Így farsangoltunk régen: bálok, falusi vigasságok és böjti cibere (x)

„A farsang – mely szó a német ”Fasching„ kifejezésből van magyarosítva – a keresztény időszámítás és naptár szerint minden európai nemzetnél azt az évszakot jelenti, amely Vízkereszt és a böjt között esik. A böjt időtartamát még Nagy Gergely római pápa (Kr. u. 600 körül) hetven napról negyvenre csökkentette, és állandóan meghatározta; ez hamvazó szerdával veszi kezdetét.

A farsang minden keresztény országban a házasodások, menyegzők és táncos vigalmak időszaka. Nemcsak a falusi köznép körében, amely számára ilyenkor szünetel minden mezei munka, hanem a városiaknál, sőt az úri rendnél is.

Hossza attól függ, hogy húsvét későbbre vagy korábbra esik. Az a nap azonban, amelyen a vigalmak és zajos mulatságok tetőpontjukra jutnak, a farsang utolsó napja: a böjtöt, vagyis a hamvazószerdát megelőző nap” – foglalta össze a Vasárnapi újság 1857-ben az ókori görög és római tavaszváró rítusokból eredetezhető hagyományt, amit később a keresztény kultúrkör is átvett, saját képére formált.

Az Arcanum Újságok tárában több millió oldal digitalizált változata érhető el, amikben rákereshetünk a lapok címére, évszámra, illetve címszavakra is. Mivel a február a farsangról, a tavaszvárásról, illetve a böjt kezdetéről szól, megnéztük, hogyan telt a tél utolsó hónapja az 1900-as években, mikor még nem akadt munka a földeken. A fonók ilyenkor megteltek, de a városban ugyancsak előszeretettel tartottak nagyszabású bálokat.

Fényűző bálok és népi játékok

A Budapesti Hírlap 1922-es száma „Bál a nyomor enyhítésére” címmel emlékezett meg egy jótékonysági rendezvényről a Gellért-fürdőben, amit a budapesti rászorulók megsegítésére rendeztek. „Kilenc óra után egymás után érkeznek az autók és a kocsik, s a Gellért-fürdő hallja csakhamar ezernyi színben kezd csillogni. Mindenütt frakkok, katonai díszruhák és csodálatosan szép estélyi ruhák láthatók; szikrázó ékszerek, diadémek és kábító illatok töltik be a termet végig. Künn, a Gellért téren díszruhás rendőrök állnak, az előcsarnokban pedig fővárosi Árpád-csapatok sorakoznak festői sorfalat alkotva” – írta le az estet a lapot, és hozzátette, hogy a politikai és értelmiségi elit mind felsorakozott a Duna-partján, este háromnegyed tizenegykor pedig megérkezett többek között Habsburg–Lotaringiai József Ágost főherceg és Zsófia főhercegné is. Horthy Miklós kormányzó a feleségével tizenegy után futott be. A bejáratnál minden résztvevőnek adakoznia kellett, majd a tánc hajnalig tartott.

Amíg a nagyvárosokban elit bálokat rendeztek elegáns vendégekkel, zenekarral, az Operaház balett táncosaival, addig falun kissé máshogy nézett ki a február. „Mit is tehetne a falu népe a hosszú tél alatt, amikor a vastag hótakaró úgy eltemeti a kis falvakat, hogy alig lehet kimozdulni belőlük? Kávéház, mozi, színház nincs falun; manapság még a kocsmázás is sorra kerül. Úgy segít hát magán a falusi fiatalság, ahogyan tud. [...] A farsangolók többnyire a legények közül kerülnek ki, akik igen leleményesek a tréfák és bohóságok kiagyalásában. A legegyszerűbb, amikor menyecskének öltöznek, s így látogatnak el a fonóba. Arcuk el van takarva, a fonóban lévők pedig érdeklődve találgatják kilétüket. Azután vidám nótára táncra perdülnek, majd továbbmennek a következő fonóba” – írta le a hangulatot 1944-ben a Szentesi Napló.

Böjti receptek a 20. századból

„A rövid farsangba sok gond és kevés öröm zsúfolódott, de talán remélhetjük, hogy a böjt sem lesz sokkal rosszabb. Farsang és böjt között elmosódik a határvonal; a hiba csak az, hogy nem a farsang foglalja el a böjt birodalmát, hanem inkább a böjt a farsangét. Régebben még ez sem lett volna olyan nagy baj, mert akkoriban sokkal több ember rendelkezett a böjtöléshez szükséges feltételekkel – nemcsak lelki, hanem anyagi értelemben is. A szó nemes értelmében vett böjtöléshez ugyanis mindig éppúgy kellett egy kevés aprópénz, mint a farsangoláshoz.

A szakácsművészet ugyanis hosszú idő óta nagy súlyt helyezett arra, hogy böjt idején – amikor a húsételek erősen háttérbe szorultak – a maga kifinomult eszközeivel minél teljesebb kárpótlást nyújtson a húsfélékért más, ízletes fogásokkal” – kesergett a Pesti Napló 1933-ban. A lap kiemelte, hogy a böjtöt leginkább édesvízi és tengeri halakkal, rákokkal lehet túlélni. Nagyszerű tojásételeket érdemes készíteni, valamint olasz, francia, orosz és holland salátákat articsókával, karfiollal, olajbogyóval, feketegyökérrel. A cikk a tortákat, süteményeket és parfékat sem hagyta ki, illetve a déli gyümölcsöket sem, mint a böjt megmentőit.

Ám a legtöbbeknek ekkor nem sok konyhapénze maradt, így a böjti időszak nem a gazdag receptekről szólt. Hogy egy kicsit változatosabbak legyenek az étkezések, a Pesti Napló Ínyesmesterség című rovata évről évre adott tippeket februárra, hogyan kerüljük el a húsokat húsvétig. Ajánlott tejben és vízben pácolt heringet, parajpudingot és sajtszuflét is.

Ha pedig végképp kifogytak a családok a hozzávalókból és az ötletekből, elkészíthették a korpacibere-levest az 1934-es szám alapján.

„1 liter búzakorpát egy jókora fazékban leöntünk 3 liter forró, sós vízzel, majd lefedve 2–3 napig a meleg konyhában állni hagyjuk. Teszünk bele egy karéj kenyeret vagy 2–3 deka élesztőt is; ettől jól megsavanyodik. Amikor kellően savanyú, leszűrjük, és a levében megfőzünk 1–2 marék köleskását vagy hajdinát. A levesestálban 3–4 tojássárgáját 3–4 kanál tejföllel elhabarunk, majd ráöntjük a forró levest. Reszelt tormát adunk mellé.”