rossz kommunikációs mintát is. Hozzáteszem, Máté Gábor sem volt diktatorikus vezető, mégis sok olyan megoldásunk van az új operatív vezetővel, Tóth Péterrel, ami a társulat mentális egészségére hatna. Már most is létezik egy folyamatosan elérhető támogatás a színházban: szakemberek, akik bizonyos krízishelyzetekben segítik a feldolgozást. Mivel az érzelmeinkkel, a testünkkel dolgozunk, egy próbafolyamat alatt rengeteg érzékeny helyzet állhat elő, de a problémákat sokszor a szőnyeg alá söpörjük, ami aztán felgyülemlik az évek alatt. Fontos, hogy a színházban nemcsak művészeti dolgozók vannak, hanem nagyon különböző alkatú és igényű emberek harmonikus egységéből jöhet ki a színház jó munkahelyként. Ezen sokat szeretnék dolgozni.

Pedig a magyar színház ősmítosza, hogy az érzelmi krízis segíti igazán a színészt és az alkotást.

Igen, és én ezt lábjegyzetek nélkül, egészében utasítom el. Szerintem a flow az, ami a színház és a művészet alapja. Az más kérdés, hogy az ember magában hordoz bizonyos bonyolultságokat, feszültségeket, amiket egy művész fel tud használni, de a színháznak mint munkahelynek biztosan nem feladata, hogy újabb traumákat állítson elő.

Másrészt míg egy multinacionális cégnél a kommunikáció mostanra sokat változott, a színházakban ez a változás nagyon elakadt. Ezért nemrég elkezdtünk tréningeket tartani, és minden produkcióhoz érkezett egy coach, akivel átbeszéljük, ki mit és hogyan élt meg.

Segíteni kell a színházi embereket abban, hogy egyáltalán merjenek megszólalni, mert jellemzően ahhoz szoktatták őket, hogy a rendező dönt mindenről: a sorsukról, a tehetségükről.

Ilyen szempontból borzasztó helyről kell kiásni és egészségesebbé tenni az egészet.

A Katona különösen erős művészi hagyományt követ. Hogyan lehet ezt úgy továbbvinni, hogy mellette markánsan új irányokat is mutass? Miben lesz más a Székely Kriszta-féle Katona?

Büszkén írtam le a pályázatomban, hogy a Katona hagyományai elsősorban egyetemes dolgokban vannak: olyan művészi és morális hozzáállásban, ami négy évtizedet vészelt át. Fontos, hogy tovább öröklődjön a Katona munkamorálja és a jelenidejűsége: a kapcsolódása a városhoz, az itt élő emberek életéhez, problémáihoz. A megújulást is alapértéknek gondolom, azaz folyamatosan keresni kell a tehetséget, fejlődési lehetőséget adni a fiataloknak, ahogy ez történt annak idején az én vagy később Tarnóczi Jakab esetében.

Ezen túl pedig szeretnék erősebben az európai kortárs irodalomhoz csatlakozni, és

feloldani azt, hogy Magyarországon a színház csak a magyar közéletről szóljon.

Rengeteg olyan kérdést lenne érdemes feltenni a magyaroknak is, amik világszinten vagy Európa-szinten is értelmezhetők. Azt is fontosnak gondolom, hogy a színház ne csak a kiváltságos rétegeknek legyen elérhető, mert a jelenlegi jegyárak mellett sok családnak a színház szinte megfizethetetlen.

Ha nem is végzünk majd szociális munkát, a színházon kívül lesznek erre szabott programjaink. És egy ideje minden kulturális intézmény szembesül azzal a kérdéssel is, hogy a megváltozott világban mit tud kínálni a polgárok számára, akiknek csak minimális időrésük maradt a kultúrára. Ezt a rést értékesen betölteni a legnagyobb kihívás. A pályázatom egyébként elolvasható a Katona oldalán, és köszönettel tartozom mindenkinek, aki együtt gondolkodott és dolgozott velem ezen az anyagon, elsősorban Szabó-Székely Ármin dramaturgnak. Ármin 15 éve állandó munkatársam, és a vezetésével a színház dramaturgiai részlege is át fog alakulni. Tudatosabban és szélesebb spektrumon keresünk majd anyagokat, szövegeket, és ezzel az is átalakul, ahogyan évadokat tervezünk.

Ifj. Vidnyánszky Attila vendégként Hamletet rendez nálatok a jövő évadban. Az ő meghívása kinek az ötlete volt?

