Eső, kicsúszások, safety car, büntetéssel bukott futamgyőzelem, minden volt a Brit Nagydíjon, amin Hülkenberg a 19. helyről indulva lett a hős
Hatalmas eső kapta el a silverstone-i versenypályát vasárnap, és bár az F1-futam rajtjára már elállt az eső, a hatása így is jelentős volt: a pilóták viszonylag jelentős része a felvezetőkör alatt úgy érezte, hogy már száradt annyit a pálya, hogy felesleges itt átmeneti esőgumikkal szórakozni, inkább kockáztatnak. Többek között George Russell, Charles Leclerc és Isack Hadjar is úgy döntöttek, hogy a rajtrácson való felsorakozás helyett inkább bevállalnak egy, még a rajt előtti kerékcserét, és bár a mezőny végére kerülnek, de már száraz pályára való gumival kezdik meg a futamot.
Öt pilóta ezzel villámgyorsan hátrasorolódott, ám mielőtt kiderült volna, hogy ki döntött jól, máris jött egy baleset: Liam Lawson csapódott a gumifalba, és a baleset miatt virtuális biztonsági autós szakasz következhetett már az 52 körös futam legelején. Eközben az élen nem volt változás, Max Verstappen megőrizte az első helyét a két McLaren, Oscar Piastri és Lando Norris előtt.
A verseny a negyedik körben folytatódott, ekkorra Kimi Antonelli a másik Mercedesszel is száraz pályára való gumikra váltott. Hogy ez erős kockázat, jól jelezte, hogy a negyedik körben a korai kerékcserések egyike, Gabriel Bortoleto csúszott neki háttal a gumifalnak. Elsőre úgy tűnt, hogy a mezőny megússza a safety cart, mert a Sauber kiszabadult a sóderágyból, ám a kocsi hátsó szárnya annyira megsérült, hogy a brazil pilóta így sem jutott vissza a boxutcáig, a pálya szélén kellett megállnia. Ezzel az ötödik körben már a második virtuális biztonsági autós szakasznál (VSC) tartottunk, miközben egyre közeledett egy újabb esőhullám.
A hetedik körben már harmadszor vághattak neki az éles versenynek a pilóták, és sokáig nem is kellett várni arra, hogy valóban élesedjen a helyzet: Piastri a nyolcadik körben megtámadta és meg is előzte Verstappent, átvéve a vezetést.

A 10. körhöz közeledve átmenetileg úgy tűnt, hogy a száraz gumira váltó pilóták nyerhettek nagyot, Russell és Leclerc 3-5 másodperccel volt gyorsabb a mezőny hátsó felében, mint Piastriék az élen, csakhogy befutott a korábban jelezett eső, és mindenki, aki korábban kockáztatott, mehetett újra a boxba, hogy átmeneti esőgumikhoz jusson.
Sőt, a 11. kör végére eldőlt, hogy még az átmeneti esőgumi is kevés a hirtelen jött esőhöz, sorra ment szinte mindenki egy frissebb szett átmeneti esőgumiért. A körülmények még a híresen kiváló esőmenő Verstappent is megtréfálták, egy kanyarban lecsúszva Norris mögé csúszott vissza, ám gyorsan visszaszerezte a helyét egy, a McLarenénél gyorsabb kerékcserével. Páran viszont maradtak a rajtnál kapott gumiknál, Alex Albon és Esteban Ocon is bekerült a top 5-be átmenetileg, de hamar visszacsúsztak a friss gumikkal érkező pilóták mögé.
A versenyigazgatóság viszont a 14. körben úgy ítélte meg, túlságosan heves az eső, nagy és veszélyes tócsák alakultak ki a pályán, így a pilóták biztonsága érdekében beküldték a safety cart. A fékezett tempó a 17. kör végéig maradt, majd a 18. körben megint eljött – Isack Hadjar nagy erővel csapódott bele a gumifalba, és a mentés idejére megint szükség volt a biztonsági autóra.
