A pénz és egy doppinglistás gáz forgatja fel a Mount Everest-mászásokat

Az orosz sportolók szisztematikus doppingolásáról 2015 végén jelent meg a hivatalos jelentés, de már a korábbi években kiszivárogtak olyan információk, amelyek központilag szervezett, tiltott teljesítményfokozásról szóltak. Az egyik gyanús elem a 2014-es szocsi olimpiához kötődött, ahol több orosz versenyzőről, például az 50 kilométeres sífutást megnyert Alekszandr Legkovról is kiderült, hogy xenont belélegezve tett szert jogosulatlan előnyre.

Akkoriban még aránylag kevés figyelmet fordítottak a nemesgázok teljesítményfokozó hatására, de ma már ott szerepelnek a doppinglistán. Ezért is vetett fel számos kérdést, hogy néhány héttel ezelőtt egy hegymászócsapat xenont használva készült fel a Mount Everest meghódítására. Sikeres is volt a csúcstámadásuk, ráadásul teljesen átírták az eddig bevett stratégiát. Az újításuk és benne a xenon akár az Everestre települt iparágat is felforgathatja, miközben a nemesgáz használata etikai és egészségi kérdéseket is felvet.

Korábban elképzelhetetlen tempó

Garth Miller, Alistair Carns, Anthony Stazicker és Kevin Godlington korábban a különleges erőknél szolgáló katonák voltak, és az expedícióra egy osztrák céggel, a Furtenbach Adventuresszel szerződtek. A mászás közben öt serpa segítette őket, és egy fotós-videós is velük tartott.

Ma már gyakorlatilag bárkit fel tudnak vinni a Föld legmagasabb hegycsúcsára az erre szakosodott cégek – a kedvező időjárási ablakokban szó szerint egymás sarkát tapossák a hegygerincen az extrémturisták –, így az önmagában nem meglepő, hogy négy harcedzett katona feljutott. A felkészülésük volt a formabontó, ami akár másoknak is példát mutathat.

A négy brit hegymászó május 16-án hagyta el az Egyesült Királyságot, és öt nappal később már ott álltak a világ tetején, indulásuk után egy héttel pedig már újra Londonban voltak. Ez a gyorsaság megdöbbentő és eddig elképzelhetetlen volt, hiszen még a pótlólagos oxigénnel mászók is heteket töltenek akklimatizációval, mielőtt nekivágnak a csúcsnak. Az alaptáborba érkezés és a csúcstámadás között több mint egy hónap is eltelhet normál esetben, de három hétnél rövidebb idővel egyetlen kereskedelmi expedíció sem számol.

„A mi expedíciótípusunk utat nyit azoknak az embereknek is a Mount Everestre, akiknek nincs elég szabadidejük a hagyományos élményekre”

– mondta a felkészítő cég tulajdonosa, Lukas Furtenbach.

A négy brit fejenként 153 ezer dollárt (körülbelül 54 millió forintot) fizetett a gyorsított eljárásért, ami a felkészülésük, felkészítésük költségeit is fedezte. Két héttel az expedíció előtt a négy férfi egy német kórházba utazott, ahol egy-egy vödörszerű műanyag sisakot húztak a fejükre, és azon keresztül kaptak oxigénnel kevert xenont. Tanulmányok szerint a nemesgáz a nagy magasságban bizonyos fokig védelmet nyújt létfontosságú szerveknek a hegyibetegséggel szemben.

A másik hatása pedig az, amiért az olimpikonok is próbálkoztak vele, belélegezve ugyanis serkenti az eritropoetin nevű (EPO-ként doppingszerként elhíresült) hormon termelését, és a vér oxigénszállítását végző vörösvérsejtek képződését stimulálja. Az olyan oxigénszegény környezetben, mint amilyet a magas hegyek jelentenek, nyilvánvalóan jól jön, ha több oxigént képes felvenni az emberi szervezet. Furtenbach szerint ha más akklimatizációs módszerekkel ötvözik a xenon belégzését, az extrém magasságok kibírására is alkalmassá teszi az embert. Az ő kliensei hat hétig aludtak oxigénsátrakban.

A kiegészítő módszerek jól ismertek az élsportolók között. Ezek közé tartoznak a magaslatot, annak oxigénszegény környezetét szimuláló hiperbarkamrák, oxigénsátrak és módosított levegőjű pihenőszobák (ilyenek vannak a Kovács Katalin-féle kajakakadémián is). Mind ugyanazt a célt szolgálják, mint a xenon: rákényszerítik a szervezetet, hogy több vörösvérsejtet termeljen. Ez az alkalmazkodás tengerszinten is tud sokat emelni a teljesítményen, de nagyobb magasságokban is hasznos.

