Százával ostromolják a Ronaldo-szurkolók az osztrák hotelt, ahol megszállt az en-Naszr
Napok óta Ronaldo-zarándokhelyként szolgál a szurkolók számára az ausztriai Saalfelden szállodája, a Brandlhof, amelyben az en-Naszr játékosai megszálltak a saalfeldeni edzőtábor idején. A helyszínen tartózkodó Krone beszámolói szerint a rajongók annyira elvakultan próbálnak Ronaldóval közös fotóhoz jutni vagy begyűjteni tőle egy aláírást, hogy bizonyos családok képesek voltak ezért bejelentkezni a szállodába, majd a folyosón üldözni a focistát.
Akadt, aki az ajtaján is dörömbölt – állítólag ekkor Ronaldo már türelmét elvesztve azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőröket. Az edzésidők előtt és után a rajongók szakadó esőben is képesek megrohamozni a pályára vezető utat – szombaton ebből kis híján baleset is történt, mert a vizes aszfalton megcsúsztak néhányan, ám arra autók is közlekednek. A Krone azt írja, hogy Ronaldo végül vasárnap kiment autogramot osztani.