Attilát régóta ismerem, évfolyamtársam volt az egyetemen, ahogy Máté Gábor és Tarnóczi Jakab is évek óta követi a munkásságát. Kiemelkedő tehetsége, akár színészként, akár rendezőként soha nem volt kérdés a számunkra, és bennem is legalább tíz éve motoszkál a vele való közös munka gondolata. De az az elképesztően bonyolult helyzet, amit a családi köteléke és a kultúrpolitikai helyzet okoz, és amihez mi mindannyian empátiával fordultunk, a közös munkát minimum kérdésessé tette – és valószínűleg minden résztvevő számára. Ami rémes egyébként. De Gábor úgy döntött, hogy ennek most eljött az ideje. Attila alkotói gondolkodásmódja és művészi minősége amúgy sem idegen a Katonától.

Mégis pikáns az ő és a színház neve egymás mellett. Kevés színházi szakember becsmérelte annyit a Katonát, mint ifj. Vidnyánszky Attila édesapja.

Szerintem a Katona egyik legfőbb értéke az, amit egy nagyon leegyszerűsítő mondattal úgy tudok leírni: a tehetség mindenekelőtt. Semmi más nem fontos ebben a helyzetben, mint hogy van itt egy végtelenül tehetséges fiatalember.

Rendezőként te is kalandoztál izgalmas helyeken, dolgoztál az Operettszínházban és az Operában is, amik nemcsak a zenés műfaj miatt érdekesek, hanem mert politikailag is más irányokba mutatnak. Elképzelhetőnek tartasz majd olyan együttműködéseket más alkotókkal és intézményekkel, akikkel jelenleg még elképzelhetetlen? Van benned ilyen szándék?

Az Operaházban nőttem fel, egészen mély kötődésem van a zenéhez, és bár tényleg vannak kényes politikai helyzetek a szakmánkban, én mégis a nézőknek csinálok előadásokat. De mindig igyekeztem tisztán megfogalmazni a véleményemet akár kényesebb kultúrpolitikai helyzetekben is, vagy azt, hogy milyen értékeket tartok fontosnak. Arra is ügyeltem, hogy olyan bugyrokba ne másszak bele, amik már nem visznek előre. Néha az állásfoglalásom a hallgatás volt, mert azt gondoltam, ez teszi lehetővé, hogy hiteles maradjak – bizonyos értelemben ezzel már készültem a közeledő időszakra is. A diplomatikusságomban tehát volt tudatosság is. A radikális megnyilvánulások számomra sokszor hőbörgésnek tűnnek, és távol állnak tőlem, én egy csendesebb, kimértebb ember vagyok. Bizonyos konfliktusokra viszont nem feladatom sem nekem, sem a Katonának reagálni.

Az igazgatói átadás-átvétel 2026-ban a legturbulensebb politikai időszakra esik majd, elképzelhetetlen feszültség várható az országban. Konkrétabban reflektál majd előadás az áprilisi választásokra?

Színházvezetőként fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen periódus várható, de reflektálni nagyon nehéz lenne erre, mert ez azt jelentené, hogy ki kellene találnunk előre, hogy mi fog történni. Jelenleg elképzelni sem tudjuk, hogy milyen atmoszféra fog uralkodni.

A második olyan magyar igazgató leszel, aki egy jelentős színház vezetőjeként nyíltan vállalja a szexuális hovatartozását, és láttuk, hova vezetett ez korábban a Nemzeti Színház igazgatója esetében, lásd Alföldi Roberta. Számítasz arra, hogy ez külön is támadási felületet ad a „liberális fészek” ellen a jobboldali sajtóban?

Nincsenek illúzióim, hogy támadni fognak emiatt. Már nem emlékszem, mi volt az útja Robi coming outjának, vagy volt-e egyáltalán, de az ő helyzete nagyon más: ő színész is, és egészen más színházi korszakból indult. Én onnantól, hogy a nyilvánosságban megjelentem, behoztam egyfajta másságot, sőt már a jelenlétemben is van egy állítás: beszélnem sem kell erről, vagy kiállni a Pride színpadára. Annyira nyitottan és magától értetődőn képviselem ezt, hogy kérdés, pontosan mivel támadhatnának. Stating the obvious. Nekem tehát ez nem sérülékeny pontom, de az a borzadály, ami Robi körül történt, megint csak az ország állapotáról szólt.

Az idei Pride-ot hogyan élted meg?

Számomra végtelenül felemelő volt. Az is, ahogyan Karácsony Gergely kérdés nélkül beleállt az ügybe. Azon gondolkodtam közben, hogy mikor volt ilyen frekvencianövelő esemény utoljára Magyarországon. Szerintem nagyon régen.

