Vége a nyárnak, ami egyrészt szomorú, másrészt pedig nagyon jó hír azoknak, akik esetleg várták, hogy újraindul a Telex Filmklub, ugyanis szeptembertől megkezdjük az évad második felét, elsőnek rögtön Olasz Renátó filmjével, a szarajevói filmfesztivál versenyében bemutatkozott Minden csillaggal.
A Minden csillag Olasz Renátó (Aranyélet, A király) első játékfilmje. Ő alakítja az egyik főszereplőt, Milánt, aki testvérével, Biankával (Waskovics Andrea) hosszú budapesti lét után visszamegy kelet-magyarországi szülővárosukba, hogy karácsonykor újra találkozzanak a gyerekkori barátaikkal.
„Buliznak. Nagyon sokat isznak. Semmi sem olyan, mint régen. Pedig de jó lenne, nem? A testvérpár szemén keresztül magyar vidéki sorsokkal találkozunk. És hát muszáj szembesülniük a kérdéssel: 30 évesek vagyunk, hová tartunk? Tizenévesen ilyennek képzeltük az életünket?”
– áll a film hivatalos leírásában.
A film rövid előzetese:
A Minden csillag „no budget” körülmények között, azaz magyarra fordítva zéró pénzből készült, hagyományos értelemben vett forgatókönyve nem volt, a karaktereket és a helyzeteket az alkotók és a színészek együtt dolgozták ki. A filmben felbukkanó figurákról egész szép képet kaphatunk azokból a karakterplakátokból, amiket a cikk végén lehet megnézni először.
A Minden csillag operatőre Bántó Csaba (Egy százalék indián, Sünvadászat) volt, a zenéjét Mészáros Ádám szerezte, az executive producer pedig nem más volt, mint Tarr Béla.
A filmet szeptember 24-én vetítjük a budapesti Toldi Moziban, a szokott időhöz képest később, 20:15-ös kezdéssel. Jegyet itt lehet venni a vetítésre. A Filmklub Facebook-eseménye itt található. A film után vendégünk lesz Olasz Renátó rendező és főszereplő, de még más vendég is szervezés alatt van. A Minden csillag a tervek szerint ősszel kerül a mozikba.
És akkor következzenek a beígért plakátok, amik Kádár Melinda munkái:









Voltál már Telex Filmklubon? Szeretnél jönni? Vagy még sosem voltál, de érdekelnek a filmek? Iratkozz fel a Telex filmes témájú levelezőlistájára, hogy elsőként értesülj arról, mit és hol érdemes nézni – ez a Telex Diszpó, ahol egy helyen összegyűjtjük neked, hogy mire érdemes jegyet venni, vagy melyik filmklubra kell belopózni akár Budapesten, akár az ország bármelyik mozijában. Itt tudsz erre feliratkozni.