Sci-fi, boszorkák és egy kis nosztalgia

Az egész kortárs világirodalmat nézve is viszonylag ritka dolog az, hogy egy szerzőt egyszerre szeressen a szakma és a közönség is, a kanadai Margaret Atwood azonban pontosan ilyen alkotó. A kritikusok már hosszú évtizedek óta tisztában vannak a képességeivel, és az olvasók is legalább ennyi ideje odavannak érte. Műveinek olyan tévés feldolgozásai, mint például A szolgálólány meséje, pedig már-már igazi irodalmi szupersztár státuszba emelték. Be kell ugyanakkor vallanom, én sosem kedveltem túlságosan, az egyik legjelentősebbnek tartott regényét, A vak bérgyilkost például nemcsak erősen túlírtnak, de középszerűnek is tartom. A novelláit viszont szerettem, ezért úgy voltam vele, hogy a nemrég megjelent új, Elveszve a rengetegben című kisprózakötetét nem kellene kihagynom, már csak azért sem, mert bizonyos mértékben az általam is kedvelt Rendbomlás folytatásának tekinthető.

Bár Atwood itthon inkább sci-fi-szerzőként ismert, az alig 300 oldalas Rendbomlás történetei a fantasztikum helyett egy, a szerzőhöz kísértetiesen hasonló nő, Nell életének epizódjait mesélik el – sokféle stílusban és nézőpontból. Hol naiv, hol érett énelbeszélő, máskor E/3-as narrátor szólal meg – ez a változatosság teszi izgalmassá a szöveget. Az írás érett, érzelmileg árnyalt, tematikusan gazdag.

Atwood mindig egy-egy olyan pontra fókuszál, ahol Nell életében megbillen a rend: gyerekként kishúga születése forgatja fel a családi viszonyokat, kamaszként a rá testált felelősséggel küzd, felnőttként párkapcsolati útkeresés, később az öregedés és az anyjával való viszony kerül előtérbe. A kötet személyes történeteiben megjelenik a tágabb társadalmi valóság is. Atwood egyszerre feminista, érzékeny, lírai és önéletrajzi. A Rendbomlás nem tesz engedményeket, mégis befogadható, hiteles és arányosan megformált.

Ehhez képest milyen lett az új kötet?

Az új mű három nagy egységre osztható, melyekből az előző kötetből megismert Nell és Tig-történetek keretbe foglalják a köztük lévő enyhén „vegyes felvágott” jellegű szövegeket. Összességében azonban elmondható, hogy valamilyen szinten minden itt szereplő novella az elmúlás, az emlékezés, a szeretet és a női tapasztalatok sokrétű regisztereit szólaltatja meg. A kötet tizenöt történetet tartalmaz, amelyek hol keserédes humorral, hol megrendítő melankóliával, hol szarkasztikus élességgel reflektálnak a halandóságra, a szerelemre, a változó világra – és magára az emberi létre.

Az első három szöveg nagyjából ugyanazt a stílust és hangulatot hozza, mint ami a Rendbomlásban volt, de az már itt határozottabban érezhető, hogy mindegyik sztori – játszódjon bármikor – az elmúlás felé közelítő Nell szemszögéből íródott. Így olvashatunk itt:

• egy humoros történetet egy újraélesztési tanfolyamról, amely kiváló alkalom arra, hogy Atwood bemutassa, mennyivel meggondolatlanabbul és lazábban álltak régebben az emberek a különböző veszélyhelyzetekhez;
• egy történetet két idős és azóta elhunyt különc férfi kapcsolatáról,
• valamint egy keserédes jelenetet abból az időszakból, amikor Nell macskája elpusztult.

Ezeket a szövegeket egyszerre lengi be az elmúlás, a nosztalgia és a melankólia, mégis mind szeretettel teli.

Kicsit ebből, kicsit abból

A középső szakaszban a korábban „vegyes felvágottnak” nevezett darabok állnak, melyekben szépen, fokról fokra csúszunk át a realizmusból valami ezen túliba, de a határok folyamatosan elmosódnak, és a szövegek többféle módon is értelmezhetők. Az én gonosz anyám – melyben egy már nem is annyira fiatal nő emlékszik vissza az anyjával való kapcsolatára, amely korántsem volt szokványos – például ennek fényében értelmezhető úgy is, hogy egy mentálisan sérült asszony ráerőlteti kényszerképzeteit gyermekére, de úgy is, mint egy történet arról, milyen egy valódi boszorkány gyermekeként felnőni.

„Odalent, a lányok oldalán a tizenkét évesek éppen Akikapját játszottak. Minden csapat egy-egy Házat képviselt; a játszótér úgy volt felosztva, mint egy óriási Monopoly-tábla, babaház méretű házakkal. Az Akikapját úgy is játszották, mint a Monopolyt, bár a szabályokon változtattak, hogy a mai valósághoz igazítsák őket. Nem voltak többé szállodák: helyette egy telken minden egyes Házhoz egy menyasszony járt, akit el lehetett cserélni, és minden négy menyasszonyért járt egy vőlegény. A vőlegények értékesebbek voltak, mivel, mint köztudott, tiszta vőlegényt nehezebb találni. A sorskártyák között voltak különböző betegségtörzseket jelképező kártyák, és a korábbi Börtön négyzet helyén most egy Akikapja feliratú négyzet állt. Sharmayne emlékei szerint a Monopolyban a Börtön négyzetből egy különleges kártyával vagy több kockadobással lehetett kijutni. Itt viszont, ha valaki bekerült az Akikapjába, végleg ott maradt, a valóságban és a játékban is.”

Ehhez hasonló a Türelmetlen Griselda, egy eléggé kidolgozatlan tanmese, amelyet karanténba került embereknek mesélnek el polipszerű űrlények, és amely szintén feminista szemszögből vizsgálja a női szerepeket és a velük kapcsolatos sztereotípiákat, elvárásokat.

De vannak olyan novellák is, melyekben a múlthoz, a történelemhez, a nagy irodalmi elődökhöz való viszony kerül középpontba. Ilyen A halott interjú, melyben Atwood egy szeánszon megidézi példaképének, Orwellnek a szellemét, hogy vele elbeszélgetve rájöjjön arra, hogy

lehallgatásokkal és megfigyelésekkel operáló korunk bizony nem sokban különbözik a totalitárius diktatúrák által fémjelzett múlt századtól.

De Atwood nem lenne Atwood, ha nem szerepelne itt vérbeli sci-fi-novella is, ám az Akikapja világa A szolgálólány meséjének univerzumának szinte fordítottja, hiszen itt egy szexuálisan terjedő halálos betegség eredményeképpen a nők szerzik meg a hatalmat, és a férfiak csak arra valók, hogy kellő számú asszonyt termékenyítsenek meg.

Végül a kötetet záró Nell és Tig-történetek, ha lehet, még a korábbiaknál is melankolikusabbak, ezekben jobbára már csak az özvegyen maradt Nell szerepel, aki az elkerülhetetlen vég felé közeledve próbálja meg összeilleszteni emlékeit férjével kapcsolatban.

Összességében egy könnyen kedvelhető, ám hullámzó színvonalú kötet lett az Elveszve a rengetegben, amely egyszerre tud szerethető és elgondolkodtató lenni, és mint ilyen, minden bizonnyal sikeres lesz az Atwood-rajongók körében.

Margaret Atwood: Elveszve a rengetegben
Fordította: Csonka Ágnes
Jelenkor, 2025, 4999 Ft