Egy rossz szavunk mindig van egymáshoz. A nyomozók feldúlnak egy lakást, és azért távozóban még megalázzák egy mondattal az ijedt lakókat. A bolti eladó halkan odaszúr a fontoskodó főnökének, hogy az üzlet korábban a családjáé volt. A fiával későn hazaérő anyát hangosan megszólják a házban, pedig már nincs is kijárási tilalom. A rendőr megalázza a láthatóan csak a fiáért aggódó anyát. Egy kiskamasz fiú minden jó szándéka ellenére megsérti lány barátját, egy rosszkor, rossz helyen elhangzó mondattal.
Nemes Jeles László nagyrészt a forradalom leverése után, 1957-ben játszódó filmjében, az Árvában egy olyan társadalmat figyelhetünk, amelynek tagjai nem egymással, hanem csak egymás felé beszélnek, de akkor is csak a sértődöttségüket, frusztrációjukat eresztik rá a másikra. Nem meglepő ez egy olyan helyen és időben, ahol a II. világháború traumái kibeszéletlenek, de közben már a levert forradalom okozta sebekről sem lehet nyíltan beszélni a megtorlástól félve. A pénteken Oscarra nevezett Árva Budapestje olyan hely, ahol ha két kiskamasz kiás egy pisztolyt a grund egyik félreeső szegletében, akkor a kíváncsiság és izgalom mellett azonnal megjelenik a rettegés is bennük, mert ezért a csínyért „lógni fognak”, ahogy egyikük fogalmaz.
Ebben a környezetben a főszereplő kamaszfiú, Andor egy saját, mitikus világot épít fel a fejében, mert a felnőttektől nem sokat tud meg arról, ki is ő valójában. A deportált zsidó családja miatt árvaházban nevelkedő Andort (Barabás Bojtorján) eleve úgy ismerjük meg a filmben, mint aki biztonságos helyre bújik ahhoz, hogy a felnőttek világát szemlélhesse.
Andort a háború után magához veszi anyja, de az apja sorsáról alig tud valamit. Mivel anyja (Waskovics Andrea) és férje egykori barátja (az egyik legemlékezetesebb mellékszerepben Marcin Czarnik) is csak nagyon keveset oszt meg arról, ki volt az apja, így Andor a hallgatag, titkolózó emberek helyett a tárgyak felé fordul. A fiú a ház pincéjében lévő, hatalmas kazánhoz beszél, amikor elképzelt apját szólítja meg, és ezekkel a jelenetekkel mintha Nemes David Lynch egyszerre rideg és mágikus világát idézné meg. Andor ebben a világban úgy igazodik ki, hogy a falakhoz simul, a padló kaparásait tapogatja, a függönybe tekeri magát, az apja jegyirodájából megmaradt cetlikkel játszik, vagy az apja aláírását utánozza, amikor épp nem a focin jár az esze.
A fiú amúgy is ingatag identitását azonban teljesen felkavarja, hogy előbb a házuk környékén bukkan fel egy nagydarab, motorral közlekedő férfi, aztán a házukba is betoppan ez a hangos ember, aki az apjaként mutatkozik be neki. Jellemző, hogy a férfi és a fiú első találkozásakor előbbi egy asztali lámpával világít Andor képébe, mint aki egyszerre csodálja és vallatja a gyereket. Innentől Andor még inkább magára marad, ahogy fürdőszobai suttogásokból, régi képekből, elejtett mondatokból rakja össze, ki is az a Berend névre hallgató férfi, aki nem a vér szerinti apja, mégis úgy viselkedik, mint aki megtalálta rég elveszett családját.
Az Árva ugyan több alkalommal is a gyerek szemszögéből mutatja be a felnőttek világát, egy-egy veszekedést, összeomlást, erőszakos jelenetet is többször csak kamerán kívül látunk, mintha a felnőttek nagy ügyeihez Andorhoz hasonlóan nézőként sem mehetnénk közelebb. A kezdő jelenethez hasonlóan az is végig hangsúlyos, ahogy Andor kulcslyukakon, réseken betekintve szemléli a világot, de az Árva nem ragaszkodik a gyerek nézőpontjához, sőt akkor átérezhető igazán a főszereplő magánya, amikor felülnézetből vagy távolabbról látjuk, ahogy a még régi fényét valamennyire őrző, de romos Budapest utcáin kóvályog.
Néhány VII. és VIII. kerületi helyszín felismerhető a filmben, de az Árva nagy erénye, hogy a digitális trükköket a háttérben megtartva aprólékosan rekonstruálja a korabeli utcák hangulatát. Amikor Andor egy szétlőtt ház romjai között sétál, amikor az átriumos épület oszlopai között szlalomozik, amikor a május elsejei plakátokkal teleragasztott fakerítés mellett szalad, akkor éri el a film igazán, hogy a főszereplője világába léphessünk nézőként.
