87 éves korában meghalt Terence Stamp angol színész, aki a Superman-filmekben a főgonosz Zod tábornokot alakította. Stamp vasárnap reggel hunyt el – közölte a családja a Reutersnek adott nyilatkozatában.
Terence Stamp 1938. július 22-én született Londonban. A második világháború alatt átélte a város bombázását, majd az iskolát elhagyva először a reklámszakmában dolgozott, végül ösztöndíjat nyert, hogy színművészeti iskolába járhasson.
Hat évtizedes karrierje során számos elismerést kapott. 1962-ben Golden Globe-díjat nyert a Billy Budd című filmben nyújtott alakításáért, amiért Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték. Az 1965-ös Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat nyerte el A Gyűjtő című filmben nyújtott alakításáért.
Ezenkívül szerepelt Pier Paolo Pasolini Teoréma című klasszikusában, valamint az Egy évad a pokolban és a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai című filmben is. Legutóbb Stamp Edgar Wright rendező Utolsó éjszaka a Sohóban című horrorfilmjében játszott 2021-ben.
Legismertebb szerepe Zod tábornoké volt az 1978-as Superman-filmben és annak 1980-as folytatásában, a Superman II-ben. Mindkét filmben Christopher Reeve alakította a főszerepet.