Ilyen volt a Telex 5. születésnapja

Ilyen volt a Telex 5. születésnapja
Török Virág, a grafikarovat oszlopos tagja segít a dekorációban – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Apokaliptikus vihar köszöntötte a Telexet 5. születésnapján, de ez sem tartotta vissza olvasóinkat: rengetegen jöttetek el, hogy együtt ünnepeljetek velünk a Dürer Kertben. A kinti programok jelentős részét az eső miatt végül bent tartottuk meg, a hangulatot azonban semmi sem törte meg – sőt, talán még erősebben érződött, milyen közösség áll a Telex mögött.

A Kisteremben egész nap váltották egymást a beszélgetések: közönség előtt vettük fel az Élőben Laknerrel és az Elektor podcast adását, a nagyteremben Merényi Dániel Grafitember rendíthetetlenül napirajzolt, Tóth Gergely önvédelmi bemutatót tartott, Tenczer Gábor dedikált. A Fotelbárban Telex Olvasóklub és Telex-kocsmakvíz váltotta egymást, este a Nagyteremben Barkóczi Noémi és zenekara lépett fel, majd a VHK adott koncertet.

Közben sokan vettek részt álhírvadász játékunkban, vásároltak a kihelyezett Telex Shopban, szelfiztek a támogatói mozaikfalnál, nézték a Telex videóit a kinti LED-falon, segítettek Ács Borinak a bográcsozásban. És nagy sikere volt a biciklis szimulátoros versenynek is. A buli a Fotelbárban zárult, ahol Yungmatka, Pueblo Junior, DJ Wobe és Constant K táncoltatott hajnalig.

Öt év után is az olvasóink adják a Telex erejét – az este erről szólt, és a képek talán mindennél jobban visszaadják a hangulatot.

