Apámhoz kellett felnőnöm, aki nem tudta, hogy ez milyen – fontos gondolatok Csipes Tamara interjújából

Csipes Tamarát 2011-ben az év női sportolójának választották az újságírók szavazatai alapján, majd nem jutott ki a 2012-es londoni olimpiára. Ezek után elment tíz hónapra Ausztráliába, ami igazi szanatóriumot jelentett neki. 2015-ben rövid időre eltiltották kokainhasználat miatt. Utána, 26 évesen nemcsak részt vehetett élete első olimpiáján, hanem győzött is a kajaknégyessel Rióban. Három olimpián két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött össze. Még Párizsban bejelentette, hogy egy évet kihagy és nem versenyzik. 35 éves most, a sportágban nem ritka, általános trend, hogy még idősebben is sikeresek a versenyzők. Csipes volt a Most jövökben Fábián Tamás vendége.

Az eredményeket már nem hajszolja, a jó érzéseket igen

„Még nem döntöttem el. Azt sem tudom kimondani, hogy száz százalékig igen, azt sem, hogy nem. Annyi minden függvénye. Egy biztos, hogy nem akarok plusz terheket a nyakamba venni, csak azért, hogy tudjam folytatni” – válaszolta a visszatérését firtató kérdésre.

Szeret edzeni, a teljesítménykényszert viszont nem tenné magára. Az egyik oldalon ott van az, amit sokan mondanak, hogy hülye lenne nem folytatni, mert simán tudna még sikeres lenni, fizikailag is rendben van. A jó érzések miatt csinálná tovább – például mert pluszt adna a négyesben vele küzdő társainak –, nem az eredmény miatt. A másik oldalon viszont ott van a stressz, és alapból is sok mindenen stresszel.

Hogy kilencszeres világbajnok, azt nem is tartja számon, annyira olimpiacentrikus a sportág, egyben az ország is.

A 2021-re halasztott tokiói olimpia előtt az volt a célja, hogy hozzon egyéniben egy érmet, mert akkor volt először olyan szabály, hogy egy nemzet két versenyzőt is indíthat ugyanazon a távon. Mivel neki egyesben a hatszoros bajnok Kozák Danutát kellett itthon felülmúlnia, egyéniben nem versenyezhetett 2016-ban. „Tokió után egyszerűbb volt a döntés, csináltam volna akkor is tovább, ha onnan nem hozok haza érmet. A jó egyéni eredményt az ezüsttel ott kipipáltam.”

Ehhez rakott még egy ezüstöt Párizsban egyesben és párosban is, a négyes pedig a harmadik helyen végzett. Rögtön az érmei után azt mondta: „Az tudtam maradni, aki vagyok, és az lenni, aki szeretnék.”

A mostani beszélgetésben kifejtette, mivel a családja benne volt az élsportban, máshogy szocializálódott az első pillanattól, máshogy áll egy csomó dologhoz. Apja, Csipes Ferenc, olimpiai bajnok kajakos, az 1988-ban győztes kajaknégyes vezérevezőse. Anyja, Orosz Andrea 27-szeres magyar bajnok úszónő, aki a 84-es olimpián lehetett volna a topon, de a szocialista országok bojkottja miatt nem mehetett Los Angelesbe. Tamarának a kajakozás tetszett meg, alig várta, hogy annyi idős legyen, hogy elkezdhesse, és majd az apja legyen az edzője, aki addigra megszerzi a szükséges végzettséget.

„Apukám elérte, amit szeretett volna. Nem az volt, hogy rám nyomja a sportot, hogy a lányán keresztül szeretne kiteljesedni, mert neki nem sikerült. Láttam nem egyet, hogy a szülő jobban akarja, az edző is jobban akarja, mint a versenyző, ez mindkettő zsákutca.”

Kapcsolatukat úgy jellemezte, hogy volt benne egy belső teljesítménykényszer, rengeteget bántotta magát. Az apja korán látta benne a sikerességet, amit ő akkor még nem. Az apja tudta, hogy milyen érzés a csúcsra érni, és egy csomó konfliktus is lett belőle.

„Volt előttem egy példa, mást se hallottam, hogy apám a legszorgalmasabb, ahogy a Csipes Feri edzett, az tökéletes volt. Ehhez kellett felnőnöm, és ő nem tudhatta, hogy ez milyen érzés nekem. Nem kommunikáltam róla, nem beszéltem, mert a komfortzónán kívüli volt.

Sokáig szerettem volna megfelelni neki, és eközben nem tanították meg, hogyan kommunikáljak róla.”

Arcul csapta, amikor a junioroktól kiöregedve a felnőttek közt sokáig nem lett sikeres, lassabb volt az átmenet, mint gondolta. Kovács Katalin 2009-ben lett Csipes tanítványa, ami inspiráló és frusztráló is volt neki egyben. A 2012-es válogatókon nem szerepelt jól, kimaradt az olimpiai csapatból, ez terelte Ausztrália felé az év végén. Az ausztrál és hazai közeget úgy hasonlította össze, hogy itthon hajlamosak úgy kezelni a versenyzőket, mintha robotok lennének.

„Ha kint nem volt jó napom, nem azért nem volt, mert nem szeretném megcsinálni az edzést. Felfogták, úgy vagyok a 60 százalékon, hogy aznap is maximumot adtam. Itthon ha nem 120 százalékon teljesítesz, ha saját magadhoz egy kicsit gyengébb vagy, akkor földbe döngölnek. Hazahoztam ezt a mentalitást, rohadt nehéz volt beültetni a gyakorlatba. Itthon megélhetési sport van, kint ez egy dicsőség. Itthon megbecsülik a versenyzőket az anyagi juttatásokkal, és pont. Szenvedtem vele pár évet. Nagyon tudunk küzdeni az eredményét, ez a jó oldala, kint ez nincs meg, nincs olyan nagy rivalizáció.”

