Megnyílt Budapest első közösségi csapatháza – KLUSTER az Astorián! (x)

Az öt szinten, a város legközepén, az Astorián megnyíló KLUSTER nemcsak coworking iroda: kifejezetten startupok, kis- és közepes vállalkozások számára tervezték, így egy eddig még Magyarországon ismeretlen, innovatív szolgáltatás jelenik meg a budapesti irodapiacon. Az új hely a Covid-időszak után megoldást jelent minden cégnek, melyek már megunták a folyamatos home office-t, de nem vágynak vissza az unalmas irodai hétköznapokba sem. Reptéri lounge hangulat, a nagy tech cégekre jellemző kreatív terek, korlátlan kávé és inspiráció egy helyen!
Az Astoriánál, a magyar startup történelem egyik ikonikus épületében nyílt meg Budapest legújabb coworking irodája, ami rögtön több is akar lenni egy egyszerű közösségi térnél. Az új, öt szintes iroda egykor a Skyscanner budapesti fejlesztési központjának adott helyet: háztetők felett ellátó, lenyűgöző terasz, dizájnos irodaterek, mindez a város legközepén. Ebben az innovatív, díjnyertes térben vert tanyát most a KLUSTER, melynek az a célja, hogy startupoknak, a kezdeti fejlődési szakaszokon már túljutott úgynevezett scaleupoknak, meg persze bármely kis és közepes méretű csapatnak olyan munkakörnyezetet teremtsen, amit eddig csak a menő tech cégek engedhettek meg maguknak.
Több mint közösségi iroda
A KLUSTER ráadásul nem a semmiből jött, hanem egy közel két évtizedes termékfejlesztés eredménye, ha kevésbé üzleti nyelven szeretnénk mondani: egy régi álom vált most valósággá. A KLUSTER egyik tulajdonosa alapította ugyanis a KAPTÁR-t, Budapest egyik legismertebb közösségi irodáját is.
„Mi nyitottuk az ország egyik első coworking irodáját, a KAPTÁR-t még 2012-ben. Akkoriban annyira újszerű volt ez az iroda típus, hogy még a magyar kifejezést is nekünk kellett kitalálni, ami leírja, hogy mégis mi ez a hely. Így jött a közösségi iroda kifejezés, ami később általánosan elterjedt” – emlékszik vissza a kezdetekre Levendel Áron, a KAPTÁR és a KLUSTER alapítója, aki már 13 éve is érezte, hogy előbb-utóbb szükség lesz egy olyan helyre is, ami nem a magányos, digitális nomádok igényeit próbálja meg kiszolgálni, hanem kifejezetten a csapatokra koncentrál.

Aztán a posztcovid érában rá kellett jönniük, hogy egyszerűen nincs a magyar piacon olyan vállalkozás, amely kifejezetten a home office-t maguk mögött hagyó, de a heti öt napban, 9-től 5-ig működő múltba már visszatérni nem akaró, hibrid munkavégzésre átállt cégeknek kínálna megoldásokat. Ezért találták ki a KLUSTER-t, és sok évnyi tervezgetés után találták meg az ideális helyet az Astoriánál. Reményeik szerint ez az új típusú, cégekre tervezett coworking iroda többet jelent majd látványos irodatereknél, ergonomikus székeknél, vagy az ingyenes, világos pörkölésű, újhullámos kávénál az ebédlőben. Egy új irodai szolgáltatás típust vezet majd be, ahol a cégek nemcsak egymás mellett, de együtt is dolgozhatnak. Ahol a cégvezetők, szakemberek segíthetik egymást, ha üzletfejlesztésről, a csapat bővítéséről vagy mondjuk a kapcsolatrendszer megosztásáról van szó.
„A KLUSTER nem csak egy iroda, és még csak nem is egy coworking office. Hanem? És akkor itt megint egy új szót kellett kitalálnunk, ami talán egyszer ugyanolyan elfogadott és hétköznapi lesz, mint a közösségi iroda. Sokat gondolkodtunk, és végül egyszerűen azt mondtuk, hogy a KLUSTER egy igazi csapatház. Ahol vállalkozások nem egymás mellett, hanem időnként együtt dolgoznak, ahol kollabok születnek – mint egy nagy csapat, vagyis egy KLUSTER.” – mondta el a megnyitó alkalmából Levendel Áron.
Nem csak iroda, közösség is
A KLUSTER a mai hibrid foglalkoztatás igényeire válaszolva kínál átfogó megoldásokat. Az épület négy emeleten különböző kapacitású privát és nyílt irodatereket biztosít 2-10 fő közötti csapatok számára, de emellett természetesen coworking terei is vannak. A gyönyörűen kialakított szintek inspiráló környezetet teremtenek, amely elősegíti a kreativitást és az együttműködést, miközben a vállalatok csak azért fizetnek, amit ténylegesen használnak, és akár heti egy-két napra is bérelhetnek irodát maguknak. A teljesen felszerelt tárgyalótermek és az 50 fős rendezvénytér emellett alkalmas a brainstorming ülésektől a szemináriumokig minden céges esemény befogadására is.

A KLUSTER szolgáltatásai túlmutatnak a hagyományos irodáknál megszokottaktól: üzleti eseményeket, tapasztalatcserélő workshopokat és mesterkurzusokat szerveznek, hogy a KLUSTER igazi közösséggé váljon.
„Azt gondoljuk, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak a munkába járás változott meg, de lassan Magyarországon is átalakul a vállalkozói szemlélet. Egyre több az olyan vállalkozás és vállalkozó, aki nemcsak azért becsüli meg a munkavállalóit, mert ez az egyetlen járható út a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben, de őszintén azt gondolja, hogy az ő sikeréhez a boldog és sikeres munkavállalók is elengedhetetlenek. És emellett egyre több az olyan vállalkozó is, aki nem gondolja, hogy az üzlet egy zéró összegű játszma, aki hisz abban, hogy egy jó üzlet mindkét félnek öröm” – mesélt a KLUSTER mögötti üzleti filozófiáról Mark Downey, a KLUSTER operatív vezetője, aki szerint Budapest legújabb coworking irodája pont ilyen cégeket és tulajdonosokat vár. „Mert a csapatház csak egy üres marketing szöveg, amíg fel nem töltjük lakókkal. Akik igazi csapatjátékosok”.
Miért különleges a KLUSTER?
- Lokáció: A város legközepén, az Astorián van, ahonnan pár perc séta minden metróvonal.
- Rugalmas megoldások: Privát és nyitott irodák 2-10 fős csapatoknak, akár heti néhány napra is.
- Közösségi élmény: Üzleti események, workshopok és persze folyamatos tapasztalatcsere innovatív cégekkel.
- Hibrid munkavégzésre tervezve: 12 tárgyaló és 18 hangszigetelt fülke a teljes elvonuláshoz; bérelt optikai internet (1000/1000Mbs)
- Minden, amire egy cégnek és persze a dolgozóknak szüksége van: Korlátlan kávé és snackek, ergonomikus bútorok, ZEN szoba, chillout zone, 50 fős rendezvénytér, recepció, és még sok más.
- Különleges atmoszféra: Inspiráló, kreatív környezet, ahova mindenki örömmel jár be dolgozni.

A befektetőkről
Levendel Áron az alapító-ügyvezető, ő az, aki már a KAPTÁR-t is sikerre vitte. És különleges konstrukcióban társ az épület tulajdonosa, az Optinvest Zrt. is, a cég vezetői elkötelezettek egy eddig még nem elterjedt irodai szolgáltatás megvalósításában Budapest szívében.
Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Kluster Astoria Kft.