Komoly bajban a MotoGP kétszeres világbajnoka, és nem látszik a fény az alagút végén
Több szempontból is szimbolikus volt a MotoGP hétvégén megrendezett mugellói versenye, amiről a legtöbben Marc Márquez győzelmére fognak emlékezni. Az elsőt is épp ezen a pályán szerezte tizenöt évvel korábban, vasárnap pedig már a kilencvenharmadikat – pont annyinál jár a spanyol legenda, amilyen rajtszámmal versenyez. Nem sikerült viszont a felzárkózás csapattársának, az olasz Francesco Bagnaiának, aki ezzel soha nem látott mélypontra került.
Felzárkózás alatt nem a bajnoki pontállást értem, hiszen Bagnaia már így is 110 pontos lemaradásban van a spanyolok nyolcszoros világbajnokához képest (de azért még ezzel is a harmadik helyen áll összetettben). Önmagában az megnyugtató lett volna, ha hazai pályán egy olyan versenyt tud futni, ahol esetleg elérhető közelségben tud maradni Márquez mögött. Így viszont nemhogy a fényt nem látja az alagút végén, de jó eséllyel azt sem, merre lehet a kijárat.
Ez pedig több szempontból is érdekes és sokat mondó lehet, noha a helyzet talán nem is annyira bonyolult, mint az elsőre gondoljuk. Egyszerűen arról van szó, hogy a motorversenyzés egy korszakos zsenije felülhetett a jelen legjobb motorjára. Így Márquez és a gyári Ducati kombinációjának dominanciája talán nem meglepő. A spanyol versenyző akaraterejéről és elszántságról már írtunk korábban, azt viszont kevésbé taglaltuk, hogy egy hozzá hasonló alfahím milyen hatással lehet egy csapattársra. Van is erre egy közmondásunk: két dudás nem férhet meg egy csárdában.
A fentiekből viszont még mindig nem egyértelmű, hogy Francesco „Pecco” Bagnaia miért lett árnyéka önmagának. Ennek próbáltunk most kicsit a mélyére ásni.
A 28 éves olasz versenyző azon túl, hogy a Valentino Rossi nevével fémjelzett VR46 Academy tagja, a Ducati talán első igazán saját nevelésű versenyzője. Bagnaia a gyár szatellitcsapatánál, a tavaly világbajnoki címet szerző Pramacnál kezdett, az itt eltöltött két év után viszont felülhetett a hőn áhított gyári motorra, pedig nem igazán voltak kiugró eredményei. Talán ezért is lepett meg mindenkit, amikor az első, gyári csapatnál eltöltött szezonjában már a második helyen zárta a bajnokságot, az azt követő két évben, 2022-ben és 2023-ban pedig világbajnok lett. Többen állították akkor, hogy a Ducati agytrösztje, Gigi Dall’Igna saját képére formálta Bagnaiát, hiszen ő volt az, aki feltétel nélkül elhitte, amit a mérnök javasolt neki, és teljesítette, amit kért tőle. Ennek lett a hozadéka a két világbajnoki cím, valamint egy stabilnak hitt karrier a Ducati gyári csapatánál. Bagnaia közben megkapta a professzor becenevet, és jó eséllyel ő tanulta meg elsőként tökéletesen kezelni a modern MotoGP motorok elektronikai rendszerét. Vele pedig megszületett a versenyzők legújabb generációja, akik több ponton hasonlítanak korunk Forma–1-es ászaihoz.
Ezekben az években Marc Márquez leginkább csak szenvedett és próbált felépülni a horrorsérüléseiből. Eközben sokan úgy gondolták, harminc felett ezen a szinten már képtelen lesz újratanulni az elektronikai vívmányokat, miközben a szakma is úgy vélte, hogy a spanyol legenda a mezőnyben talán a leginkább analóg versenyző.
