Nem jártak sikerrel az egyeztetések, elbocsátanak 29 embert az Operaházból
A szakszervezetek és az intézmény vezetése közötti tárgyalások nem jártak eredménnyel, így már szinte biztos, hogy elbocsátanak 29 embert a Magyar Állami Operaházból, írja a Színház Online. A 29-es számnak azért is lehet jelentősége, mivel 30 ember kirúgása már csoportos létszámleépítésnek minősülne.
Június közepén írta meg először a Magyar Narancs, hogy átszervezés címén 29 munkavállalójától válna meg idén nyáron az Operaház. Akkor a szakszervezetek mellett megkerestük Ókovács Szilvesztert is, hogy indokolja meg a döntést és annak hátterét, az intézmény igazgatója azonban válasz helyett azt tanácsolta lapunknak, hogy látogassunk el a Gioconda című előadásra vagy A bajadér című balettelőadás premierjére, és majd ott válaszol a kérdéseinkre.
Ókovács Szilveszter ezt követően az Egyenes Beszédben azt mondta, hogy a leépítésre azért van szükség, hogy ki tudják fizetni az általuk kiharcolt béremelést, megküzdjenek a belső munkanélküliséggel, és ne költsék feleslegesen az adófizetők forintjait. Júniusban azonban még nem volt tiszta, hogy pontosan hány embert és kiket kívánnak elküldeni.
Múlt pénteken azonban a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) közleményükben az írták, hogy a kirúgottak között van többek között egy súlyos beteg, 78 százalékos rokkantsággal élő művész, egy háromgyerekes, elismert művész és egy kétgyerekes szólamvezető zenész is. Mint azt a szakszervezetek a Színház Online cikke szerint kiemelték, mindhármukban közös, hogy a korábbi sztrájk aktív résztvevői voltak, szakszervezeti tagok, vagy nyilvánosan felszólaltak a szakmát érintő problémákkal kapcsolatban és a jelenlegi főigazgató ismételt kinevezése ellen.
A szakszervezetek hangsúlyozzák, hogy a döntés ellentétes az egyenlő bánásmódról szóló törvénnyel és a méltányos mérlegelés elvével is. A szakszervezetek ezért az elbocsátások azonnali visszavonását, a kollektív szerződés maradéktalan betartását és a szakszervezeti jogok teljes érvényesülését követelték, azonban az egyeztetéseken nem jártak sikerrel. Az intézmény igazgatóhelyettese, Főző Virág közölte velük, hogy semmiképp sem kívánnak változtatni korábbi döntésükön.