A xenon teljesítményfokozó hatásáról egyébként nincs egységes álláspont a tudományban, erre utalt a Nemzetközi Hegymászó Szövetség (UIAA) is egy közleményében: az elérhető tanulmányokat megvizsgálva a szervezet orvosi bizottsága arra jutott, hogy a xenonnak nincs bizonyított, közvetlen teljesítményfokozó hatása, viszont veszélyes lehet a használata. Azt megjegyezték, hogy a xenon egyszeri belégzése megnöveli az EPO-termelést, de ez álláspontjuk szerint nem marad fenn tartósan.

„Az akklimatizáció komplex folyamat, ami eltérő mértékben számos szervre, szervrendszerre hatással van, például az agyra, a tüdőre, a szívre, a vesére és a vérre – de egyelőre nem teljesen tudni, hogyan. Mivel az élettani változások napokig, hetekig tartanak, hogy a szervezetet befolyásolják, élettani szempontból egyetlen, egyszeri gyógyszer nem lehet a kulcs a jobb akklimatizációhoz vagy a teljesítmény növeléséhez. Különösen az eritropoetin esetében, amely a xenon célpontja. A vörösvértestek növekedése hetekig tart, így a közvetlenül a hegymászás előtti alkalmazástól nem várható különbség a hemoglobin, a hematokrit vagy a teljesítmény tekintetében” – írták a közleményben, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a xenont eredetileg altatógázként használták az egészségügyben, és ha nem körültekintően adagolják, akkor nagy veszélyekkel is járhat.

Felforgathatja az Everestet

Az expedíciós hegymászás nem versenysport, így nem érvényesek rá a doppingszabályok, vagyis a xenon használata sem tiltott. Furtenbach azt mondta, hogy ők nem is feltétlenül teljesítménynövelés céljából használják a nemesgázt, inkább a hegyibetegség ellen gondolják hasznosnak, főként az agy- és tüdőödéma megelőzésében. Állatkísérletek már bizonyították, hogy túl gyors emelkedéskor a xenonbelégzés védelmet nyújthat a hegyibetegség potenciálisan halálos formáival szemben.

Ha a xenon élettani hatásai nem feltétlenül tisztázottak is, sok hegymászó etikájába már maga a kísérletezés sem fér bele, azaz hogy egy ilyen trükkel megkönnyítsék a feljutást. A tradíciókat követő alpinisták már az egyre szaporodó, az Everestet kiárusító kereskedelmi expedíciózást is rossz szemmel nézik, és olyanok is vannak, akik megvetően néznek már arra is, aki pótlólagos oxigénnel próbál feljutni, vagy akár csak elhelikopterezteti magát az alaptáborba.

Vannak, akik már azt vizionálják, hogy a xenonos expedíciózás megrengetheti a serpaközösségeket. A rövidebb utak miatt megcsappanhat a kiszolgáló személyzet létszáma vagy a megkurtított szezon miatt a munkaórák száma. Az, hogy gyorsabban fel lehet jutni az Everestre, még nem jelenti azt, hogy akkor még több embert végig lehet zavarni a hegyen. A tumultus mindenképpen adott, sokkal több csúcsengedélyt a nepáli hatóságok sem adnának ki, az időjárási ablakok pedig eleve korlátozzák a sikeres mászások esélyét. A pokoli hidegre és viharos szélre pedig a xenon sem megoldás.

Damber Parajuli, a nepáli expedíciószervezők szövetségének elnöke a BBC-nek azt mondta, ha elterjed az otthoni akklimatizáció, annak közvetlen negatív hatása lesz a turisztikai iparágra. „A hegyekben való akklimatizálódás a hegymászás alapszabálya. Ha ez nem történik meg, akkor a hatóságok nem adhatnak nekik igazolást arról, hogy megmászták a hegyet” – mondta.

Furtenbach természetesen inkább az előnyeit látja a gyorsított mászásnak. Szerinte a pár napos ott-tartózkodás például csökkentheti az Everesten képződő évi több tonna hulladék mennyiségét, és kevesebb erőforrást is kell felhasználni helyben, így a karbonlábnyom is csökkenhet. Másik előnynek azt látja, hogy kisebb a baleseti kockázat is, ha egyből a csúcs felé indulhatnak az otthon felkészített mászóik. Minél több időt tölt valaki a magasban, annál nagyobb az esélye a fagyásnak, a kimerültségből vagy mentális problémákból fakadó baleseteknek.