Azt viszont máig nem tudjuk, hogy a tavalyi szezonban valójában mi történt Bagnaiával, de valószínűsíthető, hogy Márquez mentális hadviselése már akkor megkezdődött, amikor a Ducatihoz igazolt. Tény, hogy a torinói versenyzőt már 2023-ban is megszorongatta a Pramac csapatnál versenyző Jorge Martín, de akkor még valahogy megvédte a bajnoki címét. A tavalyi szezonban viszont megannyi alkalommal indokolatlanul hibázott, amikor pedig test-test elleni küzdelemre került a sor, egy darabig inkább volt előzékeny, mintsem kemény harcos. A Ducati saját gyártású dokumentumsorozata is kiemelt ezekből a pillanatokból egyet: akkor egy elvesztett csata után a csapatmenedzser, Davide Tardozzi üvöltözött Bagnaiával a kamionban úgy, hogy a versenyző mellett ülő felesége is csak helyeselt. Tardozzi mondatai így szóltak: „Ha nem leszel keményebb a pályán és nem állsz bele a csatákba, ezek teljesen kicsinálnak. Nem hagyhatod magad, légy keményebb.”
Bagnaia csak üveges tekintettel merengett maga elé, bárki kiszúrhatta a jelenetet nézve, hogy valami nincs rendben vele. Miután 2023-ban megvédte a bajnoki címét, 2024-ben talán túlontúl elkezdett a mindent egy lapra feltevő Marc Márquezre koncentrálni. Persze a spanyol többször is hibázott, és végül meg sem közelítette az esélyeseket, de Bagnaia figyelme valahogy mégis inkább rá terelődött ahelyett, hogy Martínra és a címvédésre figyelt volna.
Erre mondják a professzionális sportban: Márquez azelőtt győzte le Bagnaiát, hogy a pályán éles körülmények között találkoztak volna, egyszerűen azért, mert beférkőzött a tudatába.
A kialakult helyzetre nem volt jó hatással Bagnaia mentora, Valentino Rossi sem, aki még a mai napig felemlegeti a 2015-ben történt konfliktusát Márquezzel, olyannyira, hogy az akadémia versenyzőinek ezt a tanmesét minden egyes alkalommal végig kell hallgatni, és lojálisan bólogatni a Rossi-féle verzióra. Ez pedig nemhogy nem szerencsés, egyszerűen eltereli a versenyző figyelmét. És noha Rossi valóban jó főnök lehet, ebből az egy témából nem enged. Így Bagnaiának már akkor meg kellett küzdenie a Marc Márquez-stigmával, amikor az még nem is létezett.
Egy nem csúcsformában levő Márquez persze nem okozott volna komoly félelmet, csak hát ott volt a háttérben egy plusz konfliktus, méghozzá az, hogy a nyolcszoros világbajnok Ducati-motorra ülhetett. Ez csíphette a szemét Valentino Rossinak, aki feltétlen lojalitást várt volna a bolognai gyártótól, és burkoltan tulajdonképpen arra kérte őket, ősi riválisa soha nem ülhessen fel a mezőny legjobb motorjára. Azt hihette, hogy van elég befolyása ilyen horderejű kérdésekben, már csak azért is, mert az ő csapata is Ducati-motorokat használ, na meg azért, mert Casey Stoner 2007-es sikere után ő szállította a gyár következő világbajnokát: Bagnaiát.
Ezek után az első pofon nyilván az volt, amikor Márquez már tavaly felülhetett Ducatira egy szatellitcsapatnál. Ezt a gyár akkor még azzal magyarázta, hogy nekik viszont nincs befolyásuk arra, hogy egy kliens csapat melyik versenyzőt igazolja le. A még nagyobb pofon viszont akkor érkezett, amikor a gyári Ducati csapat, látva Bagnaia botladozásait végül mégsem az olasz legnagyobb kihívóját, Jorge Martínt igazolta le, hanem bejelentették Marc Márquez érkezését a csapathoz. Ez valószínűleg érzékenyen érintette Rossit, de az idei év eredményeit látva nemhogy rossz lóra tettek Márquezzel, hanem nagyon is józanul döntöttek. Az már teljesen más kérdés, hogy az eddig analógnak tartott Márquez egyetlen év alatt miként tudta teljes mértékben megváltoztatni motorkezelési és versenyzési stílusát úgy, hogy az teljes mértékben összhangba kerüljön a Ducatival. Azt hiszem ez ismét csak a spanyol kivételes tehetségét mutatja meg.
