Nemi erőszakért elítélt finn jégkorongozót igazolt a Ferencváros
„Az FTC-Telekom mindenben megállapodott a többszörös utánpótlás-válogatott finn jégkorongozó csatárral, Topi Rönnivel” – írja a Ferencváros, hosszasan sorolva a jégkorongozó pályájának állomásait. A felsorolásból kimaradt, hogy Helsinkiben a bíróság tavaly márciusban
egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Topi Rönnit fiatalkorúként elkövetett nemi erőszak miatt,
erről korábbi finnországi klubja, a Tappara Tampere jelentése alapján számolt be a New York Times. Rönnit először 2023 októberben vádolták meg egy 2021-es eset miatt, amely még kiskorúként követett el. Az akkor 19 éves játékos csapata honlapján közzétett nyilatkozatban kért bocsánatot tettéért.
A Tappara és Topi Rönni felbontották a játékos szerződését, csupán három héttel azután, hogy két évre aláírták azt.
„Az eset óta csaknem három év telt el, és ez az időszak rendkívül nehéz volt. Szeretnék bocsánatot kérni minden érintettől” – mondta akkor Rönni. Az eset részletei nem ismertek, mivel az ügy iratait titkosították – írja az ESPN.