Az osztrák vállalkozó nem gondolja, hogy az egyhetes expedíciók dominánssá válnának. Egyrészt elég drágák, és az otthoni felkészülés körülményeit sem mindenhol lehet megteremteni. Egy nepáli cég 40 ezer dollár körül kér, a nyugati vállalkozások ennek közel a dupláját kérik, míg Furtenbachnál majdnem ennek a négyszeresét kell befizetni a rapid túrára. Will Cockrell szakíró úgy látja, hogy a gyors Everest-mászásokat a piaci verseny logikája hívta életre. A nyugatiak nem tudnak árban versenyezni a nepáliakkal, ezért indultak el más irányokba, és próbálnak meg kiszolgálni vastag pénztárcájú turistákat.

A négy veterán katona sikeres mászása nagy hírverést hozott Furtenbachnak, aki szerint a róluk szóló tudósítások a xenonban látták meg a szenzációt, pedig az csak egy kis része volt a projektnek. Ugyanakkor ő maga is nagy jelentőséget tulajdonít neki. „Ahogy a csúcs felé menet több holttest mellett másztunk el, azt kérdeztem magamtól, hogy vajon a xenon számíthatott volna-e azoknak, akik meghaltak. A válasz az, hogy minden bizonnyal igen” – írta egy Instagram-bejegyzésben.

Furtenbach azt állítja, hogy a britek Everest-expedíciója után sokan támadták a hegymászóközösségből, még halálos fenyegetéseket is kapott. Azért támogatókra is lelt, az Everestet először pótlólagos oxigén nélkül megmászó Reinhold Messner is nagy ötletnek találta a xenon használatát.

Az Everest-mászások piacára Furtenbach 2014-ben lépett be, és már kezdettől fogva hitt a technológiai újításokban. Kliensei mindegyikének viselnie kell egy olyan kijelzőt, amelyen az aktuális pulzusszámuk és oxigénszaturációjuk látható, és nagy adag oxigént is kapnak a palackjukból, percenként 8 litert.

Már 2017-ben meghirdette a Flash-expedíciót, ami három hétre zsugorította a Himalájában tartózkodást. Akik erre fizettek be, azoknak előtte nyolc hétig kellett hipoxiás sátrakban aludniuk otthon. Furtenbach maga is kipróbálta a bevezetett módszereit, 2019 óta lélegzik be xenont is. Először a legmagasabb amerikai hegycsúcsot, a 6961 méteres Aconcaguát mászta meg úgy, hogy egy héttel korábban xenont használt. Helikopterrel felvitette magát az alaptáborig, majd onnan egy nap alatt elérte a csúcsot. 2022-ben pedig már egy Everest-mászást is kipipált. Egy vele tartó fotós és egy hegyivezető is megkapta a xenonkezelést, és gond nélkül feljutottak a 8850 méteres csúcsra. Az indulástól számított 16. napon már otthon is volt Innsbruckban – ekkor született meg az egyhetes Everest-expedíció gondolata.

„A pulzusszámom és a véroxigénszintem ugyanolyan volt, mint azoké a vezetőké, akik magassági sátrakkal akklimatizálódtak. Tudtam, hogy a megfelelő logisztikával és a kiegészítő oxigénnel való tartalékolással az egy hét lehetséges” – idézte őt a Climbing.com. Az osztrák mászó azt is állította, hogy tíz százalékkal növekedett a hematokritértéke, amit szerinte nyolchetes magaslati akklimatizációval lehet elérni.

Sok alpinista már azt sem igazán érti, hogy miért kellene felgyorsítani az Everest-mászásokat, amikor azok életre szóló élményt jelentenek az akklimatizációs körökkel és a várakozásokkal, a nepáli kultúra megismerésével együtt. „Talán ez a modern társadalomra adott válasz, amiben mindent tegnap akarunk, és senki sem akar várakozni” – mondta Kenton Cool hegyivezető a Financial Timesnak.

A rapid csúcstámadásnak több veszélye is lehet szakértők szerint. Az akklimatizációs körök nemcsak a testet készítik fel, de ezalatt a befizetett túrázók azt is megtanulják, hogyan kell mozogni a hegyen, milyen veszélyekre kell felkészülni. Szakértők szerint nekik a túlélési esélyeik is jobbak, ha, mondjuk, a halálzónában valamilyen okból elveszítenék az oxigénpalackjukat.

Persze már az is kiderült, hogy Furtenbach rendszere is túlbiztosított. Az egyik legnépszerűbb, de vitatott dolgokat is meglépő serpa, Nirmal Purja azt jelentette, hogy amerikai kliense, Andrew Ushakow három nappal és 23 órával New York elhagyása után már fent volt az Everest tetején. Nem valószínű, hogy mindez az előakklimatizációján múlott, sokkal inkább azon, hogy öt serpa segítette, és már az alaptábortól kezdve végig oxigénpalackot használt. Ez a módszer sem költséghatékony, de ha van rá kereslet, csinálni fogják.