És persze az is egy teljesen más kérdés, hogy Pecco Bagnaia milyen mentális mélypontra került, ami miatt már a szezon elején biztosnak hitt második helyét sem tudja megtartani a mezőny legjobb motorjával. Hiszen egy jobb napot kifogva is maximum a dobogót éri el, de az utóbbi futamokon sokszor még arról is lecsúszott, és önmagához képest elveszve rója a köröket.
Valószínűleg az egész Rossi–Márquez-konfliktus sem tett jót neki, ahogy az sem, hogy Rossi nem érezte, Bagnaia egészen más habitusú karakter hozzá képest. A kilencszeres világbajnok Rossi fénykorában folyamatosan ellenségeket keresett, ez éltette, Bagnaia viszont sokkal higgadtabb típus, akit inkább motivál a nyugalom és a rendezett körülmények.
Emiatt természetesen nem szabad elítélni egyikőjüket sem. Hiszen a Forma–1-es szakkommentátor, Martin Brundle nemrég egy beszélgetés során vallotta be, amikor a Mercedes főnöke, Toto Wolff arról kérdezte egy fordított interjúban: milyen versenyző és személyiség volt Ayrton Senna? Brundle elmondta, hogy Senna mindig is úgy érezte, az egész világ ellene van, ezért is tudott ennyire szenvedélyesen versenyezni.
Márquez például teljesen eltér a fentiektől, mert neki nincs szüksége ellenségekre, hogy motivált legyen. Őt egyszerűen a győzelem motiválja, függetlenül attól, hogy kit kell leelőznie a pályán.
Az viszont tény, hogy a korabeli Rossihoz hasonlóan szintén alkalmazza a mentális hadviselést, mind az ellenfelekkel, mind a csapattársakkal szemben. Ez persze nem új dolog, a motorsportban régóta alapelv, hogy első körben a csapattársadat kell legyőzni, csak azután az ellenfeleket.
Így volt ezzel Mick Doohan is a kilencvenes években, amikor az ausztrál a királykategória egyeduralkodójának számított. A Doohant jól ismerő újságírók állították, az ausztrál még azelőtt megverte a mezőnyt, hogy pályára gurultak volna, mert egyszerűen olyan karizmával bírt. Ebbe persze beletartoztak az apró mentális játszmák is. Ezeket már az edzéseken, sajtótájékoztatókon kezdte, ezért persze nem furcsa, ha néha Márquezt is hasonlókkal vádolják napjainkban. Nincs ebben semmi kirívó, a nagy bajnokok mindig így csinálták, mert a verseny nemcsak a pályán, hanem fejben dől el.
A június 22-i mugellói futam előtti sajtótájékoztatón Bagnaia úgy nyilatkozott: ha ezen a helyszínen sem képes magára találni, komoly bajban van. Nos, a vasárnapi főfutam első hat köre némi bizakodásra adott okot, mert talán még soha nem láttunk ennyire vehemens motorozást a kétszeres világbajnoktól. A hetedik körben viszont megcsúszott alatta néhányszor a motor, ő pedig leszakadt.
A futam után azt nyilatkozta, ugyanazzal küszködött, mint a szezon eddigi összes versenyén: egy ponton túl nincs meg az érzés a motor elejétől. Bagnaia pedig bizonyította ezzel a hétvégével, hogy tényleg gondban van, de a megoldást jó eséllyel önmagában kell keresnie. Megállás pedig nincs, a mezőny június utolsó hétvégéjén már Hollandiában versenyez, ez pedig remek lehetőség az olasznak, hogy mielőbb maga mögött tudja a hazai pályán elszenvedett vereséget.