Eddig nyíltan beszéltél akár a magánéleted személyesebb vonatkozásairól is. Színházigazgatóként szűkül majd a tered abban, hogy mit mutathatsz meg a nyilvánosságnak magadból?

Egy intézmény vezetőjeként az ember nyilván okosan strukturálja azt, hogy saját magáról mennyit beszél, és hogyan képviseli az intézményt. Ha végiggondolom az identitásommal vagy a magánéletemmel kapcsolatos megszólalásaimat, majdnem minden esetben valamilyen egyetemes emberi értékre akartam felhívni a figyelmet – vagyis sajnos Magyarországon inkább azok megcsonkítására, és arra, hogyan kreálnak másodrangú állampolgárokat egy kisebbségből.

Szeretném, ha ez nemcsak a melegek témájában kapcsolódna hozzám, hanem minden olyan esetben, amikor a hatalom kipécéz embereket, és ha ezekre a Katona is érzékenyen reagálna.

A hétfői közgyűlés Kováts Adél igazgatói mandátumát is meghosszabbította a Radnóti Színházban, így történhet meg az, hogy hamarosan a három belvárosi művészszínház élén többségben lesznek a nők. Ennek mennyiben látod a jelentőségét?

Nem kérdés, hogy ennek van jelentősége, és nagyon örülök, hogy ez meg tud történni ebben a városban. Nem biztos, hogy akár egy nagyobb német városban van két olyan fontos színház, amit nők vezetnek, vagy egy 45 év alatti nő. Aztán ez egyszer csak megtörténik Budapesten. Ugye milyen bonyolult az élet és a világ? Persze ha erről mindent lehántanék, akkor

a nemünknek mindegynek kéne lennie, de jelenleg nem mindegy.

Most még nagyon fontos, hogy nők ilyen pozíciókban is megjelenjenek.

A rendezéseidben hangsúlyosan előkerülnek a nőiszerep-konfliktusok és problémák. Ez a női szemszög a színház egészén is láthatóbbá válik majd?

A pályázatom része, hogy a csapatom tagja lesz Oltai Kata is, aki egy egész programot visz majd. Kata egész személyében hordozza a feminizmust, méghozzá egy rendkívül szofisztikált, mégis erős hangvételű módon. A Katona Kint nevű programjának projektjeiben ez a feminista és női szemszög képviselteti magát a város különböző helyszínein, interdiszciplináris módon. Az én munkáim eddig is erősen alakították a Katona repertoárját ebbe az irányba, ez ezután is így lesz.

A Katona legendájához szorosan hozzátartozik az is, hogy a 80-as, 90-es években egyfajta sztár társulatként bejárta a fél világot, és Európa egyik legjobb színházaként beszéltek róla. A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat alelnökeként is kérdezlek: szerinted ma hol van a társulat helye a térképen?

A Katona csodálatos alkotókkal indult, és tényleg elképesztő sikereket ért el. De fontos megemlíteni az akkori politikai-társadalmi kontextust is: a megnyíló keleti blokkra irányuló figyelem jelentős felhajtóereje volt annak, hogy ezeket a tehetséges előadásokat mások felszippantották.

Most éppen az a kérdés, hogy mi az, ami ma Magyarországban érdekes lehet, mik azok a témák és művészi formák, amikben hitelesek vagyunk.

Ennek kitalálása lesz a feladatunk, és én két utat látok. Az egyik, hogy olyan alkotókon keresztül kell mesélni a színházról, akiknek a munkái már felbukkantak Európában: Tarnóczi Jakab, Dömötör András vagy én. El kell mondani, hogy van itt Budapesten egy színház, ami 43 éve működik egy folytonos művészi műhelyként, és amiből nincs még egy hasonló Európában. És olyan előadásokat kell létrehozni, amik például turnéztathatók, mégpedig fenntartható módon, mert tőlünk nyugatabbra ez nagyon fontos szempont.

A fizikai átalakulásodnak van köze a jövőbeli feladatkörrel járó szorongásokhoz?

Nincs. Tavaly ősztől kezdve volt egy elég rossz egészségi időszakom, covidos lettem, aztán skarlátos, és volt egy rutinműtétem is, ami mégsem volt annyira rutin. Akkor eléggé lefogytam. Mire tavasszal ezekből sikerült kijönnöm, arra gondoltam, hogy a közeledő időszakra szeretnék a lehető legjobb fizikai formába kerülni, hogy a feladat nagyságához mérten az erőm teljében legyek. Eddig is nagyon egészségesen éltünk Adéllal (Jordán Adél, a Katona színésznője – a szerk.), de ezután még léptünk egy szintet. Szóval nincs szorongás, ellenkezőleg, felkészülés van.