Ács Bori idén egy húsos és egy vegán bográcsost készített Lovas Gergő, a newsroom vezetője és Péli-Koroknai Gergely főszerkesztő-helyettes segítségével – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / TelexÁcs Bori idén egy húsos és egy vegán bográcsost készített Lovas Gergő, a newsroom vezetője és Péli-Koroknai Gergely főszerkesztő-helyettes segítségével – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / Telex
Ács Bori idén egy húsos és egy vegán bográcsost készített Lovas Gergő, a newsroom vezetője és Péli-Koroknai Gergely főszerkesztő-helyettes segítségével – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / Telex
Egész nap a helyszínről dolgozott a newsroom. Itt éppen Szalma Baksi Ferenc főszerkesztő-helyettes és Barnóczki Brigitta pakolta a posztokat a születésnapos percről perce tudósításba – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Az Elektor podcastunk élő verziójában Csurgó Dénes, Tóth Gergely és Király András beszélgettek Donald Trump második elnökségének első nyolc hónapjáról – Fotó: Bődey János / Telex
Az Elektor podcastunk élő verziójában Csurgó Dénes, Tóth Gergely és Király András beszélgettek Donald Trump második elnökségének első nyolc hónapjáról – Fotó: Bődey János / Telex
Grafitember, azaz Merényi Dániel gyakorlatilag kezdéstől zárásig rajzolt; aki csak szeretett volna, kapott személyre szóló Napirajzot – Fotó: Ajpek Orsi / TelexGrafitember, azaz Merényi Dániel gyakorlatilag kezdéstől zárásig rajzolt; aki csak szeretett volna, kapott személyre szóló Napirajzot – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Grafitember, azaz Merényi Dániel gyakorlatilag kezdéstől zárásig rajzolt; aki csak szeretett volna, kapott személyre szóló Napirajzot – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Az idén indult Telex Olvasóklub is hozott születésnapi kiadást. Rácz Attila, a Telextárcák szerkesztője Lázár Domokossal, az Esti Kornél zenekar gitáros-énekesével és az olvasókkal beszélgetett Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyvéről – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Tóth Gergő külpolitikai újságíró kollégánk önvédelmi workshopja idén is nagy siker volt, Csurgó Dénes a gazdaságrovatból pedig idén is vállalta, hogy elszenvedi az ütéseket és fogásokat – Fotó: Ajpek Orsi, Németh Sz. Péter / TelexTóth Gergő külpolitikai újságíró kollégánk önvédelmi workshopja idén is nagy siker volt, Csurgó Dénes a gazdaságrovatból pedig idén is vállalta, hogy elszenvedi az ütéseket és fogásokat – Fotó: Ajpek Orsi, Németh Sz. Péter / Telex
Tóth Gergő külpolitikai újságíró kollégánk önvédelmi workshopja idén is nagy siker volt, Csurgó Dénes a gazdaságrovatból pedig idén is vállalta, hogy elszenvedi az ütéseket és fogásokat – Fotó: Ajpek Orsi, Németh Sz. Péter / Telex
Fábián Tamás és Lakner Zoltán az elmúlt időszak belpolitikai eseményeiről beszélgettek – Fotó: Bődey János / Telex
Fábián Tamás és Lakner Zoltán az elmúlt időszak belpolitikai eseményeiről beszélgettek – Fotó: Bődey János / Telex
Hanula Zsolt, a tech-tud rovat vezetője és Lengyel-Szabó Péter főszerkesztő-helyettes kocsmakvízt tartottak, ahol még a telexesek néhány sötét titka is kiderült – Fotó: Ajpek Orsi / TelexHanula Zsolt, a tech-tud rovat vezetője és Lengyel-Szabó Péter főszerkesztő-helyettes kocsmakvízt tartottak, ahol még a telexesek néhány sötét titka is kiderült – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Hanula Zsolt, a tech-tud rovat vezetője és Lengyel-Szabó Péter főszerkesztő-helyettes kocsmakvízt tartottak, ahol még a telexesek néhány sötét titka is kiderült – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Tenczer Gábor, a népszerű Szépkilátás túrarovat szerkesztője a Budapest Outdoor című könyvét dedikálta – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Tenczer Gábor, a népszerű Szépkilátás túrarovat szerkesztője a Budapest Outdoor című könyvét dedikálta – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Pusztay András vezérigazgató, Kárpáti Márton tartalomfejlesztési és stratégiai igazgató és Német Tamás főszerkesztő az olvasók kérdéseire válaszoltak – Fotó: Bődey János / Telex
Pusztay András vezérigazgató, Kárpáti Márton tartalomfejlesztési és stratégiai igazgató és Német Tamás főszerkesztő az olvasók kérdéseire válaszoltak – Fotó: Bődey János / Telex
A bográcsos vacsora annyira jól sikerült, hogy fél óra alatt el is fogyott minden – Fotó: Németh Sz. Péter / TelexA bográcsos vacsora annyira jól sikerült, hogy fél óra alatt el is fogyott minden – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
A bográcsos vacsora annyira jól sikerült, hogy fél óra alatt el is fogyott minden – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
A Telex moziban egész nap a legjobb telexes videókat lehetett nézni – Fotó: Bődey János / Telex
A Telex moziban egész nap a legjobb telexes videókat lehetett nézni – Fotó: Bődey János / Telex
A Telex biciklis különítményének tagjai, Toperczer Attila senior sales tanácsadó és Mizsur András a belföldrovatból szimulátoros bicikliversenyt rendezett, a győztesek érmet és telexes kulacsot kaptak – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / TelexA Telex biciklis különítményének tagjai, Toperczer Attila senior sales tanácsadó és Mizsur András a belföldrovatból szimulátoros bicikliversenyt rendezett, a győztesek érmet és telexes kulacsot kaptak – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / Telex
A Telex biciklis különítményének tagjai, Toperczer Attila senior sales tanácsadó és Mizsur András a belföldrovatból szimulátoros bicikliversenyt rendezett, a győztesek érmet és telexes kulacsot kaptak – Fotó: Németh Sz. Péter, Ajpek Orsi / Telex
A főszerkesztői köszöntő rövid volt, de velős: Német Tamás megköszönte, hogy öt éve velünk vagytok, és támogattok minket, kedves olvasóink – Fotó: Bődey János / Telex
A főszerkesztői köszöntő rövid volt, de velős: Német Tamás megköszönte, hogy öt éve velünk vagytok, és támogattok minket, kedves olvasóink – Fotó: Bődey János / Telex
A Telex nagyszínpadán elsőként Barkóczi Noémi zenélt – Fotó: Bődey János / Telex
A Telex nagyszínpadán elsőként Barkóczi Noémi zenélt – Fotó: Bődey János / Telex
A zenekar Mindig kések, de hozzád jókor indultam című, idén megjelent albumának dalait is lehetett élőben hallani – Fotó: Bődey János / Telex
A zenekar Mindig kések, de hozzád jókor indultam című, idén megjelent albumának dalait is lehetett élőben hallani – Fotó: Bődey János / Telex
A következő koncertet pedig a Vágtázó Halottkémek zúzta végig – Fotó: Bődey János / TelexA következő koncertet pedig a Vágtázó Halottkémek zúzta végig – Fotó: Bődey János / Telex
A következő koncertet pedig a Vágtázó Halottkémek zúzta végig – Fotó: Bődey János / Telex
A VHK bulija elég jól felpörgette a hangulatot – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
A VHK bulija elég jól felpörgette a hangulatot – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
A nagyszínpados koncertek után pedig következtek a DJ-szettek: Yungmatka B2B Pueblo Junior, DJ Wobe és Constant K tekergették a potmétert egészen zárásig – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
A nagyszínpados koncertek után pedig következtek a DJ-szettek: Yungmatka B2B Pueblo Junior, DJ Wobe és Constant K tekergették a potmétert egészen zárásig – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Boldog 5. születésnapot, Telex! – Fotó: Bődey János / Telex
Boldog 5. születésnapot, Telex! – Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink