Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
Jelenleg a globális részvénypiacokon viszonylag optimista hangulat uralkodik. Annak ellenére, hogy a legjelentősebb befektetési bankok a recesszió esélyét közel 60 százalékra becsülik, a piaci értékeltségek nem tükröznek válsághelyzetet. A befektetők többsége továbbra is abban bízik, hogy a geopolitikai feszültségek – beleértve a kereskedelmi háborúkat is – nem fajulnak el.
Pedig még a legenyhébb forgatókönyvek is több százmilliárd dolláros kereskedelmi egyenlegek kiigazításáról szólnak, jelentős gazdasági áldozatokkal. Számos országban technikai recesszió vagy jelentős gazdasági lassulás valószínűsíthető, ami negatívan hathat az olajpiacra.
Az alábbiakban azt tekintjük át, melyek azok a tényezők, amelyek a következő egy-másfél évben az olaj árát alakíthatják, melyek azok az események, amelyek bekövetkezésének a legnagyobb a valószínűsége, és melyek azok, amelyek ugyan kisebb eséllyel következhetnek be, de hatásuk erőteljes lenne az olajárra nézve.
A vámok ügye lett a központi téma
2024 végén öt olyan téma volt az olajpiacon, ami befolyásolta az olajár alakulásának irányát:
- a kínai kereslet lassuló növekedése;
- Európa gazdasági nehézségei;
- a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének kibővített tagságának (OPEC+) esetleges termelésnövelése;
- az Egyesült Államok növekvő kitermelése; és
- a geopolitikai feszültség Irán körül.
Eközben a Brent hordónkénti ára 75 dollár körül mozgott.
2025 egy rövid olajárralival indult, amit a Biden-adminisztráció utolsó, Oroszország elleni szankciói váltottak ki. Ezután azonban minden figyelem Trumpra irányult. Már az első napoktól világossá vált, hogy kampányszlogenjei nem üres ígéretek voltak: az új elnök valóban komolyan gondolja a vámok alkalmazását.
Az április 2-i „felszabadítás napján” bejelentett vámintézkedések aztán gyakorlatilag „kiszabadították” a Brent árfolyamát abból a sávból, amelyben korábban mozgott, az ár rövid időre 60 dollár alá is beesett. Most mindenki azt találgatja, hogy hova futhat ki a történet, mi lesz a nemzetközi kereskedelmi rendszerrel, hogyan alakul az amerikai–kínai rivalizálás, lesz-e emiatt recesszió és ennek kapcsán mi lesz az olajárral.
A vámháború kimenetelét tekintve három szcenáriót lehet célszerű végiggondolni az olajár szempontjából.
1. Minimális vámháború
Ez a forgatókönyv a legkedvezőbb az olaj és a globális kereskedelem szempontjából. Ebben a változatban a tárgyalások rendezett módon zajlanak, és viszonylag barátságos hangulatú, kölcsönösen előnyös megállapodások születnek, beleértve Kínát is, amely fokozatosan lebontja a jelenlegi akadályokat az amerikai áruk előtt. Néhány stratégiai vámot fenntartanak, hogy kiegyensúlyozzák a kereskedelmi kapcsolatokat, de ezek nem torzítják súlyosan a globális kereskedelmet. A fő cél nem a konfrontáció, hanem az, hogy új, igazságosabb világgazdasági szabályokat alakítsanak ki, és megfékezzék a jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan kereskedelmi egyensúlytalanságokat. Ez a szcenárió nemcsak az olajpiac, hanem a világgazdaság egésze szempontjából is kedvező. A nyersolaj iránti kereslet ebben az esetben stabil növekedési pályán maradna.
2. Korlátozott vámháború
Ez a forgatókönyv hasonló alapokra épül, de Kína kivételével. Az Egyesült Államok a legtöbb partnerországgal – például az Európai Unióval, Japánnal, Dél-Koreával – kiegyensúlyozott kereskedelmi megállapodásokat köt, azonban Kínával szemben tartós és jelentős vámokat tart fenn. Ebben az esetben a cél már nem csupán a kereskedelmi egyensúly helyreállítása, hanem az amerikai ipar, különösen a stratégiai jelentőségű ágazatok – mint a félvezetőgyártás, autóipar, hajóépítés és általános gyártókapacitás – hazatelepítése (re-shoring), azaz újraiparosítás. Bár ez a megközelítés hosszú távon növelheti az amerikai gazdaság ellenálló képességét nagyobb geopolitikai konfliktusok esetén, rövid és középtávon súlyos gazdasági visszaesést okozhat.
Az Egyesült Államokban technikai recesszió is előfordulhat, valamint Kína esetében is számottevő lehet a visszaesés.
A globális kereskedelmi minták átrendeződnek, az új, párhuzamos ellátási láncok kialakítása pedig jelentős beruházásokat igényel és inflációs nyomást okoz, amelyek általánosságban csökkenthetik a lakossági keresletet a legtöbb termékre, így az olaj iránti keresletet is. Ez a legvalószínűbb forgatókönyv.
3. Átfogó vámháború és növekvő konfliktus
Ez a forgatókönyv a legkeményebb és egyben a legkockázatosabb is. Ebben az esetben az Egyesült Államok célja nem csupán a kereskedelmi egyensúly helyreállítása vagy az ipar visszatelepítése, hanem Kína gazdasági növekedésének szándékos megtörése – akár politikai instabilitás, sőt egy rendszerszintű változás kirobbantása. Egy ilyen sokkterápiaként értelmezhető stratégia gyorsabban okozhat változást, mint egy kevésbé intenzív, hosszan tartó, kimerítésre játszó vámháború, amely a nagyobb fájdalomtűrő képességű szereplőknek kedvez.
Egy ilyen stratégia eszköze lehet az is, hogy az Egyesült Államok a Kína elleni vámok bevezetését várja el a kereskedelmi partnereitől annak a fejében, hogy kisebb vámokat kapjanak. A világgazdaságot ebben az esetben széles körű recesszió sújthatja, az olajkereslet meredeken visszaeshet, ami miatt bezuhanhat az olajár, és erősen volatilis lehet. Az ellátási láncok felborulása ebben az esetben elkerülhetetlen, valamint a bizonytalanság és az instabilitás is sokkal magasabb lehet, mint egy korlátozott vámháborúnál. Bár ez a forgatókönyv rendkívül súlyos következményekkel járna, sajnálatos módon nem zárható ki, sőt, a valószínűsége meghaladja a békés rendezés forgatókönyvét.
Az OPEC+ is bekavar
A kínálati oldal szempontjából a legfontosabb fejlemény az OPEC+ döntése volt, amely áprilistól napi 411 ezer hordóval növeli olajkitermelését. Ez háromszorosa annak, amit a piac előzetesen várt, ráadásul olyan magyarázattal, hogy jók a fundamentumok. A bejelentés meglepte a piacot, habár aznap a legtöbb figyelem Trump vámjaira hárult.
A termelés emelésében nyolc ország vesz részt, köztük Oroszország. Szaúd-Arábia számára közel 100 dollár/hordó olajárra lenne szükség a költségvetés kiegyensúlyozásához és a többi tag is jórészt pénzszűkében van, így az esemény találgatásokhoz vezetett. Vajon egy újabb árháború kezdete ez a piaci részesedés visszaszerzése érdekében vagy egy tágabb geopolitikai játszma része?
Az első verzió szerint ez egy újabb szaúdi árháború kezdete, amelynek célpontja ezúttal Kazahsztán és külföldi befektetői, amelyek nagyban túllépik a kvótájukat. Emellett Rijád agresszívan próbálhat piaci részesedést visszaszerezni a nem OPEC-termelőktől, különösen az Egyesült Államoktól. Ez esetben elképzelhető, hogy Szaúd-Arábia fokozza olajexportját Kína irányába, amely újonnan bevezetett vámokkal sújtja az amerikai olajat. Ez a forgatókönyv kifejezetten kedvezőtlen az olajpiacra nézve.
A második, valószínűbbnek tűnő opció szerint a termelésnövelés, amelynek azóta a gyorsítását is bejelentették, egy nagyobb, többoldalú geopolitikai játszma része. Szaúd-Arábia így támogathatja az Egyesült Államokat abban, hogy határozottabban lépjen fel Iránnal szemben, a célja, hogy a szankciók szigorú betartatása ne idézzen elő Amerika számára fájó olajár-emelkedést. Oroszország pedig a termelés növelésével gesztust tehet Washingtonnak, hogy jobb tárgyalási pozíciót szerezzen az ukrajnai béketárgyalások során. Ebben a változatban az OPEC+ közvetett módon igazodik Trump külpolitikájához, miközben visszaszerzi piaci részesedése egy részét, de egy adott árszint – például 60 dollár/hordó – alá nem engedi a Brentet.
Növekvő nyomás Iránon
Az Irán körül kialakult helyzet szintén döntő tényező lehet az olajpiac szempontjából. Az iráni nukleáris program hosszú évek óta aggodalomra ad okot. Barack Obama elnöksége alatt 2015-ben született egy megállapodás (JCPOA), amely szerint Irán korlátozza nukleáris tevékenységét a nemzetközi szankciók enyhítéséért cserébe. Donald Trump azonban első elnöki ciklusának idején, 2018-ban felmondta ezt a megállapodást, arra hivatkozva, hogy önmagában a program felfüggesztése nem elég: az összes létesítményt és eszközt teljes mértékben le kell szerelni, és a nukleáris kapacitásokat végleg meg kell szüntetni. A közismert érvelés szerint Iránnak bőséges földgázkészlete van, így nincs szüksége atomenergiára.
A jelenlegi helyzetben két fő forgatókönyv képzelhető el. Az egyik lehetőség egy új, békés megállapodás megkötése, amelyben Irán elfogadja a szigorúbb feltételeket, cserébe a szankciók egy részének feloldásáért. A másik lehetőség, hogy az Egyesült Államok tovább szigorítja az Irán elleni szankciókat, miközben célzott katonai csapások vagy kisebb katonai konfliktusok sem zárhatók ki. Ebben az esetben a Hormuzi-szoros, azaz a Perzsa-öböl kijárata – amelyen keresztül a világ olajszállítmányainak jelentős része halad át – ideiglenesen hozzáférhetetlenné válhat, ami extrém feszültségeket okozhat a piacokon.
Bár egy iráni konfliktus kisebb eséllyel hoz tartósan magas olajárszinteket, annál inkább valószínű, hogy hirtelen áremelkedést válthat ki, hasonlóan az öbölháború előtti időszakhoz, amikor Szaddám Huszein 1990-ben megszállta Kuvaitot. A forgatókönyvek valószínűségét azonban nehéz pontosan megbecsülni: nem világos, Kína milyen mértékben képes segíteni Iránt a szankciók megkerülésében, és az sem, hogy az Egyesült Államok technikailag mennyire lenne képes elpusztítani az iráni hegyvidékek mélyén található, több száz méteres mélységben elhelyezkedő nukleáris létesítményeket. Mindezek ellenére a helyzetet érdemes figyelemmel kísérni, mert a piac rövid távon hevesen reagálhat bármilyen iráni fejleményre.
Lehetséges további szankciók Oroszország ellen
Az olajár szempontjából meghatározók lehetnek az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók is. Nemrég Donald Trump a szokásos, napi bejegyzései között arról tweetelt, amennyiben úgy látja, hogy Vlagyimir Putyin akadályozza egy gyors ukrajnai békemegállapodás létrejöttét, megfontolhatja rendkívül kemény szankciók bevezetését az orosz olajexporttal szemben. Bár ez a kijelentés riasztónak hangzik, valójában kevéssé tűnik komolyan vehető fenyegetésnek. Egy ilyen lépés rövid idő alatt 120 dollár/hordó fölé repítené az olajárakat, legalább egy-két negyedéven át tartó magas árszinttel, ami szinte biztosan globális recesszióhoz vezetne. Ez súlyosan rontaná Trump hazai népszerűségét, és elidegenítené a világ számos fontos kereskedelmi partnerét – mint például India – az Egyesült Államoktól éppen akkor, amikor Washington új, előnyös kereskedelmi megállapodások megkötésére törekszik.
Továbbá az ilyen drasztikus lépések szembemennének Trump átfogóbb külpolitikai céljaival: nevezetesen azzal, hogy gyengítse Oroszország és Kína kapcsolatát, Iránt meggyőzze a nukleáris útról való letérésről, és új alapokra helyezze a nemzetközi kereskedelmet. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a tweet pusztán egy impulzív, politikai szándék nélküli kijelentés volt, nem pedig egy jól előkészített stratégiai lépés előjele.