„Ne értem akarj sportolni, ne a lányodért, hanem magadért”

– ez egy olyan tanácsa volt az apjának, amit örökre megjegyzett.

Úgy gondolja, az asszertív kommunikáció célravezető lenne sok esetben, amiről szerinte az emberek 80 százaléka nem is tudja, mi az. Holott csak nem kell bunkónak lenni őszinteség közben, és akkor nem roncsként jönnek ki beszédhelyzetekből az emberek.

Csipesnek szívügye a jótékonykodás, négy szervezetet is támogat, a Hintalovon Alapítványnak a nagykövete is. Iványi Gábor egyházának is adományozott.

„Többet kellene foglalkozni a gyerekvédelemmel, hátrányos helyzetű gyerekek nevelésével. Mivel nekem az apukám volt az edzőm, szerencsém volt, nem volt rossz tapasztalatom, de sok olyat hallottam a szülőktől, hogy

nemcsak abbahagyta, hanem megutálta a sportot a gyerek, amit nagyon rossz hallgatni. A sportnak ugyanis az életünkben kellene maradnia, a fizikai és a mentális egészség része kellene legyen.

Ha fiatalon megutáltatják valakivel, soha a büdös életben nem fog többet sportolni. Pláne, hogy ebben a kis országban tök fontos a sport, a csapból is ez folyik, miközben vannak gondok.”

Általánosságban említette, hogy az edzők sok esetben ki akarják verni az eredményt a tanítványaikból, és mivel nem tudnak megfelelően kommunikálni, ez könnyen átcsaphat verbális abúzusba. Az edzőket amikor ezzel szembesítik, defenzívek lesznek.

„Ha nem eredményes egy gyerek, akkor ő egy szar, semmi keresnivalója ott. A testük miatt bántanak lányokat. Miközben ők még kislányok. Azt már meghaladta a világ, hogy mindenki fiatalon jó lesz, kitolódtak már a korhatárok, elég csak Magyarországon szétnézni. Lehet, hogy valakinek sokáig alakulóban van a teste, és később lesz jó. Sokrétű problémáról van szó, a Hintalovon ezt is kezeli. A gyerek beszél-e otthon arról, ami vele történik? A szülő még mindig állhat az edző pártjára, mert az eredményességért képes elfogadni bármit.”

Az apja és Kozák Danuta konfliktusa

A 2024-es párizsi olimpia előtt az ő felkészülését is hátráltatta egy nagy figyelmet kiváltó ügy. Versenyzőtársa, akivel korábban egy hajóban evezett, Kozák Danuta, verbális molesztálásra panaszkodott, Csipes Ferenc esetében. Pár nappal később egy bocsánatkéréssel, és annak elfogadásával lezárták a történteket. Úgy látja, az egész eset jobb kommunikációval elkerülhető lett volna.

„Nem voltam jelen, nem tudom, mi történt pontosan. Csak azt tudom, amit elmondtak. Egyik féllel sem tudok azonosulni, mindkét oldalról történt hiba a kommunikációban. Az olimpia éve kifacsarja mentálisan a versenyzőket, edzőket. Fél évvel korábban, vagy fél évvel később biztosan máshogy beszélnek egymással. Volt egy gyújtópont, ami berobbant. Ha tudnának beszélni egymással, korrektül el lehetett volna intézni, sárdobálás nélkül. Méltatlan volt, nem így kellett volna lennie, nem ezt érdemelték – egyikük sem.”

Csipes 2015-ben fennakadt egy doppingellenőrzésen, kokaint mutattak ki a szervezetében. Három dolog volt ebben benne egyszerre: buli, rossz lelkiállapot, botlás, mondta most erről.

A szövetség részéről nem jött segítség, ami jólesett volna neki, de a klubjától, a Honvédtól igen. Voltak, akik azt mondták neki, ne beszéljen róla: „Tabutéma, hírzárlat, minél előbb felejtsék el. De ha csinálsz egy hülyeséget, attól nem áll meg az élet. Ha titokban hibázunk, akkor tök oké? Ma már nem fogadtam volna meg ezt a tanácsot. Ki szerint hibázhatsz, ki szerint nem elfogadható, ha hibázol?” – tette fel most is a kérdéseit.

Az övé ne lenne család?

Csipes egyedül neveli a kislányát, aki már iskolás. Elárulta, nagyon szeretett volna anya lenni, az is megfordult a fejében, hogy a gyerek mellett biztosan nem fog kajakozni, aztán amikor anya lett, arra jutott: kizárt, hogy abbahagyja.

2024 szeptemberében az Instagramon nemet mondott a minisztériumnak a „Családban élni jó kampányra”. Nem vádaskodni akart, vitaindítónak gondolta a tettét. Úgy érezte, vannak hiányosságai a rendszernek, és azokról érdemes beszélni.

„A retorika szerint eleve nem is vagyok család, ami nekem tökre fáj. Ha nekem fáj, másoknak is, mert sokan vannak hasonló helyzetben. Miért ne törekedjünk arra, hogy ez legyen jobb? Sok elvált szülő van, gyerekként is megtapasztaltam. Éljünk már úgy, hogy mindenkinek jó legyen.”