A top 10 így nézett ki a futam harmadán túl: Piastri, Verstappen, Norris, Lance Stroll, Nico Hülkenberg, Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Russell, Fernando Alonso, Carlos Sainz.
A 22. körben már sokadszor indult újra a hajsza, és megint egyből jött valami izgalom: Verstappen az újrarajtnál hibázott, és teljesen váratlanul megpördült a Red Bull-lal. A négyszeres világbajnok egészen a tizedik helyig csúszott vissza. Az élen Piastri és Norris mögött három meglepetésember, Stroll, Hülkenberg és Gasly jöttek.
Közvetlenül a safety car távozása előtt Verstappen egy pillanatra megelőzte Piastrit, de a visszajátszásból látszott, hogy az ausztrál fékezett indokolatlanul nagyot. A versenybírók is így látták, a McLaren-pilóta 10 másodperces büntetést kapott a megmozdulásért.
A két McLaren teljesen külön tempóban haladt az élen, kétség nem férhetett hozzá, hogy hacsak nem jön valami nagy, váratlan hiba, akkor a brit csapat kettős győzelmet arat a hazai közönség előtt. A harmadik helytől hátrafelé viszont ádáz csata volt, a harmadik dobogós pozíciót például Hülkenberg vette el Strolltól, ráadásul úgy tudta hosszan megtartani, hogy Hamilton jött szorosan mögötte a Ferrarival.
A 39. körre jött meg pár csapatnál a kockáztatási kedv, előbb Alonso, majd Russell döntött úgy, hogy száraz pályára való gumit kér megint – Russell szinte egyből meg is pördült, óriási mázlija volt, hogy nagy bukótér és nem egy gumifal várta a pályán kívül, így versenyben maradhatott a 14., utolsó előtti helyen. Ekkor még korai volt a rizikó, a 42. körben viszont már Hamilton, Stroll, Verstappen, Gasly, Sainz, Oliver Bearman és Cunoda Júki is mentek száraz gumikért, majd Hülkenberg is követte őket a harmadik helyről.
A 44. körben Piastri, a 45.-ben pedig Norris is beállt a sorba, miközben azért a pálya még bőven nem állt kész a száraz gumikra, Hamilton, Esteban Ocon, Bearman és Sainz is lecsúszott az aszfaltról, de a kerékcsere után Piastri alatt is beszitált az autó a túl csúszós pálya miatt.
Miután Norris az élre állt Piastri büntetésének köszönhetően, már nagyon simán húzta be a futamgyőzelmet, sorban második, szezonbeli negyedik sikerét aratva. A McLaren kettős győzelmet ért el a hazai futamán, a verseny hőse viszont alighanem az a 37 éves Nico Hülkenberg, aki nemcsak hogy dobogós helyre hozta be a Saubert, de pályafutása 239. versenyén állhatott először a dobogóra a Forma–1-ben. Mindezt úgy, hogy a 19. helyről indult. Mindent elárul, ahogy a csapat ünnepelte a német versenyzőt:
A két McLaren és Hülkenberg mögött Hamilton, a megpördülése után az ötödik helyig visszakapaszkodó Verstappen, majd Stroll, Gasly, Alonso, Albon és Russell zártak pontszerzőként.
Sorban két futamgyőzelmével Norris sokat zárkózott a pontversenyben, de még mindig Piastri vezeti a világbajnokságot, neki 234, csapattársának 226 pontja van. Verstappen nagy szakadék után 165 ponttal jön, rajtuk kívül még Russell (147), Leclerc (119) és Hamilton (103) vannak még 100 pont fölött. A csapatversenyben a McLaren előnye tetemes, a britek 460 ponttal állnak, a Ferrari 222-vel, a Mercedes 210-zel, a Red Bull 172-vel jön mögöttük.
Az F1 kisebb kihagyás után, július 25-27. között a Belga Nagydíjjal folytatódik, majd utána egyből jön augusztus elején a Magyar Nagydíj.