A jelenlegi helyzet inkább arra utal, hogy a tárgyalások – bár lassan, de – folytatódnak, miközben az Egyesült Államok tudatosan elkerüli a további konfrontációt Oroszországgal.
Ez a megközelítés több előnnyel is jár Trump számára: csökkenti Moszkva és Peking összefonódását, segít alacsonyan tartani az olajárakat, teljesítve a választóknak tett ígéreteit, és nem fordítja a fejlődő országokat Amerika ellen újabb olajár-emelkedéssel.
Ezenkívül Európára is nyomást gyakorolhat a kontinens biztonságérzetének csökkentésével, növelve ezzel az Egyesült Államok alkuerejét.
Súlyosabb geopolitikai kockázatok
E tényezőkön túl a világszerte fokozódó geopolitikai feszültségek mellett már nem tekinthetők teljesen irreálisnak az egészen extrém forgatókönyvek sem. Például egy elmélyülő amerikai–kínai kereskedelmi háború kiéleződhet Tajvan blokádjáig, amelyet Kína katonai eszközökkel hajthat végre, míg az Egyesült Államok válaszul a kulcsfontosságú Malaka-szoros lezárását vehetné fontolóra, megzavarva ezzel a Kína számára nélkülözhetetlen ázsiai olaj- és áruszállítást.
Az ilyen események rendkívüli volatilitást és szélsőséges ármozgásokat okozhatnának az olajpiacon, a Brent ára akár 20 vagy 150 dollár/hordó közötti szélső értékekig is kilenghet egy rövid időre, amint az Egyesült Államok, Kína és szövetségeseik közötti konfliktus mélyül. Noha ezek a szcenáriók alacsony valószínűségűek, nem lehet szó nélkül elmenni mellettük.
Az amerikai olajipar kilátásai
Az amerikai olajtermelők számára nagyjából 65 dollár/hordós WTI olajár (~69 dollár/hordó Brent) szükséges a nullszaldóhoz a beruházási költségeket és az osztalékot is figyelembe véve, azaz e szint alatt a fúrási tevékenység érdemben visszaeshet. Az alacsonyabb árak tartós jelenléte mérsékelheti, vagy akár visszájára is fordíthatja a kitermelés bővülését, attól függően, mennyire mély és tartós az árcsökkenés. Bár az olajkereslet hosszú távon stabil maradhat, a következő két évben nem valószínű, hogy magas olajárakkal számolhatunk. Már önmagában a megnövekedett geopolitikai és kereskedelmi bizonytalanság (például drágább acélcsövek vámok miatt) is elegendő lehet ahhoz, hogy a befektetési kedv csökkenjen.
Egy tartósan 60–70 dollár/hordó közötti Brent-árkörnyezetben várhatóan tovább erősödik a beruházási fegyelem szerepe az iparágban. A kisebb és közepes méretű vállalatok valószínűleg óvatosabbá válnak a beruházásokkal kapcsolatban, még akkor is, ha a rövid távú áringadozások kevésbé érintik őket, mivel többségük aktívan fedezi a következő 6–12 hónap kitermelését az árutőzsdén.
A későbbiekben egy erősebb árcsökkenés, 50 dollár/hordó árszinten akár napi több mint 1 millió hordóval is csökkenheti az amerikai kitermelést. 1-2 éves időtávon a mérséklődő amerikai olajtermelés akár kiegyensúlyozó tényezőként is működhet a globális piacon, különösen akkor, ha a kínálat más résztvevői – például OPEC-tagországok – nem kompenzálják az amerikai visszaesést. Így várhatóan az amerikai olajipar továbbra is fontos tényező lesz az olajárak stabilizálásában.
A fent bemutatott kulcstényezők alapján négy különböző forgatókönyvet alakítottunk ki a középtávú olajár-előrejelzéshez. Valószínűleg az alap- és a pesszimista forgatókönyv között stabilizálódhat az olajár.