A főszerepben Barabás telitalálat, az arca nőies és gyengéd, de a dühe és agresszív kitörései miatt már ott van benne egy olyan férfi előképe is, aki tökéletesen illeszkedne az egymás sértegetésére és lekiabálására építő társadalomba. A fiú ráadásul a film előrehaladtával nemcsak saját identitásában bizonytalanodik el, de úgy érezheti, hogy minél többet akar tudni magáról és családjáról, annál inkább tönkreteszi a környezetét. Anyjától elhidegül, mert nem fogadja el az életükbe szabályosan beletrappoló Berendet, aki pedig még agresszívebb és félelmetesebb lesz attól, hogy Andor dacol vele.
A fiú egyetlen igazán gyengéd kapcsolata, a kor- és sorstársával, Sárival kötött barátsága is veszélybe kerül, mert a két kamaszon egyre nagyobb a teher egy súlyos titok miatt. Andornak így nemcsak az a kérdés, hogy elfogadja-e önmagát ebben a furcsa, családszerű viszonyrendszerben, hanem az is, hogy a hazugságokra, elhallgatásra építő környezetében megéri-e egyáltalán őszintének lennie.
A durva önjelölt apa figurájánál eleinte felmerülhet, hogy túlságosan egydimenziós karakterként jelenik meg, de szerencsére az utószinkron sem ront a francia színész, Grégory Gadebois alakításán. Gadebois-nak van több olyan, robbanás közeli és robbanás utáni jelenete, amelyekből nézőként legszívesebben Andorhoz hasonlóan azonnal menekültem volna. Azonban szép lassan erről a karakterről is kiderül, hogy saját trauma emészti, és itt-ott megvillan a gyengédebb oldala. Az Árva egyik fő feszültségét épp az adja, hogy Andor meglátja az elviselhetetlennek tűnő, vidéki hentesként dolgozó férfi emberi, gondoskodó oldalát, és még jobban elbizonytalanodik abban, hogy tényleg a férfi felé kell-e irányítania minden dühét.
Ebben a tragikus történetben azonban néha megjelenik a humor is, de csak olyan keserű módon, ahogy az ehhez a környezethez passzol. A félelmetes „szörnyeteg” Berend azonnal nevetségessé válik, ahogy táncolni próbál, vagy ahogy az agressziójával valaki szembeszáll. A megalázó beszólások mellett itt-ott megjelenik a filmben a sajátosan fanyar kelet-európai szellemesség is, ahogy válogatott módokon tudják froclizni egymást az emberek. Ebből a szempontból a színházi büfében játszódó jelenet az egyik csúcspont, ahova elvileg ünnepelni menne Berend az új családjával, ennek a résznek a hangulata a Megáll az időt idézi a rövidet lehúzó kamaszfiúval, a zöldes fényekkel, hogy aztán egy találkozás az addig komikus jelenetet újra egészen komorrá tegye.
Nemes Jeles László sok helyen elmondta, hogy az Árvában a családja és főleg apja történetére épített, ezt az emlékekből összeálló családregényt használta alapanyagként, amit aztán a saját ízlése szerint adaptált. A korábbi filmjeihez hasonlóan ezúttal is főleg az elrejtésre épít azzal, ahogy sokszor a kamerán kívüli történések, hangok orientálhatják a nézőt, és ennek az alkotói módszernek némileg az anyát játszó Waskovics Andrea issza meg a levét. Waskovics a tekintetével mindent megtesz, hogy értsük a karaktere dilemmáit, de ahogy Berend egyre többször bukkan fel a filmben, úgy kerül egyre inkább a háttérbe az anya. Pedig a vívódó, megalkuvó nő kibontása is legalább olyan izgalmas lett volna, mint a főszereplő Andor útkeresése.
Persze érthető, ha a rendezőt az a fiú érdekelte főleg, aki még csak most kezd szembesülni azzal, hogy több generáció traumái rakódnak benne egymásra. Olyan traumák, amikről senki nem beszél nyíltan, sőt az igazán éles helyzetek után szinte magától értetődő reakció, az a mondat, hogy „erről többet soha nem beszélünk.” Az őszinte beszéd nélkül így ottragad minden szereplőn az a súlyos melankólia, amit a filmben Kalmár Pál dala, a Hazudik az álom és a Galperine-testvérek filmzenéje is felerősít.
„Miért nem megyünk el innen?” – a kérdés egy ponton Andorból is előtör, és a rendező egy apró beállítással még azzal is eljátszik, hogy repülőre teszi a főszereplőit. Mintha maga a rendező is elsütne itt egy keserű, gonoszkodó poént a szereplőivel szemben, akikről pontosan tudja, hogy nem mennek innen sehova, és ezekkel a traumákkal a hátuk mögött próbálnak meg valahogy mégis családként élni.
Az Árvát a Cinefesten láttuk, a filmet október 23-án mutatják be a mozik, de előtte többször is premier előtt vetítik.