Alapszcenárió
Mérsékelt kereskedelmi háborút feltételez, amelynek célja az Egyesült Államok iparának részleges visszatelepítése (re-shoring) és a nemzetközi kereskedelmi mérlegek kiegyensúlyozása. Ebben a verzióban a Kínával való feszültség folyamatos, de nem éleződik válsággá. Oroszországgal szemben az Egyesült Államok nem vezet be újabb szankciókat az olajszektorra vonatkozóan, így az orosz export továbbra is fennmarad. Az OPEC+ termelésnövelése nem büntető jellegű, hanem inkább együttműködésen alapul, és az Egyesült Államokkal közösen igyekeznek olyan geopolitikai megoldásokat találni, amelyek stabilitást teremthetnek a nyersanyagpiacokon és a termelő országok számára fontos kérdésekben. Ez a forgatókönyv az olajárak 60–70 dollár/hordó közötti sávban maradását valószínűsíti a következő másfél évre, mérsékelt kilengésekkel, és a globális gazdaság lassú, de pozitív irányú alkalmazkodását feltételezi.
Optimista szcenárió
A kereskedelmi háború csupán korlátozott mértékű, és kizárólag az igazságosabb nemzetközi kereskedelem kialakítását célozza. Ebben az esetben Oroszországgal szemben nem lépnek életbe újabb szankciók, sőt a kapcsolatok enyhülnek. Irán és Venezuela esetében fennmaradnak a mérsékelt korlátozások, de ezek nem akadályozzák súlyosan az olajpiac működését. Az OPEC+ szerepe ebben a forgatókönyvben szintén kooperatív az Egyesült Államok intézkedéseivel. Bár ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége jelenleg alacsony, fontos, hogy a piaci árfolyamok gyakran ehhez a pozitívabb jövőképhez igazodnak. Az olajárak ebben az esetben stabilan 70-80 dollár/hordó körül alakulhatnak, viszonylagos nyugalmat teremtve a befektetők számára.
Pesszimista szcenárió
Egy kockázatosabb és fájdalmasabb kiterjedt vámháborút feltételez. Széles körű, elmélyülő kereskedelmi háború alakulhat ki az Egyesült Államok és Kína között a beszerzési láncok teljes felborulásával. E forgatókönyv esetén szinte borítékolható, hogy a világ legnagyobb gazdaságai recesszióba csúsznak. Ebben a forgatókönyvben nincsenek súlyosabb szankciók Oroszországgal szemben, ami tovább súlyosbítaná a gazdasági nehézségeket, valamint az OPEC+ is relatíve kooperatív marad és nem vezet be további termeléscsökkentést. Ebben az esetben a Brent olajár 50–60 dollár/hordó között mozoghat döntően, sokkal alacsonyabbra kicsi az esély, még 2008-ban sem ment 40 dollár/hordó alá és a 40–50 dollár/hordó sávban is csak pár hónapig volt.
Káosz szcenárió
A legnagyobb kockázatokat hordozza magában, és párhuzamba állítható az 1998-as ázsiai válsággal, amely tartós következményekkel járt a globális kereskedelemre és a nemzeti stratégiákra nézve. Akkoriban Szaúd-Arábia erőteljesen megbüntette Venezuelát a kvóták megsértéséért, ezzel súlyos válságba sodorva az egész iparágat világszerte. Hasonló dinamika képzelhető el most is: széles körű, elmélyülő kereskedelmi háború alakulhat ki az Egyesült Államok és Kína között, miközben az OPEC+ – különösen Szaúd-Arábia – újabb, büntető jellegű árháborúba kezdhet, hogy visszaszerezze piaci részesedését. Ebben a forgatókönyvben sem várhatók újabb, súlyos szankciók Oroszországgal szemben. Viszont a kereskedelem átrendeződése és a geopolitikai feszültségek okozta recesszió mellett teljes lehet a káosz az olajpiacon.
Az olajpiac extrém volatilitással reagálhat, az olajár pedig akár 30-40 dollár/hordó mélységbe is zuhanhat rövid időre.
Véleményünk szerint az olajszektor értékeltsége még nem érte el a mélypontot, és jelenleg nem kínál ideális belépési pontot a hosszú távú befektetők számára.
A következő hónapokban, különösen az év második felében – amikor a kereskedelmi tárgyalások lezárulnak és a piac már beárazta a kedvezőtlenebb forgatókönyveket is – valószínűsíthető egy ágazati szintű vételi lehetőség az olajiparban.
